Kritika – Maffia

BLOG: The Purple Killer (Five Nights at Freddy's Fanfiction)

ÍRÓ: Vic

1. Első benyomás

   Számomra teljesen pozitív volt az első pillantás, ez a lila szín egészen kellemes a szemnek, meg amúgy is egy igazán sajátos hangulatot teremtett. És én ebből arra következtetek, hogy kicsit "durvább" blogról kell írnom, amiben lesz kellő izgalom és sok titok. Szóval tényleg tetszik a design, főleg a különleges fejléc, mert egyből elkezdtem találgatni, mi várhat rám a sorok mögött. És ami kellemes meglepetésként ért az az, hogy "ismerlek" téged, vagyis olvasom az aliem thing című blogod, amit nagyon szeretek, tehát ebből arra következtetek, hogy ez sem lesz rossz. Viszont ezt a kritikát orbitálisan régen kérted tőlem, és azóta is csak három fejezet került fel. Oké, igaz, én sem aktívkodtam az eltelt hónapokban (az összes listámon lévő blog inaktív lett, szégyelljem magam), de most rólad van szó. Három fejezet került fel tehát. Ez azt jelenti, hogy egyet sem írtál meg előre. És ebből akár arra is következtethetek, hogy nem tervezted meg eléggé a sztorit. Ami sosem jó.

   A cím pedig a The Purple Killer. Azaz A lila gyilkos. Szerintem magyarul sokkal jobban hangzik, mert amúgy a gyilkos szó önmagában is gyönyörűen cseng, és a másik nagy előnye a magyar címnek az, hogy mindenki megérti. Oké, a killer szóval nem szokott probléma lenni antiangolosok között sem, de a purple szerintem nem olyan triviális. De amúgy szerintem ez egy nagyon jó választás, mert kérdéseket vet fel bennem, és a műfajra is lehet következtetni. Mármint lássuk be a gyilkos szó nem szerepelne egy olyan mű címében, amiben a romantika játssza a főszerepet (oké, tulajdonképpen elképzelhető, hogy a szerelem ambivalenciájától megrészegedett emberek elkezdik öldösni egymást, miközben cukorgolyónak becézgetik egymást, de ezt inkább hagyjuk, és maradjunk a témánál). Ezután pedig meg van jelölve egy fandom. Amiről még életemben nem hallottam. Igen, lehet ujjal mutogatni, fújongani és görögdinnyéket szétplaccsantani a fejemen, mert biztos vagyok benne, hogy ez műveletlen állatságomból adódik. De ez jó. Mert a 1D-t ismerem, és kidobom tőle a rókát, és levonok tíz pontot. Ez viszont egyedi, ami soha nem rossz.

10/8

2. Design

   Már említettem (azt hiszem, de ha mégsem, akkor képzeljük el, hogy szóba hoztam), mennyire különleges a fejléc. Egyrészt azért, mert ilyen mangastílusú karakterek vannak rajta. Nekem nem kedvencem az ázsiai kultúra, a mangák sem állnak hozzám közel, viszont szerintem szépen vannak megrajzolva. Ez a te fejléceden is így van, a két rajta lévő figura jól néz ki. Alapjában véve a kompozíció is szép, de mégsem. Hú, ezt jól megmondtam, jár nekem a kekszgyár. Szóval a kivitelezés borzasztó. A nagy pasi karja csak úgy el van vágva, és szegény kis pasi nyakkendőjén is átfut egy vonal. Ez így szivárványhártyaégetően ronda. A háttérről pedig ugyanezt tudom elmondani. A képek nincsenek összedolgozva. Például a jobb felső sarokban lévő út egyszer csak beletorkollik egy fába. A másik oldal valamivel jobb, de a kettő nem passzol. Nemcsak a színek ütnek el, hanem a hangulat is – a jobb félteke a telet idézi, a balon viszont virágok nyílnak, ami azért egyelőre nem elképzelhető (aztán majd ki tudja, mi lesz a klímával...). A képek amúgy az egészen bénán vannak elhelyezve, és azt hiszem, nem is jellemzik a történetet. A felirat sem jó, a betűtípusokkal nincsen probléma, de Killer The Purpleként lehet kiolvasni, aminek nem sok értelme. Bár szerintem az egész angol cím-mániának nem sok értelme, de ez személyes probléma. Annyit fűznék még hozzá, hogy a fejléc el van csúszva balra, és ez nem néz ki jól. Nem tudom, designosnak szántad-e, vagy csak véletlen, de hanyagoljuk. Ez azért van, mert az oldalak jobb oldalt vannak. Azokat telepítsd át balra, ahol bőven van nekik hely, és akkor remélhetőleg jobb lesz a helyzet.

   A háttér semmi extra, de ez rendben is van így, jobb mintha megint képek összemosásával próbálkoznál.

   Sötét alapon világos betűk vannak. Szerintem a betűk színén változtass (próbálkozhatnál a feketével akár), mert a bejegyzések háttere nagyon passzol, pláne, hogy ilyen színátmenet van rajta. Ezt nem tudom elmagyarázni, de a blog gazdijaként tudhatod, mire gondolok. Ugyanezt a hátteret alkalmaznám a moduloknál is, nem tudom hovatenni azt a világoslilát. A rózsaszín címeket sem értem, szerintem egy csirke is jobb érzékkel választotta volna ki a színt. Khm... A bejegyzések "fejléce" (ahol megjelenik, ki pacsmagolta – nekem amúgy ugyanolyan színnel írja a nevedet, mint a ilyen a háttér, és ez elég zavaró –, mikor, és hányan szóltak hozzá) fehér, de maradj a lilánál, nem kell ilyen sok szín. A chatet is állítsd egyszerűbbre. Illetve a betűméretet a moduloknál is kisebbre állíthatnád, mert ez a nagy elég zavaró. 

  És akkor most térjünk át a modulokra. Nekem tetszenek a képek, amiket beszúrtál, nem rossz a megvalósítás. Viszont... Nincs viszont. Jó ez így, az információkat jól összeszedted (különösen örültem, hogy a másolókat nem bírósággal fenyegeted, hanem késsel), és tökre rendben van ez az egész. Különösen tetszik, hogy van kérdőív a blogodhoz, szerintem a többség szeret ilyeneket kitölteni, mert egyszerűbb és gyorsabb, mint kommentet írmi. Az oldalakat is szépen megoldottad, szóval ilyen téren nem tudok beléd kötni.

10/4

Meglepődtem, amikor megláttam, hogy ez Astrid munkája (igen, azután láttam megm miután kielemeztem a kinézetet, szóval amit neked címezte, E/2-lyel, az neki szól). Az előző kritikámban is az ő egyik művéről írtam, és az ezerszer jobb volt. A fejléc elkapkodott, legalábbis számomra ezt a hatást kelti, amiért különösen fáj a szívem, mert a kompozíció, illetve az ilyen stílusú figurák nagyon jók.

3. Ötlet

   A fülszöveg tetszik is, meg nem is. Az eleje kifejezetten jól lett megfogalmazva, de a végén lévő kérdésáradat nagyon természetellenes, és nem tesz hozzá sokat. Egy kérdés igazából teljesen rendben van, hasznos és figyelemfelkeltő lehet, de ha halmozod őket, akkor nagyon görcsös lesz az egész, és csak azt tudom leszűrni az egészből, hogy nem vagy képes máshogy felkelteni a figyelmet. Márpedig ez nem igaz, mert tényleg nagyon szépen megoldottad ez elején. Zseniális, hogy azokkal a pozitív hangulatú mondatokkal kezdted, aztán leírtad ez ellentétét,mhigy Vincentnek nem fűződnek boldog emlékei a helyhez. Szóval ezt a kettősséget nagyon jól érzékeltetted. Most pedig vissza a kérdésekhez: így konkrétan leírtad a végkimenetelt. Tudom, elég gáz, hogy ezen a három mondaton problémázom, de hát az eleje annyira zseniális, annyira mesteri, ahogy leírod az ellentétet. És nagyon izgalmas történetnek ígérkezne a tied, ha nem tudnám mi fog történni. Mert tudom, hogy a főhős meg fogja gondolni magát.
   Most pedig nézzük a prológust. Tetszik. Nagyon. Jól bemutattad a kis Vincentet, egészen sikerült megkedvelnem. Bár az eleje kicsit döcögött, de aztán felpörgetted a dolgokat. És milliónyi kérdés van bennem, és alig várom, hogy megtudhassam, miért tette ezt Dominic (apropó, zseniális volt, ahogy ugyanazokkal a mondatokkal mutattad be az elején is meg a végén is, rázott a visszatérő szerkezettől a hideg).  Remélem, megmagyarázod. Nagyon örülök, hogy viszonylag egyedi katasztrófát választottál Vincentnek, és nem egy autóbaleset szerencsétlen résztvevője lett a srác, halleluja! Amit kicsit fájlalok az olvasás után az az, hogy csupán azért a lila gyilkos lett a cím, mert Vincent szeme lila. Viszont remélem, hogy kifejted, miért ilyen árnyalatú, mert ez nyilván nem természetes.

10/9

4. Fejezetek

   1. fejezet: Nagyon rövid lett. És ezt én borzasztóan utálom. Oké, kritikusként nem gáz, mert most rögtön tudnék továbbolvasni, de sajnos nem intézhetem el annyival a kritikát, hogy puszi, lusta voltam a részek között írni. Szóval gondolj bele, az olvasóid várják a részt, és nem szúrhatod ki egy hangyatöknyi, fejezetnek nem nevezhető, de annak csúfolt szösszenettel a szemüket, mert hamarosan ők szúrják át a koponyádat egy vasvillával, amiért nem tudtak igazán belemerülni a történetbe. Hú, de véres és morbid vagyok, a történeted ezt hozza elő belőlem. Na mindegy, túlteszem magam a rész okozta megrázkódtatáson, és feldolgozom ezt a traumát. Kicsit elkapkodottnak éreztem a részt. Az eleje az "xy vagyok, z éves, és q-n lakom" kicsit jobb változata. Az a baj, hogy Vincent elmesélte, hogy ez meg az történt vele, márpedig ezt kicsit jobban bele kellett volna építeni a történetbe. Például hogy elindul otthonról, akkor a macska is ott sündörög, és ennek apropóján regéli el, mi történt vele. Olvastam volna arról, hogy milyen indíttatásból ment el az étterembe pont most, illetve a gyilkosságot sem fejtetted ki elég részletesen, utána pedig nem igazán dúltak érzelmek Vincentben, ami azért elég nagy probléma, mert egy emberölés nem ilyen válrándítással elintézhető dolog, hanem ennél sokkal mélyebb. Irreálisnak éreztem, hogy az igazgató – akinek elfoglaltnak kéne lennie – csak úgy kiszolgáltatta a dolgozók adatait, szerintem egy épelméjű ember megkérdezné, miért van erre szüksége az adott személynek. Hogyha én Vincent helyében lettem volna nem egyszerűen megkínoztam volna Dominicet, hanem kivallattam volna az indítékairól, sokkal durvábban beszéltem volna vele, nem lettem volna olyan kíméletes, hogy egyből megölöm. Azt gondolom, ezerszer többet kihozhattál volna ebből a fejezetből. Ugyanakkor kíváncsi vagyok arra, hogy mi fogja Vincentet arra kényszeríteni, hogy ne álljon le itt, hanem folytassa a bosszúállást. Remélem, ezt már jobban ki fogd dolgozni. Amúgy meg volt említve egy bizonyos animatronik. Az én reakcióm pedig: WTF? És ez most nem a where's the food rövidítése, kivételesen. Szerintem a legtöbb ember nem ismeri ezt a játékot, de ettől függetlenül szeretnék érteni, amiről írsz, tehát ezt megmagyarázhattad volna, mert senkinek nem fog annyit érni ez az egész, hogy rákeressen. Az alapszituáción kívül tetszett, hogy 1992-ben játszódik a történet. Ettől számomra olyan különleges lett, vagy nem tudom.
   2. fejezet: Ezerszer jobb volt, mint az előző. Tényleg, ez már tetszett is tulajdonképpen. Jó volt a visszaemlékezés, tetszett, hogy nem felejtetted el Vincent múltját, hanem azzal is foglalkozol. Annyit tudok kifogásolni, hogy kicsit jobban is átvezethetted volna. Mármint Vincentnek eszébe jutott, hogy egy macska az első barátnője, és aztán a másik pillanatban már egy ettől eleinte teljesen független dologra emlékezett vissza. Leírhattsd volna, hogy "ekkor idéztem fel, hogy tulajdonképpen lehetett volna korábban barátnőm", vagy hát érted, hasonló technikával. Nagyon ötletes, hogy életémek ezen tragédiája is az étteremhez kötődik. Szintén kreatív és egyedi megoldás, hogy jelentkezik biztonsági őrnek, és ez a munka kicsit bűzlik, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle. A cselekmény tényleg jó volt, csak kissé kifejtetlen. Nem ártott volna többet írnod arról, hogy milyen volt az "állásinterjú", meg jobban belemélyedni a múltbeli sztori érzelmi hátterébe, mert Vincent mégiscsak egy számára fontos embert vesztett el. És hogyha mindezekről ejtesz még néhány szót, akkor talán megütöd a minimális kétezer szót. Oké, ez nem írott szabály, amitől ha eltérsz, vérpadra kerülsz, de blogoknál szerintem ez a reális hosszúság. Lehet azzal jönni, hogy a könyvekben nagyon jól szokott működni a rövid fejezetes megoldás. És tényleg, mind a Hazudósok, mind a Maximum Ride-sorozat pároldalas részekből áll. Könyveknél ez különösen lendületes tempót nyújthat. De nem lehet egyenlőségjelet húzni egy blog és egy könyv közé. Gondolj bele, az olvasóid akár hónapokat is várhatnak a frissítésre, szerintem a kitartásért és a türelemért megérdemelnek egy olyan részt, amibe kellően bele tudnak mélyedni.
   3. fejezet: Jót tett neked ez a kihagyás, de tényleg. Sokkal kifejtettebb lett a rész, sokkal élvezhetőbb is ezáltal, bár kicsit furcsának találtam Vincentet. Mármint eddig azt hangoztattad, hogy ő a magányos farkas, akinek nincsen szüksége senki támogatására, aki megvan egyedül, akit kifejezetten irritálnak az emberek, és nem is keresi velük a kapcsolatot. Már az előző részben is kicsit furcsálltam, hogy olyan jó kapcsolatról számolt be közte és a szobatársai között, de egy vállrándítással elintéztem, hogy jóvan, biztos az idő hegesztője összeforrasztotta őket, de Jeremyvel most találkozott először. És megölelte... Hát ez fura, és szerintem Vincenttől is idegen. Viszont örülök, hogy az éjjeli őrségről még nem rántottad le a leplet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a hézag pontosan. Violet is igazán izgalmasnak tűnik. Tényleg kicsit átvezető rész lett. Csak rövid... A vége viszont ütött.

10/5

Az ötlet alapján jobbra számítottam, bár ez elég bántónak hangzik. A helyzet viszont tényleg ez. Elég kifejtetlen a történet, de legalább részről részre látszik a fejlődés (minden fejezetet külön pontoztam egy tízes skálán, hogy azok átlaga alapján kapjam meg a végleges pontszámodat – az elsőre két, a másodikra öt, a harmadikra pedig nyolc pontot kaptál, ami tényleg látványos változás). Nagy előnye, hogy úgy is érthető a sztori, hogy nem vagyok benne az adott fandomban, bár az animatronik szó számomra ismeretlen, de ez eddig nem zavarta meg az értelmezést.

5. Stílus

   Nekem nagyon tetszik. Alapjában véve könnyed, de amikor kell, akkor hátborzongatóan ijesztővé és lendületessé válik. Általában nem bonyolítod túl a mondatokat, a szavakkal jól bánsz, és élmény olvasni. Engem egy blog olvasásában nagyon befolyásol a stílus, mert hogyha a mondatok simogatják a szemem, a fülem és minden érzékszervem, az hatalmas élmény, és még egy gyengébb sztori esetében is növeli az élvezetfaktort. Nálad erre nem lehet panasz.
   Volt egy-két sutaság, de csak párszor, és hogyha ezeket mellőzöd, akkor már tényleg olyan lesz, hogy mindenkit el fog varázsolni.
  ... hátulról pedig egy négy éves fiúcska ütközik a hátának... – Na most, ha valakinek hátulról nekiütközik egy fiú, az nem a sarkának, a seggének vagy a nyakának fog ütközni, hanem a hátának, szóval ez enyhe redundancia. Nem olyan zavaró, mint például a  jeges, havas hógolyó, de hogyha valamelyik szó nem tesz hozzá semmit a mondathoz, szókapcsolathoz, akkor felesleges, hogy ott legyen. Két lehetőséged van, hogy helyesen leírd, választhatsz is, tök király: hátulról pedig egy négy éves fiúcska ütközik neki, illetve egy négy éves fiúcska ütközik a hátának.
   kinek kezében – Uh, fúj. Semmi sem idegesítőbb ennél a művészieskedésnél (oké, az ikes ige helytelen ragozása a top1, de azért ez is helyet kaphat a top10 listán). Nem áll jól. Neked sem, és másnak sem. Egyrészt a ki az egy kérdőszó. Ki szeretne mustárt a csillámfaszlámájára? – Ebben ez esetben helyes a használata. Viszont kijelentő mondatokban az akineket kell használni. Az szeretne mustárt a csillámfaszlámájára, aki éppen felhőket fingik. (Ne kérdezd, mi van velem, hogy ilyen mondatokat köpködök példaként, elég gáznak érzem, hogy valami reálisabb nem jutott eszembe.) Szóval a lényeg, hogy kerüld a ki használását az aki helyett. Nem lesz tőle művészibb a szöveg, nem fog tőle többet érni, sőt egyszerűen ciki ez a hiba.
   Volt néhány jelen időből múlt időbe ugrás, de szépen megszelídítetted a jelent, ami szerintem nagyon nehéz feladat. Magamból kiindulva egyenesen lehetetlennek tűnik. Nem volt tőle döcögős a szöveg, nem akadozott, tényleg kitűnően írsz. Volt néhány szóismétlés is, de ez sem olyan durva, hogy vertem a fejem a tűpárnámba.

10/9

És csak azért nem tíz, mert egy szadista fasz vagyok nem hibátlan, de engem tényleg meggyőztél a fogalmazásoddal.

6. Szöveg

   A leírásaidnál azt látom, amit sok más bloggernél, azt, hogy tudsz te, ha akarsz, csak nem akarsz. Egy lusta dög vagyok, néha azt számolgatom, hogy végezhetem el úgy az összes teendőmet, hogy minél kevesebb erőt kelljen beleadnom, szóval abszolút megértem, ha valaki nem akar, de a leírások mások – ha valaki ír, nem kerülheti ki őket, hogyha pedig erre vetemedik, akkor ne írjon. Ezektől lesz életszerű a történet, ezektől fogom magam előtt látni az eseményeket, ezektől fog magába szívni a sztori, ezektől lesz teljes, ezek nélkül üres. A leírásaid tényleg részletesek, precízek és jók, hogyha egyszer rászánod magad. Például az emberek külsejét pofátlanul ügyesen írod le néhány szóban, és egy-két jól eltalált jelzővel intézed el, hogy máris megjelenjenek előttem. A tájjal ez alapján könnyen megbirkózhatnál, de nem. Az éttermet nem írtad le, Vincent házát nem írtad le. És értem én, hogy taán úgy vagy vele, használja a fantáziáját az olvasó is, de szerintem az olvasásnak pont az a lényege, hogy kikapcsoljon, márpedig relaxáláskor nem fogom azon törni a buksim, hogy vajon milyen környezet veszi körül Vincentet, mert ezt neked, írónak kell megmutatnod. Ezen kívül nem fejted ki az érzelmeket sem, nem írod le a gondolatokat sem. Pedig az E/1-ű írásmód pont erre tökéletes. Rengeteg előnye van ennek az E/3-lyel szemben, mert szerintem az sokkal komplexebb, de pont az a buktatója, hogy sokkal jobban bele kell ásni az adott szereplő belsejébe, mint hogyha E/3-ben írnál. Vincent pedig – nagyon úgy jött le nekem – nem gondolkodik. Nem gondolkodott eléggé a gyilkosságon, nem rágódott azon, miért vették fel ilyen könnyen, nem váltott ki belőle semmit az étterem, egy számára nagyon meghatározó hely. És mindez nekem hiányzik. Viszont ahogy a cselekményt, a megmozdulásokat írod le az tetszik. 10/4

  Nagyon-nagyon kevés párbeszéd volt a négy publikált részben, ezeket viszont nem hiányoltam annyira, ha többet írtál volna le, akkor talán üres, semmitmondó fecsegéssé váltak volna a megszólalások. Rendben volt, mindenkinek volt egy saját stílusa, nem folytak egybe a megszólalások, szóval nem is tudok beléd kötni, bár ez talán azért van, mert ez alatt a nagyjából 5000-5500 szó alatt tényleg nem volt sok párbeszéd. 10/10

20/14

Lehetne ez sokkal jobb is.

7. Karakterek, kapcsolatok

   Azt hiszem, csak Vincentről érdemes beszélni, mert akiket eddig láttunk, még nem igazán tudtak kibontakozni. Az elejétől kezdve hangoztatod, hogy mennyire különc, kevesekkel képes jól kijönni, tényleg igazi kitaszított. Ezt végül is láttuk, jelenleg tényleg nincs senkije. Viszont azt is rengetegszer leírtad, hogy alapvetően nem szereti az embereket, nehezen nyílik meg, ezt viszont egyáltalán nem éreztem rajta, például Jerét is rögtön megölelte. Nekem nincsen azzal bajom, hogyha valaki esetleg szereti a fajtársait, megnyílik előttük szóval ez rendben is lenne, csak te ezt nem így írtad le. És az E/1 miatt csak arra tudok következtetni, hogy a főszereplőnk pocsék önismerő. Azt is említetted párszor, hogy ő különleges. Én nem láttam a jeleit ennek. Oké, lila szem, de azért ennél több kell ahhoz, hogy valakire rággassuk ezt a jelzőt. És hogy megszerettem-e? Abszolút nem. Örülök, hogy van egy nem átlagos múltja, de enyhén szólva gáznak tartom, hogy nem tudott továbblépni egy olyan régi eseten. Tudom, hogy van ilyen, de nem bírom a haragtartó embereket, akik hosszú-hosszú évekig hurcolják magukkal a sérelmeiket, és csak halmozzák magukban, hergelik magukat rajtuk. És tudom, ez egy nagyon durva dolog, de bőven volt idő arra, hogy kicsit enyhüljöm a dühe. Tényleg lehengerlő a szülei iránt tanúsított odaadó szeretete és ragaszkodása – az arra utal, hogy még mindig nem lépett tovább, bár ezt nem írtad le... khmm, kéne érzelemleírás, khmm –, de azért ez már sok.

   Kapcsolatokról egyelőre nem beszélhetünk, mert aki sokat szerepelt Vinen kívül, az a macska, kettejük kapcsolata pedig egyszerűen cuki, erre nem vesztegetnék szavakt.

10/1

Nem eléggé kidolgozott (tudom, három fejezetről van szó, de azért az az E/1...), a jelzők, amikkel felruházod őt, nincsenek szinkronban a cselekedeteivel, a viselkedésével, ráadásul ezek alapján még csak nem is kedveltem meg.

8. Helyesírás

   Amikor megláttam, hogy összesen négy csonka sort jegyzeteltem ehhez a ponthoz, szívszélhűdést kaptam, hogy biztos kitörlődött a lényeg, de végül negyedóra anyázás és csapkodás után rájöttem, hogy még külön rá is csodálkoztam arra, mennyire jó a helyesírásod. Tényleg ritka az ilyen, eddig minden kritikámban egy csomó karaktert kellett csépelnem arra, hogy leírjam az igekötők, a párbeszédek, a nem tudom, micsodák szabályait. Örök hála neked, amiért nem kell megint lefutni ezeket a kritikusnak és kritizáltnak is unalmas köröket. Nem tudom, tényleg ilyen profi vagy-e, vagy a bétád nagyon kötekedős (jó értelmben, persze) és élesszemű, de igazából nem is érdekel, mert ez így jó ahogy van. Négy publikált rész alatt négy hibát írtam ki, szerintem ez nagyon-nagyon szép. De azért nem akarom mindenféle kötekedés nélkül megadni a tizest, mert az nem lenne nyelvtannácis vagy Grammar Pedantry Syndrome-os, tehát nézzük meg ezeket.

   egy medve, egy nyúl, és egy csirke – Az és elé csak akkor kell vessző, ha tagmondatokat választ el egymástól, ez viszont felsorolás, tehát nem írunk vesszőt.

   Jeffrey-vel, Jessy-vel – Amennyire én tudom ezeket a szavakat Dzseffrinek és Dzsesszinek ejtjük (de nyomj le a torkomon egy sziklát, ha nem így van, mert az angol olyan messze áll tőlem, mint innen Új-Zéland). Tehát mindkét esetben kiejtjük az utolsó betűt, az y-t i-nek. Ezesetben pedig a toldalékot nem kötőjellel kapcsoljuk, hanem egyszerűen a szó után írjuk. Jeffreyvel, Jessyvel.

   Én, nem ítéllek el emiatt, nekem bevallhatod. – Az én után nem tudom, milyen indíttatásból tettél vesszőt.

   A negyedik hiba pedig az volt, hogy vele helyett felét írtál, de erre nem vesztegetek karaktereket, mert a profizmusodból adódóan biztos vagyok benne, hogy ez félregépelés.

10/10

Soha nem volt még ilyen, ez forradalmi pillanat! Gyorsan írjuk be a törikönyvekbe! És köszönöm, hogy visszaadtad a bloggerek jó helyesírásába vetett hitem!

9. Egyéb

  Azt hiszem, a prológust illusztráltad saját rajzzal, ami nagyon cuki lett, nagyon tetszett, nagyon imádom az ilyen megoldásokat, és ha van időd meg kedved, akkor további képeket is készíthetnél.

  Amúgy dicséretes az a nyitottság, odaadás, lelkesedés, amivel az olvasóidhoz fordulsz. Maximálisan megbecsülöd őket, érdekel a véleményük, az, hogy mi van velük, ritka az ilyen. Oké, valamilyen szinten mindenki szereti az olvasóit, mert azért teszünk közzé valamit a neten, hogy olvassák, de te nem csak egy olvasótáborként gondolsz rájuk, hanem mint X, Y, Z, stb., szóval név szerint is ismered őket. És ez bámulatos. Nagyon tetszett, hogy karácsonykor kiemelted a legkedveseebb kommenteket, ez nagyon cuki gesztus, és az olvasóknak biztos jól esett, hogy a visszajelzéseiket tényleg megbecsülted, és ebből látszik, hogy neked érdemes kommentet írni, mert az a hála, amit tanúsítasz, nem mindennapos. Sajnos.

10/10

💙

10. Összesen

   Tudnék kötekedni még a designnal kapcsolatban, de nem is ez a lényeg. Az ötleted nagyon elnyerte a tetszésemet, hatalmas pacsi, amiért nem a legelcsépeltebb, már unalmassá vált fandomokból válogattál. A megvalósításod viszont... Hú, most el kellett gondolkoznom a megfelelő jelzőn, mert hogyha eddig kibírtad, hogy nem sértődtél meg rám, akkor jár a tapsvihar, és nem akarok az utolsó sorokban tűsarkúval belegázolni a lelkedbe. Szóval a kivitelezés hagy maga után kívánnivalót. A fejezetek nevetségesen rövidek és elkapkodottak, ami jórészt abból adódik, hogy nem vagy túl bőkezű a leírásokkal, amiket nem kéne irigyelned tőlünk. A stílusod viszont kellemes, engem megragadott. A másik buktató az maga Vincent. Leírtam már párszor, de számomra ő nem az igazi, és ezerszer többet ki lehetne hozni belőle. Viszont az, ami szinte páratlan a blogvilágban, az a helyesírásod és a hozzáállásod az olvasókhoz.

100/70

Azaz egy nagyon stabil négyes. De nem lehetetlen küldetés ötöst csinálni belőle.

Kritika – Maffia

BLOG: Sorstársak

ÍRÓ: Bells Booth

1. Első benyomás

   Most muszáj megpróbálnom úgy tenni, mintha elsőre lépnék a blogra. Ej, de nehéz lesz. Többek között amúgy emiatt nem szeretek ismerősről írni, meg azért sem, mert elfogult az tuti, nem leszek, aztán lehet, hogy sértődés lesz a vége...
  Tehát így elsőre ránézek a blogodra (vagy legalábbis elképzelem, hogy ezt teszem). Felvillan a meseszép fejléc, belebámulok a csodálatosan szexi Karim aggódó fejébe, és sikítok egy hatalmasat, mert basszus, egy Benzema fanfiction, és ahwww. De meg kell keményítenem magam, nem kenheted kenyérre a szívem az első pillantás után, mert bizony rögtön kiszúrom azt a tetves navbart. Oké, hogy kék a blog, de teljesen más árnyalatú, mint ez a kék csík odafent. Nagyon amatőr, nagyon kezdőkre utaló hiba, és bár apróság, én hajlamos vagyok emiatt nem elolvasni egy blogot, mert kellemetlen ránézni. Amúgy a design igényes, jó érzékkel van összerakva, és simogatja a szememet.
  A másik, amit itt meg szoktam nézni, az a cím. Szerintem már említettem is neked, hogy ezt nagyon eltaláltad. Egy nagyon szoros kapcsolatra utal, nem kifejezetten szerelemre, annál sokkal erősebbre, mert ennek a köteléknek a tagjai hasonlókat éltek át, és ez olyan erős kapcsot teremtet közöttük, amiről élmény olvasni. Viszont, tudom, ez neked sem lesz újdonság, az URL-ban sortarsakat írtál. Hát, bocsi, de ez... szörnyű. Szóval ha azt látom, hogy a blog kapcsán szembetűnő első szót nem tudtad hiba nélkül leírni, akkor gondolkodás nélkül a kis szürke x-re kattintok (juj, igen, annyira egyedi vagyok, hogy nekem nem piros, mint másoknak), mert a helyesírásba még jobban beke vagyok buzulva, mint Benzemába.

10/8

Mindkét hiba annyira amatőr, és emiatt sajnos nem tudok többet adni.

2. Design

  A fejléc tipikusan az, ami így elsőre nagyon-nagyon tetszik, mert szép látvány, de amikor így képletesen közelebb hajolok, hogy megvizsgáljam, akkor már nem jön be anyira. Egyrészt itt van rajta ez a tigris, ami übrejól néz ki, nem tagadom, de... nem illik a történethez. Vagyis a továbbiakban szétmarcangoltathatod vele Daria szüleinek holttestét, de nyilván nem fogod. Van ott mellette az a ház, ami rendben van, középen a szereplők is ötletesen vannak elhelyezve, viszont Karim bal karjánál, a jobb alsó sarokban valahogy olyan elnagyolt lett az egész, például egy felesleges vonal vágja szét szegény pasi karját. Viszont az szuper, hogy látszik a meze, meg az, hogy focizik, Daria kezében pedig egy fényképező van, remélem, hogy ez nemcsak random, hanem ez tényleg a lány szenvedélye. Szerintem amúgy a betűtípus sem igazán lett eltalálva. Nem rossz munka ez (bár tudom, nem a tied), csak látszik rajta, hogy nem igazán profi. Az viszont különösen tetszik, hogy ilyen a széle, mármint ilyem szabálytalan. Szóval érted, na.
   A háttérről nem nagyon tudok mit mondani, tökéletes.
   Térjünk át a modulokra. Én kivétel nélkül utálom a kétoldali modulsávot. Az a nagy baj vele, hogy összenyomja a bejegyzéseknek hagyott helyet, esetedben ez nem olyan hangsúlyos, viszont hogyha keresek valamit (akár az elérhetőséged, akár a feliratkozók modult), akkor sokkal praktikusabb egy egyoldali modulsáv, egyszerűbb megtalálni rajta a dolgokat. Az oldalak megoldása különösen tetszik, nagyon jól mutatnak ott, ahol vannak, ráadásul gyönyörűek ezek a körök. Ami kicsit a hátrányuk, hogy nem fér el bennük a szöveg, esetleg elválaszthatnád a szavakat (nem túl kreatív, de talán mutatósabb úgy). Az viszont tetszik, hogy a felirat nem a síkidomok közepén van, bár ez valószínűleg teljesen véletlen. A szereplők oldal egyszerű, de jól néz ki, nincsenek bonyolult kódok, karakterdobozok, de nem is érzem ennek szükségét. Amibe bele tudok kötni az az, hogy a kis leírásokban minden szó nagybetűvel kezdődik. Próbáld meg elolvasni. Borzasztó. Azt hiszed, mindig új mondat kezdődik. A karakterek leírása viszont tetszik, nem mond túl sokat, de kíváncsivá tesz, és emlékeztet, hogyha esetleg elfelejtenénk, ki kicsoda (na jó, valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki képes összekeverni a neveket). A nagymamánál viszont el lett szúrva a kód, és ez megbontja a rendet, a harmóniát. És még annyi, hogy Dariánál olyasmi a vége, hogy "De nem halt meg. Túlélte". Az első vagy a második rész felesleges, mert ha nem halt meg, akkor értelemszerűen túlélte, illetve fordítva is igaz, ha túlélte, akkor kizárásos alapon nem halt meg. A kattintásszámlálós modult törölném, foglalja a helyet, így is sok a modul, és rajtad kívül senkit nem érdekel (vagyis én még senkit nem láttam, aki mániákusan azt kereste volna egy oldalon, hogy vajon hányszor frissítették, de lehet, hogy van ilyen elvetemült). És még annyi, hogy a további blogjaidat tartalmazó modulban a linkek nagyon halványak, szinte láthatatlanok. Ja, és az információk modulban van egy-két helyesírási hiba (meg egyéb hiba is, például Charlotte van megjelölve bétaként, holott immár Anett tölti be ezt a szerepet), illetve szerintem úgy lenne fair ha belinkelnéd azt a blogot, amin Astrid tevékenykedik (vagy ha nincs ilyen, akkor a blogger-profilját).
   A betűkkel is akad némi probléma. Már rögtön a bal első modulban kétféle típus van, én abszolút az elsőre szavazok, mert a blog többi részén is ezt használod, és így egységes lenne. A másik pedig az, hogy a chat kék betűit nem tudom hovatenni, semmihez nem passzol ez az árnyalat, a designban egy másikféle kék dominál, szóval ezen változtatnék. Ezeken kívül amúgy rendben vannak a dolgok.

10/8

Jó, de messze nem tökéletes.

3. Ötlet

  A fülszöveggel kezdem értelemszerűen. Az első bekezdés nagyon tetszik, szerintem tökéletes indítás, a kérdés felkelti a figyelmet, megragadja az olvasót, a következő mondat tartalma pedig felcsigáz. Amit nem értek az  címszó. Mármint te úgy írtad, hogy Daria Devon (amúgy de szépen alliterál a neve), új sor, majd egy új mondat a megjelölt személyről. Szóval ilyen címszerűen használtad a nevet, és ennek igazából nincs semmi értelme, csak szaggatottá teszi a szöveget. Írhatnád úgy is, hogy Daria Devon tökéletesen átlagos életet élt, satöbbi. Maximum kihagyhatnál egy sort, hogy látszódjon, ez már egy másik téma a felvezető két mondathoz képest. Annyi kötekedés, hogy a nyomait élete végéig viselnie kell-tagmondatot írtad egyedül jelen időben, pedig múltban kéne lennie. De amúgy engem ezek alapján a sorok alapján érdekel a sztori, bár tény, hogy autóbalesetnél sablonosabbat nem is választhattál volna. De ez az egész izgat, kíváncsi vagyok, mi lesz vele, hogyan dolgozza fel a történteket.  Aztán megint jön a címszószerű megoldás, ami még mindig nem túl elegáns, ezen változtatnék (Karim Benzema nevét a világon mindenki ismerte). A másik, hogy vagy tennék egy sorközt, jelezve, hogy ez már megint más téma, vagy valahogy átkötném, valami olyasmivel, hogy "a világ egy másik szegletében tartózkodó Karim Benzema nevét pedig mindenki ismerte". De ez tényleg csak apróság, és formalitás. Az ő szála is érdekesnek tűnik, engem igazából megvettél ezzel a fülszöveggel, nagyon jól írtad meg. Annyit fűznék hozzá, hogy Dariát angliaiként mutattad be, viszont Lyon, ahol találkoztak, egy francia város. Biztos vagyok benne, hogy ez nem azért van, mert egy földrajzi nulla vagy, viszont ez kételyeket ébreszthet az emberben. Sejtem, hogy Daria is pihenni ment Franciaországba, viszont összekavarhatja a jámbor olvasót, hogy akkor most hol is játszódik a történet, szóval a helyedben ezeket a helyszíneket kihagynám, úgysem tesznek semmit hozzá a történethez. Összességében egy romantikus sztorival rukkoltál elő, de van benne valami izgalmas a két szereplő háttere miatt, többé teszi az átlagnál a sport és a tragédia.
   1. fejezet: Már ebben a részben olyan dologra vállalkoztál, ami a legprofibb íróknak is komoly kihívást jelenthet, arra, hogy leírj egy autóbalesetet E/1-ben. (Még mielőtt rátérnék arra, hogyan birkóztál meg a feladattal, engedj meg egy kis kitérőt. Az autóbalesetnél tényleg nincs mainstreamebb dolog, annyira elcsépelt, hogy amikor valaki azt mondja, tragikus halál, akkor száz százalék, hogy az autóbaleset ugrik be mindenkinek. És hogyha valaki szomorú eseményeket akar beleszőni a történetébe, az vagy a rák lesz, vagy az autóbaleset. Nem azt mondom, hogy ezek nem komoly problémák, de kritikusként egyszerűen szörnyű ezekről olvasni, és nemcsak azért, mert negatív dolgok, hanem mert nulla fantázia kell a kitalálásukhoz. Pedig létezik még számos halálos, komoly betegség, amelyek ugyan kevésbé ismertek, de azért rengeteg dolog fellelhető róluk akár a neten is. És ahogy nem mindenki rákban hal meg, nem szenvedhetnek szereplők tömegei autóbalesetet. Vegyük például a természeti katasztrófákat: földrengés, hurrikán, cunami, stb. Miért van az, hogy ezekről senki nem ír? Oké, lehet, hogy túl extrémek, de basszus, legalább izgalmasak, fantázia van bennük, és sokkal szívesebben, boldogabban olvasnék ezekről, mint egy 648263738917378494929727477382991. autóbalesetről. Vagy cápatámadás. Ez mondjuk ritka dolog, de megesik. Jó, távolodjunk el a különlegességtől. Naponta fulladnak vízbe emberek, gyulladnak ki lakások. Miért, de tényleg miért, kell minden nyamvadt blogban autóbalesetnek történnie?! Az elmúlt ötven évben nem volt annyi karambol, mint amit a blogok felsorakoztatnak. A te esetedben a ház kigyulladása különösen jó lenne, hiszen megmaradnának az égési sérülések – ez egyébként különösen jó ötlet, és különösen tetszik, mert végre nem egy tökéletes külsejű nőről beszélünk. De oké, vessük el azt, hogy túl sokat használjuk a fantáziánkat, és csak egy ici-picit távolodjunk el az autóbalesettől, és maradjunk a közúton. Elgázolhatták volna őket, amikor bicikliznek, busszal ütközhettek volna, vonatszerencsétlenség, vagy bármi, ami kicsit is másabb a megszokott sablonnál. Egy csomó sztoriban az autóbaleset egyszerűen a szánnivaló múlt része, de a te esetedben nem, mert ez indít el mindent, éppen ezért lenne különösen fontos, hogy ez egyedi legyen, hogy emiatt megjegyezzék a blogod. Meg bizonyos szinten eköré épül a történet, ez az, ami Dariát Lyonban tartja, hogy ott dolgozza fel az eseményeket, ebben fog neki segíteni Karim, és ez a tragédia egyszerűen nem lehet ennyire hétköznapi. Amúgy ez nem kifejezetten neked szól, nem csak neked szól, és bocsi, hogy ezt most rád zúdítottam, de egyszerűen most lett végleg elegem ebből a kliséből. Kitérő vége.) Szerintem nagyon jól kivitelezted a szituációt, át tudtam élni a lány fájdalmát, szinte filmszerű volt, talán csak a reakcióiba tudok kicsit belekötni. Nem volt olyan pánikszerű, olyan sokkolt, mint ami ebben a helyzetben szerintem dukálna, és bár azt írtad, elvesztette a hidegvérét, szerintem sokáig túlságosan is racionálisan gondolkodott és cselekedett. A vége tetszett. Különösen jó volt, hogy Daria először visszakérdezett, mikor közölték vele a hírt, nem hitte el elsőnek, és utána nem mentél bele nagyon az érzelmeibe, csak néhány mondatot írtál, és ez bőven elég is volt, ösztönöz az olvasásra a lezárás. Megtehetem, ezért most egy kicsit értekezek a rész elejéről is. Szörnyen uncsi volt, szépek a leírásaid, ez nem kérdés, de ez már sok volt az elején. Olyanokat írtál le, hogy kinyílt a mozgásérzékelő ajtó. Márpedig ennek a közlésnek semmi értéke nincsen, mert annak bizony szokása kinyílni. Ha nem nyílt volna ki, azt lenne értelme leírni, mert az egy problémaforrás. Szóval nagyon elvesztél az apróságokban, ami egyáltalán nem volt szórakoztató, sőt... Tudom, nehéz megtalálni az arany középutat, hogy ne legyen se túl kifejtetlen, elkapkodott, se ilyen részletes, de nem lehetetlen. A másik hogy Daria... komolyzenét hallgatott. Mozartot, Csajkovszkijt, Beethowent. Ezzel nincs is baj, bár kicsit sznob, de örülök annak, hogy a szereplő személyiségének egy része a zenei ízlése, ugyanakkor szerintem ezt az alkalmat megragadhattad volna, hogy kifejtsd, miért hallgat klasszikusokat. Mármint ez egy nem átlagos dolog, és szerintem magyarázatra szorul

10/7

Nem a legjobb, de tulajdonképpen érdekes

4. Fejezetek

   2. fejezet: Ez, ugye már a Karim-szemszög. Mindig nehéz dolog egy fiatal lánynak egy felnőtt férfi gondolatait közvetíteni, neked sem ment tökéletesen, de nem volt rossz végülis, egy pöppet, egy nagyon pöppet lányos volt, de nem rossz ez így elsőre. A meccs leírása különösen tetszett, ügyesen oldottad meg, nem számoltál be minden lépésről, de nem is sietted el a dolgokat. Az is látszott, hogy nemcsak szereted a focit, hanem űzöd is. Meg amúgy nagyon jó volt olyan srácokról olvasni, akiket szeretek, egy olyan csapatról olvasni, amit szeretek. Egy kicsit talán kitértem volna arra, hogy milyen közösséget alkotnak ők, mert ahogy várták a meccset, mindenki elvolt magával, és nem támogatták egymást. Mármint lehet, hogy nyálas, de én valahogy úgy képzelem, hogy a csapattagok barátok, bajtársak, mert mégiscsak együtt töltik a fél életüket. Na, mindegy. Ez tetszett.
   3. fejezet: Az eleje szívfacsaró volt, annyira átérezhetően írtad le Daria bánatát, a jelenlegi helyzetét, az összeomlását, hogy belesajdult a lelkem. A temetőlátogatás pedig kitépett még egy darabot a szívemből, majd jól rá is taposott. Nyomasztó rész volt, de a te esetedben ez abszolút jót jelent, mert sütött a gyász a soraidból. Ennek különösen örülök, mert a szülők elvesztése dolgot sokszor elbagatellizálják, és csak azért építik bele a sztoriba, hogy legyen benne valami plusz, valami könnyfakasztó, ami miatt szánni lehet az adott karaktert, de ez a valóságban nagyon kemény dolog. Amúgy vártam volna... hát, na, valami eseményt. Mert oké, nagyon szépek az érzelemleírásaid, cuki volt, ahogy a kutyában barátra lelt (azt javaslom, ezzel a szállal foglalkozz a későbbiekben is, mert a kutyák amúgy remek terápiás állatok, akik képesek kirángatni mindenféle gödörből, és ezt most a tapasztalat mondatja velem, bár szerencsére nem zuhantam még olyan mély árokba, mint Daria).
  4. fejezet: Na, ez a fejezet atomférfias volt, rohadtul átadtad a pasistílust, és milliószor jobb volt, mint a második fejezet (legalábbis ilyen téren). Teteszett ez a bebeszás, és aztán a szexjelenet... Hát, húha. Én úgy vagyok vele, hogy aki még nem szexelt, ne írjon erről, mert kevés eséllyel tud igazán jót alkotni, aki pedig még nem tizennyolc, mi a szarért akar 18+-os jelenetet írni. De te bebizonyítottad, hogy kiskorúan igenis meg lehet ezt jól oldani, bár, ahogy írtad, Anett keze is benne van a dologban. Én imádom Zidane-t, ahogy a végén becsörtetett Karimhoz fantasztikus volt, és tetszett, ahogy apáskodóan leteremtette. Meg amúgy még mindig olyan nagyon jó érzés olyan emberekről olvasni, akiket szeretek.
   5. fejezet: Ez is egy nagyon jó fejezet volt, ultratehetséges vagy még mindig. Az elején megint mesterien írtad le Daria érzelmeit, ezen nincs mit ragozni. És a két szereplő, akikkel, teljesen őszintén bevallom, eddig nem szimpatizáltam (ezt majd később kifejtem), most hirtelen kedvesek lettek számomra. Egyszerűen jó volt a pörgős párbeszédük, és mindketten kiszakadtak abból a szörnyen ellenszenves hozzáállásból, amibe kerültek. Annyiba kötnék talán bele, hogy azért egy kutya nem igazán mászkál át egyik kertből a másikba, még kertvárosban sem, és hogyha mégis ez történik, normális ember elküldi az ebet, vagy becsönget a szomszédokhoz, hogy nem az övék-e a blöki. De ez persze csak apróság, értem én, hogy kellett az apropó a főszereplők találkozásához, de mondjuk lehetett volna olyasmi, hogy Karim a kertben játszik a kutyájával, vagy vizet ad neki, vagy bármi, megpillantja Dariát, és odaköszön neki, vagy valami ilyesmi. A pszichológusos részt szépen megoldottad, bár még egy apróság, hogy nagyjából tíz elhangzott mondat után kijelentetted, hogy már negyed órát volt ott a nőci, pedig amúgy felolvastam, nem hadartam (annyira), plusz gondolkodási szünetet is tartottam, és ez kereken három perc volt. De csak ennyi, ez amúgy tényleg jó rész volt.

   6. fejezet: Tényleg egy unalmasabb rész volt, konkrétan nem történt semmi egy Daria és Benzema közötti kis összezörrenésen kívül. De ilyen is kell. Nem untam szét az agyam, és nem mentem fel Facebookra olvasás helyett, szóval mégsem volt ez annyira eseménytelen.

   7. fejezet: Annyira magába szippantott ez a fejezet – ami amúgy a kedvencemmé vált –, hogy olvasás közben el is felejtettem, hogy folytatni kéne a hibavadászatot. Szóval elolvastam másodszorra is a részt, és, hihetetlen, semmilyen hibába nem ütköztem bele. Oké, talán egybe, ami nem a történettel kapcsolatos, sokkal inkább formai. Rettentően zavaró volt olvasás közben a kérdések oldalt nézegetni, megakasztotta a szöveg folyamatosságát, csökkentette az élvezeti szintet, hogy állandóan meg kellett nyitnom az oldalt (ne menjünk bele, mert uncsi, de a telefonomon nem lehet egyszerre két lapot megnyitni, szóval annyit szenvedtem ezzel az egésszel, hogy a végén már kirepítettem volna a világűrbe szerencsétlen mobilt, grr). Ezt pl. meg lehetett volna oldani úgy, hogy Karim visszaküldi a papírt, amire Daria a kérdéseket írta, és a sorközökbe írja a válaszait. De ez tényleg csak nagyon zárójeles, mert hihetetlenül aranyos volt ez a levelezés – legalább annyira, mint egy tüsszentő panda. Sajnos nem vagyok olyan jó író, mint te, én csak az ész osztásához értek, így nem tudom leírni, milyem fangörcs kerített hatalmába, de hatalmas shipper lettem, ez a lényeg. Örülök, hogy Karim megnyílt (szívszorító a története), és remélem, most Daria is meg fog. És na, le a kalappal!

10/10

Igen, tényleg ennyi. És ez most valami elképesztő csoda. Az eleje nem volt tökéletes (pláne, hogy látszott, elsőnek próbálkozol pasiszemszöggel, amit a későbbiekben megszelidítettél, és mesterien bántál vele), de a vége szerintem példaértékűen jó, ráadásul nem találtam olyan okot, amiért akár csak egymilliomod pontot is levonhatnék. Szerintem jól alakítod a történetet, mindkét szemszög hiteles. Szóval ez nekem annyira tetszik, mint Karimnak egy sereg levetkőzött rúdtáncos.

5. Stílus

   Már amikor megismerkedtünk, akkor is rád zúdítottam a bunkó, kegyetlenül őszinte véleményem, és akkor írtál rám azért, hogy amúgy igen, itt mindent elhordtam szarnak, de te azért kíváncsi lennél arra, hogy a stílusodról mi a véleményem. Hát, azóta még ezerszer jobb és kiforrottab lett, pedig én már akkor is azt állítottam, hogy páratlanul jó. Nagyjából ugyanezt tudom most is mondani, engem mindig is elsodort a fogalmazásod, és ez valószínűleg így is marad. Viszont azért van néhány árnyoldala is.

  Rengeteg, de tényleg baromira sok szóismétlést halmoztál fel. Például: a  rágós papírból kivettem a rágót. Ez miiiiiii, kérem szépen? Szörnyű ez a félmondat... És amúgy az egész blog tele van ilyen abszolút nem elegáns megoldásokkal. Szerintem ezeknek az ismétléseknek nem az az oka, hogy szűkös lenne a szókincsed, mert ebben a hét fejezetben is számos helyen tettél arról tanúbizonyságot, hogy nem így van, csupán figyelmetlenség. 

  A másik hiba pedig az, hogy sokszor túlírod a dolgokat. Amúgy szerintem mindenkinek az életében van legalább egy olyan korszak, amikor beleesik ebbe a hibába (és amikor már levetkőzte ezt az idegesítő szokást, és visszaolvas egy-egy régebbi írást, akkor már röhögni fog az egészen, mert amúgy nagyon nevetséges tud lenni a giccs). Meg akarja mutatni, hogy sokat tud, és mindazt a sok tudást egyetlen mondatba akarja zsúfolni. Egyébként a szép leírások és a túlírt, már-már giccses leírások között nagyon-nagyon pici a határvonal, és nagyon-nagyon nehéz megtalálni a helyes utat, de nem lehetetlen. Neked is voltak ilyen mondataid. Ebből csak kettőt emelnék ki, mert szerintem nem erről szól a kritika, és gondos újraolvasással te is megtalálhatod az ilyen mondatokat. "Arcomat rögtön megcsapta az augusztusi éjszakának levegője." – Te is érezheted, hogy ez mennyire sok. "Szememmel oldalra pillantottam." – Megint csak szócséplés, ugyanis csak a szemmel lehet oldalra pillantani, mással nekem még nem sikerült, szóval az oldalra pillantottam (vagy néztem) bőven elég. A kevesebb néha sokkal jobb. Ez egy közhely ugyan, de igaz.

10/7

6. Szöveg

   Leírások: Az elején nagyon elvesztél a részletekben, mindent leírtál a tájjal kapcsolatban, minden lépést öt mondaton keresztül ragoztál, ez nem tetszett, de a végére ezt szerencsére teljesen legyőzted, és így sokkal élvezhetőbb lett az írásod. Az érzelmekkel pedig – amit már többször is említettem – mesterien bánsz. Kifinomultan ábrázolod őket, és még úgy is könnyű azonosulni Dariával, hogy nem kerültem hasonló élethelyzetbe, mint amibe ő kényszerült. Szóval tényleg, ez extrajól megy neked, de azt hiszem nem áradozom rólad többet, mert pöppet creepy lenne, hogy ennyire istenítelek. Nagyon jól írtad le azt is, hogy Daria mennyit küzd a lábával. Amit ilyen téren kifogásolni lehet az az, hogy nem igazán írod le a szereplők külsejét. Például megjelent Karim, és oké, hogy egy világklasszis futballista, biztosan mindenki ismeri, és tudja, hogy néz ki, de azért nem ártana Daria szemüvegén keresztül is megismerni. Meg annak is örültem volna, hogyha kifejted a gondolatait a sráccal kapcsolatban, mert nyilván kialakított róla valamiféle képet az első beszélgetésük alapján, és például amíg a pszicho dumál hozzá, addig ezt leírhattad volna, mert na, erre különösen alkalmas az E/1. Vissza a külsőkhöz. Daria teste is megváltozott, ami nyilván zavarja őt. Értem én, hogy most a szülők az elsők, de azért erről is írhatnál, hogy mennyire megundorodott magától az égési sérülések miatt, meg ilyesmi. 10/8

   Párbeszédek: Daria szálán az első két fejezetben nem volt sok párbeszéd, de ez rendben is volt így, nem igényeltem, hiszen első fejezetet a baleset tette ki, a harmadikat pedig a gyász, amihez tökéletes volt a "csönd". Aztán a negyedik részben nagyon jók voltak a párbeszédek, imádtam a csipkelődést, pörgött az egész jelenet, a pszichós résznél is eleget írtál le, maximálisam meg voltam veled elégedve. Karim szemszögéből is íródott pár fejezet. Kicsit zavart, hogy egyikben sem került huzamosabb dialógusba, ennek ellenére pedig voltak párbeszédek, amik így csak üres, semmitmondó fecsegéseknek hatottak. Szóval oké, a csapattársai sorra megkérdezték, hogy van, és mindezt leírtad. Felesleges volt. Ellenben például Ramosszal beszélhetett volna, hiszen mégiscsak ő a csapatkapitány. Vagy például Zidane... aki szinte egy vállrándítással elintézte a helyzetet, márpedig szerintem nem ennyire lényegtelen dolog az, hogy egy kulcsfigura nem játszhat a döntőn. 10/7

20/15

Ez nálam egy erős pontszám, mert elég kritikus vagyok ilyen téren.

7. Karakterek, kapcsolatok

   Daria: A baleset előtti és utáni Daria nyilvánvalóan elkülönül, de mivel nem ismertük előtte (ami rendben is van), csak a katasztrófa utáni énjéről tudok írni. Ami nem túlságosan jó. Oké, amúgy tök reálisak a reakciói, tényleg rendben van, hogy egy ilyem eset után magába zuhant, de én most csak azt nézem, hogy mint ember milyen is ő. És a helyzet az, hogy elviselhetetlenül idegesítő. Nem azzal van a baj, hogy zárkózott, nem is azzal, hogy alapjában véve elég depressziós, mert ez tényleg elfogadható és természetes, hanem azzal, ahogyan mindenkitől elfordul. Ahogy eltaszítja magától a segítő kezeket (legyen szó a nagymamájáéról vagy akár Kariméról), ahogyan állandóan bizalmatlankodik, amire amúgy nincsen oka. Ráadásul nem hiszi el, hogy bárki is szeretheti, például a hetedik fejezetben azon nyavalygott, hogy az unokanővére pasiját is jobban szeretik. Pedig őt is melegszívvel hívták társasozni, csak ő inkább ült, és sajnálta magát. Ráadásul szerintem ennek az egész "senki nem szeret"-hisztinek semmi alapja, mert a nagymamája tényleg eléggé támogató, és ahelyett, hogy díjazná a szolidaritást és az együttérzést, még gúnyolódik is rajta. És igen, idegesítő, hogy nem tudja elfogadni a helyzetet, nem tud szembenézni az érzelmeivel. Mert egy kupac szomorúság, ami rendben van, de egyszerűen nem tud megbirkózni ezzel az egésszel, fél sírni és bánkódni a szülei miatt. Már idegesítő mennyire sajnálja magát, és tényleg kicsit feléledhetne már, mert a nagymamáját szerintem ezerszer nagyobb fájdalom érte (egy szülőnek mindig a gyereke az első – most vonatkoztassunk el egy-két szerencsétlen helyzettől és az alkalmatlan anyákról, apákról –, de ez fordítva nem igaz), ő viszont mégis képes volt úgy-ahogy talpra állni. Oké, egyértelmű, hogy keményebb fából faragták, de Daria akár erőt is meríthetne ebből a keménységből.

  Karim: A lecsúszott, buta rosszfiú. Nagyjából ennyi derült ki róla eddig, és hozta is a formáját mindegyik fejezetben. Azzal a pár szóval ott fent tökéletesem jellemeztem, és ezen nincsen mit ragozni. Gáz, ahogy semmibe veszi a nőket, mindezt azért, mert egyszer, régen történt vele egy tragédia. Gáz, ahogy csak a szex élteti. És igen, ez nekem, a kissé feministának nem tetszik.

   Karim és Daria kapcsolata: Annyira cukik. #ShipKaria vagy #ShipDarim Annyira jó, hogy amikor egymással beszélgetnek, akkor ezerszer jobb emberek lesznek, nem akarom kikanalazni a szemüket, mert imádnivaló a csipkelődésük, a levelezésük pedig könnyfakasztóan aranyos. Tényleg egy igazán szeretnivaló párost szültél.

10/5

Jelenleg önmagában mindkét főszereplőt utálom, együtt látva őket viszont nem lehet visszatartni a sikítógörcsöt, és amúgy tudom, hogy a sztori arra épül fel, hogy leírod a változásukat, ahogyan átalakítják egymást, csak addig kell kibírnom, hogy ne tépjem le a karjukat, és verjem őket azzal agyon, amíg kicsit láthatóbbá válik a fejlődés.

8. Helyesírás

   Alapvetően nem rossz a helyesírásod, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan mindenféle szó nélkül megadnák neked a max pontot, de én ilyen nagy nyelvtannáci vagyok, szóval mindenképpen beléd kell kötnöm, tehát kiemelnék néhány (hupsz, nem néhány lett) hibát.

  Őt – semmi nem indokolja, hogy egy személyes névmást nagybetűvel írjunk, teljességgel felesleges. Oké, lehet olyam dumákkal jönni, hogy jaj, ha kisbetűvel van, akkor az tiszteletlen, de abszolút nem az. Amennyire feltűnt manapság blogokban minden naggyal írja, de ezt inkább hanyagoljuk, mert idegesítő.

  Dariat – Nem vagyok egy nagy angolos (nem gáz, hogy már hét éve tanulom), de szerintem ki kell ejteni az a-t. És hogyha tárgyragot teszel mögé, akkor például az alma szó a-ja is megnyúlik (almát), tehát ugyanígy működik ez ebben az esetben is, szóval helyesen Dariát.

   alszok, eszek, játszok – azt hiszem, mindezeket a csúnyaságokat felhalmoztad az ötödik fejezetben. Nekem nagy heppem az ikes ige ragozása, amit mindenki eltéveszt (eddig szinte az összes kritikámban ki kellett rá térnem), és engem ez szörnyen felidegesít. Tehát ikes igéről akkor beszélünk, amikor az E/3-ű alak -ikre végződik – alszik, eszik, játszik. És ezesetben E/1-ben nem -k lesz a toldalék, hanem -m. Sokkal lágyabb úgy, és nem bántja úgy a szemem, a fülem. Tehát helyesen: alszom, eszem, játszom. (Vannak ál ikes igék is, például a válik, de ezen abszolút érezhető, hogy nem úgy kell mondani, hogy "állatorvossá válom".)

   hideg vér, füst mérgezés – így írtad le ezeket a szavakat. De nem így kell. Gondolj bele, az első esetben olyan, mintha a vér hőmérsékletére utalnál, márpedig amire te gondoltál, az a higgadtság, azaz hidegvér, a második esetben pedig olyan, mintha azt szeretnéd kifejezni, hogy a füstöt megmérgezték, pedig éppen, hogy azt akarod leírni, hogy a füst mérgez meg valakit, tehát füstmérgezés történik. Ezek állandósult szókapcsolatok, amik szóösszetétellé váltak, tehát egybe kell őket írni. Jó, ez most egy zavaros magyarázat, de ha nem vagy benne biztos, akkor guglizd be, és meglátod, hogy egybe vagy külön kell-e írni.

   kiakartam adni magamból, megfogom találni – az igekötők háromféleképpen helyezkedhetnek el a szóhoz képest: vagy előtte, ezesetben egybe-, vagy utána, ezesetben pedig különírjuk (ez rendben is volt), vagy pedig közéjük ékelődik egy szó. Ez a harmadik eset szokott zűrös lenni, te is ebbe gabalyodtál bele, de a szabály csak annyi, hogy ilyenkor három külön szót írunk. Egyszerűen tagadd le a szókapcsolatot, hogy meglásd, melyik igéhez tartozik az igekötő. Tehát nem akartam kiadni magamból, nem fogom megtalálni. Így pedig látszik, hogy itt bizony közbeékelődés van, tehát a helyes leírás a ki akartam adni magamból, illetve a meg fogom találni.

   döntött, ellőtt – Alapjában véve mindkét szó értelmes (voilà, két morbid példa: A gyilkos döntött – három kést fog beleszúrni áldozata mellkasába., A vadász által ellőtt golyó sebesen süvített a szerencsétlen nyúl felé.). Viszont te az ellőttet előttként használtad (pl.: Pisti előtt értem a boltba), aminek a jelentése korábban. A döntöttet pedig a döntőt szó helyett (pl.: Megnéztem az EB-döntőt). Nem tudom, hogy ez csak figyelmetlenség-e, de gondoltam, nem árt tisztázni.

   az e kérdőszócska – Azt hiszem, másodikban magoltatták be velünk, hogy az e kérdőszó mindig, minden esetben, még akkor is, ha felrobban a Föld, kötőjellel kapcsolódik az igéhez. Az rendben is volt, hogy az igéhez tetted, de a kötőjelet mindig elhanyagoltad.

   Fejembe a tompaság érzése jelent meg. és Nem játszok a BL döntőbe – Mindkét mondat több sebből vérzik. Az első túl bonyolult, és így egyszerűen nem hangzik jól, sokkal szebb megoldás lenne például az, hogy a fejemben tompaság jelent meg. A másodikban a BL-döntőt vagy így írod, kötőjellel, vagy azt írod, hogy a BL döntője. Illetve ebben van még egy hiba az ikes igével kapcsolatban, de ezt a kört már pár sorral feljebb lezavartuk. Amiért ezeket együtt emeltem ki, az pedig a -ba/-be és a -ban/-ben keverése. Mert igen, a döntőbe és a fejembe végére is kéne egy n. Szóval hol jelent meg a tompaság? A fejemben jelent meg a tompaság. Vagy hogyha nem akarsz n-t, mert valamiért gyűlölöd szegénykét, akkor hova kúszott be a tompaság? A fejembe kúszott be a tompaság. Tehát ha az adott főnév a hol kérdésre felel, kell n, ha pedig a hovára, akkor nem. Ez ugyanígy igaz a második példára is. Hol nem játszom? A BL-döntőben nem játszom. Vagy kicsit másképp: hova nem jutottam be? A BL-döntőbe nem jutottam be. (Tudom, hogy itt nem erről volt szó, de valahogy szemléltetni akartam a dolgot.)

   Bale-el – Amit te is tudsz, az az, hogy amennyiben nem ejtjük egy szó utolsó betűjét, a toldalék elé kötőjel kerül. Viszont ez nem ok arra, hogy a -val/-vel v-je elszublimáljon, szóval, mint rendesen, a v megmarad, ha az utolsó ejtett hang magánhangzó, mássalhangzók esetén pedig hasonul az előtte álló szó utolsó hangjával, jelen esetben az l-lel. Tehát helyesen Bale-lel.

  Ajkaimra egy perverz mosoly húzódott. – Nekem sehogy sem sikerült az ajkaimra mosolyt húzni, sem perverzet, sem semmilyet, sőt arra a következtetésre jutottam, hogy nem a mosoly húzódik az ajkakra, hanem az ajak húzódik mosolyra. Ilyen módon átírva a mondat: ajkam egy perverz mosolyra húzódott. A szomorú helyzet, hogy még így sem teljesen okés a mondat, mert felelsleges a névelő, anélkül sokkal szebb, és értelmesebb, mert még mosoly nyilván nem tud az ajkamra húzódni. Ajkamra perverz mosoly húzódott.

   bazdmeg – Attól hogy káromkodás, nincs elég ereje ahhoz, hogy megtörje az igekötők szabályait, a meget tehát új szóba kell írni. Olyan szó pedig nem létezik, hogy bazd, szerintem te a baszdra gondolsz. Igaz, hogy z-nek kell ejteni, mert hasonul, de ezt jelen esetben nem jelöli az írás. (Például a kibaszott jóban is ugyanez a szó van, és senki normális embernek nem jut eszébe kibazott jónak írni.)

   7. Fejezet – Akkor kéne a nagy f, ha a hét után lévő pont egy mondatvégi írásjel lenne, de jelen esetben ez a sorszámnévre utal. Akkor is lehetne nagybetűs a szó, ha hozzám hasonlóan felsorolásjelként használnád a számokat. De itt egyik eset sem állt elő, tehát kicsi az f. Ha nem hiszed, nyiss ki egy könyvet.

10/6

Volt itt hiba, nem kevés, de nem írod például ly-nal a papagájt, tehát az ilyen fatális dolgokat kerülöd, így végül is reális ez a hatos.

9. Egyéb

   Semmi egyéb nem fogalmazódott meg bennem, ami szerintem jó jel, mert általában itt a negatív dolgokat taglalom. Egyszerűen nem tudok beléd kötni, megbecsülöd az olvasódiat, nem vagy nagyképű, többnyire időben hozod a részeket, szóval ez így rendben is van. Csak ne hajtogasd állandóan, hogy jaj, remélem, nem okoztam csalódást. :D (Smiley-t írtam. Egy kritikába. Ássatok el.) Mármint tényleg ha ezt a fél mondatot kihúzod minden válaszkommentedből meg az összes rész elejéről attól még nem fogsz elszálltnak tűnni, csak tényleg, ne szajkózd ezt. Tudom, ez nem igazán a bloggal kapcsolatos, hanem veled. Csak tényleg idegesítő ez a belőled sütő bizonytalanság. Mármint ne írd azt, hogy, jaj, tudom, hogy nem okoztam csalódást, mert életkirálycsászár vagyok, de egy remélem, tetszeni fog is bőven elég.

10/10

10. Összesen

   Az alapvetően igényes köntös egy csodálatos történetet rejt. Oké, lehet itt pattogni, hogy az autóbaleset sablon, és kiakasztja a klisémérőt, és pattogtam is emiatt eleget, de ettől eltekintve tényleg jól alakítod a szálakat, élmény olvasni, és mindig kíváncsi vagyok, mit fogsz kieszelni a következő részre. A stílusod elsodró, a leírásaid is jók, és tulajdonképpen a párbeszédeiddel sincsen probléma. Sok kezdő elé bátran állítanálak téged mint követendő példát, mert egyrészt baromi tehetséges vagy, másrészt te fejleszted is magad, és már most látszik, hogy az első fejezet óta profibb lettél. A legnagyobb banánhéj egyelőre az, hogy a szereplők többnyire nagyon idegesítőek, de szerencsére már kezdik levetkőzni a lecsúszottságot, illetve az önsajnálatot. De összeségében egy nagyon király történet a tied, és szerintem még soha nem volt olyan kritikám, ahova ennél kevesebb használható tanácsot tudtam írni. Mert tényleg ritka az ilyen igényes történet, amibe az írója a szívét-lelkét beleteszi, és hát meghajlok előtted, mert a hibák ellenére is nagyon jó vagy.

100/76

Nem ötös, csak majdnem. De nem négyes, annál jobb. Egyezzünk ki egy négyötödben.

Kritika – Maffia

Sziasztok!
Elhiszitek, hogy élek? Hogy élünk?
Annyira sajnálom, hogy ennyire eltűntem, de ezentúl, a legylezárások közeledtével, igyekszem aktivizálódni. Igyekszem, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. :D

És kedves Bella!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késlekedtem a kritikáddal. :c De most itt van, készem van. Kicsit, helyenként elég kemény lett, de abszolút nem az volt a célom, hogy megbántsalak vagy elvegyem a kedved, csak segíteni akartam. A szavam persze nem szentírás, szóval nem lehet mindenben igazam, ez az én szubjektív véleményem.

BLOG: Suttogás

ÍRÓ: Bella S.

1. Első benyomás

   Tudod, mit érzek, amikor elsőre ránézek a blogodra? Azt, hogy ez nagyon rendben van – a design egyszerűen csodálatos, szemet gyönyörködtető, ráadásul hihetetlenül karakteres, biztos vagyok benne, hogy hetek múlva is képes lennék felidézni, és nem tudnám összetéveszteni semmivel. Az alapvető harmóniát két dolog bontja meg. Az egyik az, hogy a blog "félre van csúszva". Jó, ez most nagyon hülyén hangzik, és lehet, hogy valójában az én gépem a bűnös (ezesetben rács mögé vele!), de nekem bal oldalt kevesebb hely van, mint jobb oldalt. Az asszimetriával amúgy nincsen bajom, bár tény, hogy az én halandó emberi agyam jobban szereti a szabályos dolgokat, de ez most nagyon zavaró. A másik pedig az, hogy alulra tekerve kiég a retinám, borzasztó támadást intéztél szegény szemem ellen. Tök szép a blogod, a színvilága lenyűgöző és nem tarka, erre amikor a szemem éppen pihen, és boldogan tekerek lefele, megvakulok. Azt javaslom minden olvasó drága ideghártyájának védelmében, hogy vagy tegyél rózsaszínes szűrőt a képekre, vagy helyezd őket külön oldalra (ezt a társweblapokkal nyilván nem lehet megtenni). De tényleg, ez az egész szörnyen roncsolja az összhatást. (Utólagos megjegyzés: látom, már leszedted a versenyképek zömét, aminek örülök, de az egy megmaradtat szerintem helyezd külön oldalra.
   A másik a cím. Nekem tetszik. Rövid. Lényegretörő. Figyelemfelkeltő. (Juj, de swag vagyok, hogy így fokozom a feszültséget a sok hiányosan szerkesztett mondattal.) Kíváncsi vagyok, hogyan fog összefüggeni a történettel.

10/9

Totál szimpatikus lett a blogod.

2. Design

  Fejléc: Netty csinálta, épp ezért nem is fogok róla sokat dumálni – csak, érted, muszáj egy kicsit húznom az idegeidet, amíg eljutunk odáig, hogy végre a történetről beszélgessünk –, mert mindig is szemétségnek tartottam kibeszélni valakit a háta mögött. De azt hiszem nem is tudok túl sok negatívat mondani róla, hiszen a koncepció szép. Különösen tetszik, hogy két kép van a főszereplőről, a fejléc háttere nagyon izgalmas, szépen meg lett csinálva. Azt tudnám kifogásolni, hogy a Suttogás S-e inkább tűnik I-nek, amúgy persze, nagyon szép a betűtípus, de tanácsos lenne másikat választani, bár mindenkinek úgy racionális, ha s-sel olvassa, csak hát törekedjünk a jobbra. A másik, ami nem tetszik az a két idézet. Gondolom, a történetből van (honnan máshonnan lenne?, egy boci sírkövéről biztos nem loptad el), ami oké, de felesleges. Hidd el, senki nem fogja a fejlécet az odatévedők közül ennyire tüzetesen megnézni, inkább ráugranak a fülszövegre/a trailerre, ha van. Szerintem ez a két hosszabb írás rontja az összhatást. A harmadik észrevétel pedig az, hogy a két felső sarok túl világos lett. Nem olyan nagy baj, csak furcsa.
Háttér: Egyszerű rózsaszín, passzol a fejléchez, ami önmagában véve mutatós, szóval nem is kell hozzá giccsparádé háttér, tehat ez így tökéletes.
   Modulok: A fülszöveggel kezded, és ez nagyon-nagyon jó, szép a kód, rendben is van. Azonban az információk modult messze nem találom annyira lényegesnek, hogy ennyire elöl legyen – a csontot nem érdekli, honnan származnak a kódok, és hogy trágár szavak lesznek a sztoriban (őszintén ez egyenesen felesleges, mert hogyha bárki kimegy az utcára sokkal több csúnya kifejezést hall, akárhol is lakik, mint a te blogodban olvashat), ellenben az oldalak, a chat (ami amúgy különösen szép, bár a fehér feliratot eltüntetném, elég a rózsaszín), a feliratkozók, az archívum (ami sokkal szebb lenne, ha nem lenne benne semmi fehér), így, ebben a sorrendben, sokkal előbbrevalóbbak. Ezután jöhet az infósdoboz, utána pedig a társoldalak, majd a profilod. A versenyek plakátjainak érdemesebb új oldalt csinálni, tudom, jófej dolog hirdetni egy oldal versenyét, de... nem mutat jól. A társoldalakra pedig rátennék valamilyen szűrőt, mert így nagyon elütnek. A szereplők oldal megoldása egyébként tetszetős, de jobban mutatna, ha az egészet középre igazítanád, másrészről pedig teljesen feleslegesnek tartom, hatalmas "életbölcsességeket" olvashatunk a szereplők szájából, de senkit nem hoz közelebb hozzánk (meg kérdem én, a kisbaba miért gondolna ilyeneket?, ő csak a szükségleteivel törődik). Szerintem jobb lenne, ha inkább a kapcsolataikat írnád le – ki kinek a testvére/barátja/barátnője/ellensége/szeretője/házi kedvence, stb., illetve a korukat, olyasmit, amivel az olvasót, aki éppen elfelejtette egy szereplőről, kicsoda, segíted. A fejezetek oldalt nem ártana frissíteni, megsúgom, nem tartana tovább tíz percnél. Illetve itt van ez a Bellás modul, ami miatt nekem az egész blog elcsúszot, bénán mutat, mert kilóg a neved, ráadásul a rajta lévő link sem vezet sehova. Szóval úgy, ahogy van, béna. 

  Betűk: Minden fehéret eltüntetnék a blogból, beleértve a bejegyzéscímek árnyékát is, ugyanis semmihez nem passzol, ráadásul nagyon rikít. A fülszöveg feliratot szintén felnagyítanám, akkorára, mint az információkat, illetve mindkét helyről eltüntetném az aláhúzást, és például azt a betűtípust, amivel a profilod jelenik meg úgy, ahogy van megsemmisíteném, mert ronda. 

10/9

Szép, de vannak kisebb hibák.

3. Ötlet

   A fülszöveg: Szóval van egy Allysonunk, aki egyáltalán nem átlagos lány (kicsit redundáns, hiszen mindenki tudja, hogy ezzel a névvel nem futkoshat fiúként a világban). Hogyha van olyan szó, amit szigorúam tilos beleírni egy ismertetőbe, akkor az ez, azt mindenki tudja, miért utálják kritikusok halmai az átlagos lányokat felvonultató sztorikat, és akkor felmerülhet benned a kérdés, hogy mi a bajom ezzel. Túl görcsös: "hé, hahó figyeljetek, itt van ez a csaj, annyira egyedi, hogy az már fáj, hihetetlen személyiség, és egyáltalán nem átlagos, látjátok?!". Aztán meg ez a jelző nem fejez ki semmit, az átlagosság relatív, Afrikában az éhezés az, bloggerkörökben nem igazán. És oké, nem lenne baj, ha megmagyaráznád, de nem teszed, hiszem a családja miatt senki nem lesz hiperszuperegyedi. És őszintén nekem erről az ugrik be, hogy három szeme van, az egyik fenekén, a térdében dobog  a szíve és nem hat rá a gravitáció. Pedig amúgy a magyar nyelv gazdag és kifejező, dúskál az olyan jelzőkben, amik önmagukban kialakítanak egy képet, például szeszélyes természetű, befelé forduló, kalandvágyó, stb.
   Szóval itt van a családja. Szerintem teljesen átlagos problémái vannak, holott úgy harangoztad be, hogy ez aztán nagyon különleges lesz. Mármint amúgy nincs baj az általános problémákkal, sokkal átérezhetőbbé teszi az olvasó számára. Annyiba kötnék bele, hogy a barátnője nem a családja része, ezért is lenne helyesebb az, hogy "az életében minden a feje tetejére áll", bár ezt még mindig erősnek tartom. A problémás barátnő érdekesen hangzik. Aztán jönnek a Los Angelesi rokonok (a szóban nincs egyetelen kötőjel sem, hiszen az s-t is ejtjük, csak éppen sz-nek), és az egyik ''teljesen kizökkenti az életéből". Aha, szerelem a láthatáron. Gondolom, alapítanak egy együttest, a katasztrófa a nagyapa tragikus halála lesz, a barátnő pedig Brandon őrült barátnője lesz, aki megakadályozza, hogy összejöjjön Allysonnal, mert persze, az is ki fog derülni, hogy nincs köztük vérségi kapcsolat. (Kíváncsi vagyok, mennyire válnak be a jóslataim.) Egy fülszövegben amúgy nagyon csúnya dolog többször ugyanazt a szót használni (lány, élet), szerintem te is ki tudod kerülni. Annak viszont örülök, hogy a végére találtál egy jelzőt Allysonról, ami nem az átlagos, de ki kell ábrándítsalak, olyan szó nem létezik, hogy zenebűvölő. Zeneőrült? Zenész?
1. fejezet: Tök kellemes volt a kezdés az erdőben, viszont nem értem, mit pörög annyit azon, hogy valaki meglátja, mert egyrészt ki nem szarja le, hogy ott van egy zenélő lány, mindenki tudja, hogy a művészek furcsák, másrészt ki járna ott? Őszintén kíváncsi lettem volna egy veszekedésre a szülők között, hiszen ha Allysonnak fájdalmat okoz, akkor nyilván mindennapos, így viszont nem igazán tudom átérezni s gondjait. Érdekelne az is, mi baja a nagyapának, és miért nem kell kórházban lennie (bár ez összefügg azzal, milyen betegsége van), meg az is, milyen körülmények között tudta meg Allyson az igazat, ez pedig összefügg-e azzal, hogy korábban nem látta azt a sok kínt, szenvedést a szemében. Amúgy a nagyapa karaktere nagyon szimpatikus, remélem, gyakran fog megjelenni. A telefonhívás pedig gondolom, a rokonoktól jön, azt hiszem, ezt már lelőtted a fülszövegben. Azt kifogásolom még, hogy túl rövid lett.

10/6

A fülszöveg nem rossz, bár nem valami figyelemfelkeltő, túl sok konkrét dolgot mond el, néhány felesleges információval körítve, és nem tűnik valami nagy számnak a sztori. Az első fejezet egész kellemes, nem olyan tragikus, mint ahogy a fülszöveg leírta a helyzetet. De összességében nem igazán fogtál meg.

4. Fejezetek (spoiler!)

  2. fejezet: Allyson kicsit felidegesített... Az előző fejezet végét maximális nyugalom jellemezte, nem volt semmiféle konfliktus, aztán bumm, jött ez a telefonhívás, amiből megtudhattuk, mennyire utálja a rokonait. És aztán úgy viselkedett, mint egy pszichopata: rárontott az anyjára, és leleplezte, hogy ivott (amúgy remélem, ezt a szálat még viszed tovább, érdekes és aktuális probléma, ami sok embert érint), és őszintén kíváncsi lennék, min balhéznak a szülők, mert olyan nincs, hogy semmin. Szerintem nem ártott volna leírni, mikor látta inni az anyját. Vannak olyan dolgok, amiket szintén szeretnék tudni, de el tudom képzelni, hogy később adsz rájuk magyarázatot, bár szerintem ez most pont aktuális lett volna. És... ezt az ivós dolgot pont a kicsi előtt vágta az anyja fejéhez, holott pont ezért ítélte el annyira a szüleit. Amúgy kíváncsi lennék, a nagyapa miért állt csak ott, mint egy kuka. Senkit nem ismerek, akiben nincs annyi szolidaritás, hogy elhagyja a vita színhelyét (például az apa), vagy annyi kurázsi, hogy közbeszóljon. A valóságban nincs köztes megoldás, senki nem marad ott mozizini. Ez most egyáltalán nem tetszett, és még rövid is volt...
   3. fejezet: Hmmm... Kezdem egy kis bakival: az előző részben Allyson csak felidegesítette magát a telefonhívás miatt, és mondta, hogy semmi gáz, amíg nem jönnek, majd a rész elején már tudta, hogy jönnek a rokonok, holott a nagyapja csak ezután említette. El tudom képzelni, hogy a két fejezet közötti időugrásban tudta meg, de azt gondolom azt a jelenetet nem kellett volna kivágni. De amúgy ez a rész tetszett, a rövidségen kívül nem volt vele baj. Aranyos volt, ahogy a nagyapa beszélt az unokájával, és szép volt a bocsánatkérés is, de az anya... hát konkrétam kizsarolta, hogy foglalkozzon a rokonokkal. Ez elég gyerekes húzás, és kicsit bele is rondított a jelenetbe. Inkább az anya születésnapján lehetett volna valami olyasmi, hogy Allyson totál elfelejtette, ezért semmit nem adott, szóval az anyja egy szívességet kért tőle.
  4. fejezet: Ez a fejezet most nagyon rendben volt, igaz, töltelékrész volt, ami a készülődést írja le, de nem untam. Nagyon nem tudok mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy ez még mindig rövid. Értem, hogy a cselekmény csak ennyit tesz ki, ami rendben is lenne, ha könyvet írnál, de bloggerként nem dobhatod meg az olvasóidat nyúlfarknyi résszel.
  5. fejezet: Nos, látom arra a sablonra fogsz építeni, hogy a szerelmesek utálják egymást (az már a fülszöveg után adta magát, hogy lesz köztük valami, most meg egyenesen triviális), az eddigi kis vitáik aranyosak voltak. És, gratulálok, a rész is elfogadható hosszúságú lett, ez tök jó. Remélem, hamarosan minden rokont megismerünk, és nem csak nevek maradnak. A Stacey-Allyson beszélgetés kissé gáz volt. Érdekes volt, hogy kiderült, Stacey öccse meleg, Allyson viszont szörnyen, barátnőhöz méltatlanul reagált, nem nyújtott valami stabil támaszt, márpedig nem tűnik ilyen hanyag embernek, ezt a jelenetet átírnám...
   6. fejezet: Az elején ejtettél szót arról, hogy Allyson nulladikos volt, de nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van-e az USA-ban ilyen lehetőség, mert az itthon nyelvi előkészítőt jelent, viszont Amerikában? Milyen nyelvet tanulnának ilyen szinten, amikor világnyelv az anyanyelvük? Amúgy érdekes ez a zenei suli, és legalább új szereplőket hoz be. A Brandon-Allyson jelenetet bizonyára nagyon cukinak szántad, de nem mosolyogtatott meg. Azt gondolom, Allyson kemény lány, ráadásul elég makacs is, szóval nem hinném, hogy egy együtt döltött délután után ennyire meg kéne puhulnia... Amúgy halleluja, igazam volt, hogy nincs vérkapcsolat köztük, ez kiszámítható volt.
  7. fejezet: Hát, huh... Már nem is azért, de ez a zenekaros jelenet semmi nem volt, tényleg csak valami nyuszifarok, amivel nem sokat lehet kezdeni. Felkonferáltad az új szereplőket, megszólaltattad őket egyszer, de amúgy abszolút semmi volt ez a banda. Meg nem hinném, hogy Allyson elmenne csak azért, hogy eljátszon egy számot, mert ennek így semmi értelme. És döntse már el ez a csaj, hogy mit akar! Odament, lelkes volt, beleegyezett a találkába, még mindig lelkes volt, értékelte a lehetőséget, lelkes volt, hazament Brandonhoz, és nem volt lelkes. Miért? Már nem is azért, de olyan őszintének ismertem meg ezt a lányt, olyan akaratosnak, most pedig álszent módon beleegyezik olyanba, amihez nem fűlik a foga. Hol itt a logika? (Juuuj, rím.) Meg aztán Brandonnal is tiszta őrült volt, először beszélt vele, majd nagyon felidegesítette magát a semmin. Hú... nem lett a best friendem ez a lány.
  8. fejezet: Aranyos volt Brandon féltékenykedése, elismerem, de Allyson megint felidegesített ezzel a hisztivel (lehet, hogy én vagyok kőből, de egy leribancozás azért nem olyan bántó, pláne, hogy manapság mindig ezt mondják, és már nem bír olyan komoly jelentéssel, hogy magát áruló utcalány). Brandon viszont tök aranyos, hogy állandóan nyomul Allysonra.
  9. fejezet: Ez a csók, imádom! Na, de vonatkoztassumk el attól, hogy mekkora AllyNdon (nem valami szép shipnév, de válság van, sorry) shipper vagyok. A romantikus sztorik szerkezete szinte mindig az, hogy van két személy, találkoznak, rájönnek, hogy szeretik egymást, összejönnek, közéjük áll egy probléma, és vagy leküzdik a problémát, és gusztustalanul boldogan élnek tovább egy rózsaszín, pelyhes felhőben, vagy beüt a katasztrófa, a probléma legyőzhetetlen lesz, és bekövetkezik a depi. Na, most, te elég hamar eljutottál a ''rájönnek, hogy szeretik egymást"-ig, igaz, hogy ezt szavakkal nem mondták ki, de azért az a csók... És most következne a nagy probléma. De, kérlek, esetedben ilyen nincs, vagyis oké, jönnek ezzel a nevetséges dumával, hogy unokatesók, de ne röhögtess, nem azok, ezt többször is elmondták. Ráadásul oké, Allyson tagadja az érzelmeit, és makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy köztük nem lehet semmi, de Brandon nem hagyhatja ennyiben, ő nem ilyen!
  10. fejezet: A Stacey-Ally beszélgetés nagyon rendben volt, aranyos kis barátnős pillanat volt, remélem, nem ereszted el még nyolc rész erejéig ezt a szálat, mert érdekesnek ígérkezik ez a Chad-ügy, amúgy is mindig izgalmas a meleg-témáról olvasni. És voilà, megjósoltam én ezt a barátnő dolgot, kissé klisés, de lehet rá jól építkezni. A nagyapa pedig... a kedvenc szereplőm, nagyon megkedveltem a csendes bölcsességével.
   11. fejezet: Hú, most már látom a problémát, ami Allyson és Brandon közé áll, izgatottan várom, mi sül ki ebből, ebből a kis szerelmi háromszögből. A Ryannal való beszélgetést... nem értem. Mármint azt, hogy miért kellett beletenni. Nem azt mondom, hogy olyan regényt kell írnod, mint Agatha Christie-nek, ahol mindennek oka van, de ez abszolút értelmetlen volt. Égessük kicsit a szereplőinket, vagy mi? A függővég viszont ütős.
   12. fejezet: Ez izgalmas volt. Vagyis lehetett volna, hogyha megpróbálod leírásokkal színesíteni, így átérzhetőbbé és átélhetőbbé téve a szituációt. De elmaradt a várt feszengés, ehelyett közönyösen olvastam a sorokat. Többet kihozhattál volna a dologból, és nagyon remélem, hogy nem hajítod el ezt a szálat, érdekelne, miért jöttek azok az emberek, és miért nem elégedtek meg a sima lopással, miért kellett az embereket megzavarniuk. Meg egyáltalán megjelenítettem volna a rendőröket, már csak a hangulat miatt, és érdekelt volna, hogy elkapták-e a gazfickók grabancát. És azt hiszem, Allyson nem megfelelően reagált, engem nem erőszakoltak meg, hála az égnek, de mégis csak! Használd a fantáziád! Ez komoly dolog, és nem lehet rajta úgy túllépni, hogy á, semmiség, még akkor sem, ha csak majdnem történt meg. Ashley nővérének sztorija viszont izgalmas, remélem, foglalkozol még vele.
   13. fejezet: Stacey... Bár az előző részekben kedveltem, de most kicsit túlzásba vitte a gyanakvást Ashleyvel kapcsolatban, ráadásul mindezt ok nélkül. Nem értem, miért. Mert Allyson a legpocsékabb barátnő, nem érdemli meg, hogy Stacey ennyire támogassa a kialakulgató kapcsolatát. A rész ezenkívül egyébként rendben volt.
   14. fejezet: Már majdnem megdicsértelek azért, mert Ashley nem gonosz. De persze, miért ne lenne az? Durrogtassuk el a meglévő sablonokat, és hozzunk be egy tipikus gonosz barátnőt. Ashley jelenléte és létezése már önmagában rossz, nem értem, miért kell mindehhez áskálódónak lennie... Mármint hidd el, abból is kialakulhat kalamajka, hogyha egyszerűen ott van, és megsejti, hogy Ally érez valamit Brandon iránt, majd balhézik egy kicsit féltékenységében, de ez a "kavarom a szart, fenyegetek, mert álszent ribi vagyok"-dolog annyira elcsépelt.
   15. fejezet: Ez az abszolút kedvenc fejezetem, bár az elsőt is imádtam, ez még jobban bejön. Két apróságba kötnék bele. Az egyik, hogy Elsa és Allyson minden szó nélkül beült Ryan kocsijába, és csak utána magyarázta meg Allyson, hogy jön az unokatesója is, ha nem baj. Ez így kicsit udvariatlan. A másik, hogy Allyson már korábban említette, hogy Elsa tud énekelni (mármint na, nem említette, hanem csak gondolta, és azt is eltervezte, hogy majd elhívja egy találkozásra), most pedig mégis elcsodálkozott a dolgon. Amúgy tényleg nagyon jó volt, elvarázsolt az egész banda, minden tagot megkedveltem, Steph a végén nagyon vicces volt, és ah, olyan laza volt, ez most nagyon átjött.
   16. fejezet: Hm, azt kell mondanom, Bella, hogy jó vagy, ez a rész is bejött. Örülök, hogy jobban megismerhettük Elsát, és hát... Brandon, grrr. Kíváncsi vagyok, mi sül ki az Ashley-szituációból, meg arra, mi történt köztük Daviddel. Egy bajom volt, hogy rövid volt.
   17. fejezet: Már nem is azért, de hogy lehet valaki annyira buta, mint Allyson? Hát nem látja, hogy Brandon mindent megtenne érte? Hát nem látja, hogy elmondhatta volna Ashley kis zsarolását, mert Brandont aztán nem tudna sakkban tartani ez a csaj? És igen, maximálisan egyetértek a részvégi gondolatmenetével, amióta Brandon megjelent, nagyon szar ember – megjátssza magát, kihasznál másokat és mérhetetlenül önző. Viszont Dave... Hmmm....

10/4

Ne haragudj, de egyszerűen úgy érzem, hogy te nem tervezted ezt meg eléggé. Tudod, hogy A-ból B-be szeretnél jutni, B-ből pedig C-be galoppozni, de nem tudod, mik azok az apró kis fonalak, amikből stabil kötelet fonhatnál. Így pedig rengeteg szálat eresztettél el. Például nem tudtuk meg, kik voltak Allyson támadói, honnan jöttek, miért jöttek, vagy hogy egyáltalán elkapták-e őket. És a fülszövegben felvázolt tragikusan nehéz élet hol marad? Veszekedő szülők? Ne röhögtess, egy szóváltás nem esett közöttük, pedig azt gondolom, ez érdekes szál lenne, mert sokan át tudnák érezni. Zugivás? Egyszer feldobtad a témát, de minek? Kistesó? Ott sincs, márpedig nyilván nem problémamentes egy baba. Haldokló nagyapa? Hát, könyörgöm, még azt sem tudjuk, mi baja, és a történetben lezajlott hét-nyolc nap alatt semmiféle fájdalma nem volt. Problémás barátnő? Hol, drágám? Őt is eldobod fejezetekre, hogy aztán megemlítsd mekkora problémái vannak, mert büntetik a meleg öccse miatt, de kifejteni luxus. Fárasztó rokonok? Kelly néni eddig két mondatot szólt, David meg csak most lesz igazi szereplő (vagy legalábbis remélem).

És most szemléltetem, mit érzek a sztoriddal kapcsolatban, annyira nem összeszedett, és talán te sem tudod, mi lesz öt fejezet múlva. És ez baj.

?????????!!!?!!??????!!?????????!!!!!??????? (Ne nézz őrültnek, de ez most kikívánkozott.)

Nem azt mondom amúgy, hogy minden rezdülést és széllökést tervezz meg, de én az esetedben nagyon úgy érzem, hogy túl sokat rögtönzöl, ami azért sem jó, mert többnyire kliséket durrogtatsz.

5. Stílus

   Azt gondolom, hogy alapjában véve bő szókinccsel rendelkezel, de ezt nem használod ki kellően, a stílusod egyszerű. Ezzel nincs is baj, mert a történet sem sorakoztat fel durva filozófiai gondolatokat, és nem egy didaktikus mese, sokkal inkább a szórakoztatás a célja. Viszont néha, pont abból adódóan, hogy sok szót ismersz, furcsán fogalmazol, az természetes, hogy meg akarod csillogtatni a tudásod, és tényleg gyönyörű magyar szavak vannak, de a kevesebb néha több. Például egyszer úgy fogalmaztál, az álom ellepi a szemeimet. Nemcsak az a probléma, hogy a páros szerveket rendszerint egyesszámban kell írni, hanem az, hogy ez a mondat csúnya. Sokkal szebb az álomba merülök vagy az álom rátelepedik a szememre.
  Ami engem nagyon felidegesített, az az, hogy nagyon sokszor úgy írsz, mintha beszélnél. És persze, nem kötök bele az osztálytársamba, aki össze-vissza hátozik, ugyézik, tekergeti a tagmondatokat, de ez írásban irtó csúnya tud lenni. Nálad is sok volt az ugye, és néha még OMG-vel is találkoztam. Ne, nagyon kérlek, hogy ezt ne! Oké, egy chatelés bemásolásakor elfogadható, de nem hiszem el, hogy nem vagy képes öt szóban leírni, hogy mennyire izgatottá tette Allysont ez meg az. Ezenkívül sok a tőmondat (igen, tudom, nekem meg borzasztóan, szinte követhetetlenül hosszú mondataim vannak, igyekszem változtatni). Rengeteg van belőlük. És emiatt nagyon vontatott lesz az olvasás, ami egyáltalán nem élmény. Nem azt mondom, hogy ne add lejjebb három tagmondatnál és másfél sornál, de egy géniusz feltalálta a kötőszavakat. Ami még nem tetszett, az a redundancia, puszta szócséplés lepötyögni ugyanazt többször. Például te azt írtad, sasmadár. Márpedig a sas bőven elég, hiszen akkor senki nem egy emlőst képzel el, hanem nagy meglepetésünkre egy repülő, szárnyas lényt. Belátom, hogyha azt írtad volna, Haliaeetus albicilla, az tényleg magyarázatra szorulna.
   A sok negatívum mellett megemlíteném, hogy az írásod nem rossz, néha egészen elsodort, és úgy éreztem, két perc alatt végigértem egy részen (ja, mert olyan rövid volt, hogy nem lehetett több ideig olvasni). A jelen időt pedig nagyon szépen megszelidítetted, egyáltalán nem szokatlan olvasni, ezzel együtt is gördülékeny.

10/6

A sok OMG-zéstől nem tudok elvonatkoztatni, bocsi. Sok a tőmondat, a stílusod egyelőre kiforratlan, és néha már-már túl egyszerű. Viszont valamikor úgy érzem, nagyon benne vagy az írásban, és akkor elsöprően jól írsz.

6. Szöveg

  Leírások: Nem akarom annyival beérni, hogy ideböfögöm neked: ami nincs, arról nem lehet beszélni, és idegömbölyítek egy szép, szimmetrikus nullát. És a helyzet tényleg az, hogy nagyon elhanyagolod a leírásokat, már-már annyira, hogy szinte csak akkor írod le és csak a cselekményt, amikor muszáj, és nem tudod megkerülni. Aztán meg néha megszáll a múzsa, és eszedbe jut, hogy hoppá, lehet hogy kéne valami leírásszerűség, és akkor van. Ráadásul nem is szokott rossz lenni. Az elején ide csomó csillogósszemű smiley volt írva, hatalmas felkiáltójelek, és valami nagyon cuki kép egy unikornisról, hogy ne felejtsem el megemlíteni, mennyire szépek a leírásaid. Ez volt nagyjából az első pár fejezetnél. Akkor még kifejezted Allyson érzelmeit, beleástál a lelkébe, és mindenféle gondolatokat emeltél a felszínre. Aztán ezt is elfelejtetted. Például a csókjelenet már nagyon gyatra volt, akár egy tízéves is alkothatott volna hasonlót, mert négy sorban lezártad az egészet. És azt gondolom, hogyha olyasvalaki, aki sokat jelent számodra, de mégsem vártál volna tőle egy csókot, akkor az felkavar bizonyos érzelmeket, belső katarzist okot, meg ilyesmi. És talán úgy igazán, teljes lényemmel tudtam volna örülni ennek a fejleménynek, ha kifejted nemcsak a fizikai, de a szellemi érzéseket is ezzel kapcsolatban. A majdnem megerőszakolós jelenet pedig, bár szinte hihetetlen, ennél is szárazabb volt, ennél is nyersebb. Mintha egy dokumentumregényből idézted volna! Ne érts félre, cica, nem azt várom, hogy olyan színvonalat hozz, mint egy romantikus író, mert annyi szenvedély már-már átlendült a giccs felé, de azért ne legyél ennyire kimért. És megértem, hogyha te úgy vagy vele, hogy mi a ráknak ide érzelem, végül is ez csak egy romantikus sztori (najó, igazából egyáltalán nem értem meg), akkor viszont vár az objektív E/3-ű írásmód. Néha leírod Allyson gondolatait, például a tizenhetedik fejezet végén egész szép kis belső tépelődés volt, de általában olyan értelmetlen gondolatokat írsz le, mint az, hogy főhősnőnk szerint egy hosszú út után nem a kaja a legfőbb gondolata az embernek (márpedig de! kaja mindenek felett!). És rendben is lennének ezek a kesze-kusza félmondatok, ha valaki nagyon szétszórt szemszögéből írnál, de Allyson még csak nem is az. Táj- vagy külsőleírást pedig egyet sem láttam tőled. Vagy legalábbis normálisat nem. Nem azt javaslom, hogy ásd el magad Fekete István és Jókai Mór regényei alá, mert ők aztán tényleg arról értekeztek bekezdéseken keresztül, hogy megrezdült egy falevél, és juj, micsoda akciójelenet, de egy ember kinézete túlmegy azon, hogy szőke a haja. Oké, például kit érdekel Ashley kinézete, vagy Davidé, de Allyson legalább egyszer intim közelségbe került Brandonnal, tehát nyilván megfigyelte a sajátos vonásait, meg mégiscsak, bejön neki a srác, tehát nyilván megnézte, hogyan néz ki. Vagy a szülei külseje, vagy Lyláé. Ők a szerettei, és az emberek puszta szeretetből megnézik a másikat, és megállapítják, hogy most szokatlanul jól, vagy éppen különösen csúnyán fest. 10/1 – Vérzik a szívem, de erre a nagyon minimális izére nem lehet többet adni. Az a szomorú, hogy nem lenne ez ilyen kevés, ha tartod a kezdeti színvonalat, például Allyson lelkét nagyon szépen festetted le, mikor még hegedült az elején.

   Párbeszédek: Az előbbi hidegzuhany után felkészítelek arra, hogy most valami nagyon pozitív jön. A dialógusaid pörgősek, a megszólalások valószerűek, szinte hallom a beszédet. A karaktereknek megvan a sajátos stílusuk, egyetlen egyszer volt kicsit mű, kicsit teátrális, Brandon bocsánatkérésénél, de ezenkívül azt gondolom, ez neked nagyon megy, és ezen nincs mit tovább ragozni. 10/10

20/11

Annak ellenére, hogy egyértelműen a párbeszédek az erősségeid nem szabad elhanyagolnod a leírásokat, mert a hiányuk jelentősen csökkenti az élvezeti szintet.

7. Karakterek, kapcsolatok

  Allyson: Az elején imádtam, tetszett, hogy kissé ugyan vakmerő, hajlamos a dacra, kihívja maga ellen a sorsot, és lenyűgözött a magabiztosságával, és azzal, milyen egyenesen kezelte például az anyja ivászatát. Viszont míg általában másokkal brutálisan őszinte (néhányszor meg nem, például nyugodtan rámosolygott a szüleire, a következő fejezetben meg már azt fejtegette, hogy mennyire utálja őket a kétszínűségük miatt, blah), magát állandóan becsapja, sokáig titkolta, hogy érez valamit Brandon iránt, és puszta önámítás volt az is, hogy minden rendben van vele a majdnemmegerőszakolós jelenet után. Ebből következik, hogy egyáltalán nem rendelkezik önismerettel. Nagyon felidegesített még, hogy lazán kiszúrta mások hibáit, ami nem rossz tulajdonság önmagában, de a magáét például egyáltalán nem vette észre, és a szüleit konkrétan lebaszta, amiért Lyla előtt veszekednek, aztán meg ő indította a konfliktust szintén a húga szeme láttára és füle hallatára. Az is kicsit fura volt, hogy ő senkinek nem bocsátott meg, viszont akárhányszor ő vétkezett elvárta ezt a sértett féltől (amúgy persze dicséretes, hogy félrehajította a büszkeségét, meg megfogadta a nagyapa tanácsát, és tisztelte őt). Ezekkel együtt még azt gondolom, tudnám szeretni, nehezen, de azért képes lennék rá, tipikusan az az ember, akihez kell türelem. De Brandon megjelenése után annyira elviselhetetlenné vált, hogy a hajam téptem. A meggondolatlan lobbanékonysága durván elfajult, szinte egyáltalán nem gondolta át semmiféle cselekedetét, és utána sem rágódott a következményeken. Olyan volt, mintha fejezetekre kikapcsolta volna az agyát, és egy másodpercet nem ölt volna gondolkodásra. Ezenkívül fenemód gyerekesen viselkedett, mindenen felkapta a vizet, nagyon sértődékeny volt, és például brutálisan infantilisen kezelte a családi problémáit, mindent túlreagált. Ne haragudj, de nem tudom elképzelni, hogy egy tizenhét éves így viselkedik, nagyon kis butának kell ahhoz lenni. Hogyha mondjuk, két-három évet levonnál az életkorából, akkor úgy elviselném, akkor még hiteles is lenne.
  Brandon: Még egy buta ember, király. Még ha esetleg pislákolt bennem a szimpátia minimális szikrája, akkor örökre kialudt, amikor kiderült, hogy barátnője van. HÁ', KÉREM SZÉPEN, ne játszadozzon már a lányokkal, pff... Ő meg amúgy egy tipikus blogfőszereplő pasi. Magabiztos (hosszútávon idegesítő), azt hiszi, mindent szabad neki, nem ismer határokat, a diszkrécióról pedig még nem is hallott, minden lányt könnyen kiismer, és amúgy minden nőnemű csakis érte bomlik (vagy legalábbis szerinte).
  Családtagok: Elsa még úgy rendben van, és azt hiszem, Mist Daviddel is kezdesz végre valamit (ajánlom legalábbis, de mindenesetre kell adnom valamire pontot, szóval jól meggyőztem magam, hogy ez így lesz), a nagyapát pedig egyenesen imádom, az egyetlen szereplő, akinek nincs születési rendellenessége, szóval van agya. Maximálisan belopta magát a szívembe az optimizmusával, a bölcsességével, a törődésével és az éles meglátásaival. Kelly nénit az idegesítő nőszemélynek állítottad be, hogy legyen kit utálni, Ashley (tudom, nem családtag, de egyszerűbb így) pedig a főgonosz. Sablonsablonsablon. A szülők (mármint Allyson szülei) abszolút jellegtelenek, még csak a konzervatív, múlt ezred eleji sablont sem durrogtattad el. Holott Allyson kiskorú, a szüleivel él, így tehát nyilván gyakorolnak befolyást az életére, és nem ártana legalább egy-két tulajdonságot rájuk aggatni.
  Brandon és Allyson kapcsolata: Csipkelődés. Majd viták. Majd bocsánatkérés. Aztán béke. Újabb viták. Megmondom őszintén, engem ezzel nagyon meg lehet venni, főleg mert általában eléggé komikus, és amúgy is, imádom, hogyha egy szerelmespárnak ilyen a kapcsolata, mert nem lehet megunni. Szóval ez most – a legszubjektívebben nézve – tetszik.
  Stacey és Allyson kapcsolata: Háááát... Nincs... Vagyis van. Stacey nagyon odaadó barátnő, és a maga naivitásával mindenben támogatja Allysont. Viszont a főhősünk nagyon gyatra ebben a szerepben. Esküszöm, még csak Stacey haverjának sem mondható. Borzasztó, mennyire elhanyagolja, holott szerintem Stacey-nek nagyobb problémái vannak (a homofób szülők azért durvábbak, mint az elvileg egymást utáló, de amúgy jól kijövő szülők).
   Családi kapcsolatok: Ahogy a csládtagokat, úgy ezt is elhanyagoltad, egyedül a nagyapa és Allyson között látható egy szoros érzelmi kapocs. Az elején még úgy Allyson törődött a szüleivel (de amint belépett Brandon a képbe, SZERELEM MINDENEK FELETT, blah), de aztán egyáltalán nem. Sem anya-lánya, sem apa-lánya kapcsolat nincs. Ismétlem, Allyson még gyerek, és nagyon remélem, hogy én ennyi idős koromra nem vesztem el minden érintkezésemet a szüleimmel. De amúgy nemcsak a lány szarja le őket, hanem ők sem törődnek vele (hogyha ez a gyerekkorában is így volt, akkor értem, miért olyan idióta szegényke). A szülők is tesznek egymásra. Pedig amúgy örültem volna, hogyha jobban kifejted ezeket a vitákat, mert sok mindenki számára átérezhető, és bár a család amúgy sokkal fontosabb, mint a szerelem, blogokban mégis kevesen írnak a familiáris hálózatról. (De nehogy legyen valami egyedi a sztoridban, hagyd csak, tudod, szerelem mindenek felett...) Értem, hogy amíg vendégek vannak, nem tépik egymást annyira, de egy-két összezörrenés elkerülhetetlen még így is. Lyla és Allyson között egy jelenet volt, asszem, az erdőben, nem érzem a testvéri kapcsolatot.

10/4

Allyson kellően kidolgozott, de nem tudom szeretni, Brandon sablon, a családtagok vagy semmilyenek, vagy rendben vannak, vagy sablonok, a baráti kapcsolat gyakorlatilah nem létezik, a családi kapcsolatok is felszívódtak, az egyetlen értékelhető a kis szerelmi szál. Ennek fényében szerintem indokolt a pontszámom

8. Helyesírás

  Alapjában véve azt gondolom, nem rossz a helyesírásod, van mit javítani, de nyilván a bétádnak köszönhetően is csak fejezetenként egy-két elgépelés van, és kevés a helyesírási hiba, de azért nézzünk meg néhányat.
   fel van komponálva – komponálni nem fel, hanem meg kell
   még sem – állandósult szókapcsolat, tehát egybe kell írni (ahogy a mégist is)
  nem szokom általában felvenni – a szokott igének nincsen jelen idejű alakja, mert értelmetlen és idétlen (arról nem beszélve, mennyire hülyén hangzik ez az egész)
  slampog – nem kell nyelvújítónak lenni, korábban Bessenyei és utódai már megtették, amit meg kellett. Ilyen ige nem létezik (van olyan szó, hogy slampos, de az melléknév, és nem idevág). Battyog, esetleg?
  szemei engem néznek – korábban is említettem már, a párosszervek egybe írandók, de a szeme engem néz is elég hülyén hangzik. Szeme engem pásztáz/vizslat.
  dolgozok – nekem az ikes ige kényes pont, ölni tudnék, hogyha meghallom, ahogy valaki arról beszél, hogy "dolgozok, de előtte zuhanyzok, aztán már nem emlékszek, mit cselekszek, ezért inkább alszok". Szörnyen hangzik, igazi merénylet a magyar nyelv ellen, tessék használni m-mel, sokkal lágyabb, és még ez az értelmetlen mondat is szép lesz, ha helyesen ragozzuk az igéket: "dolgozom, de előtte zuhanyzom, aztán már nem emlékszem, mit cselekszem, ezért inkább alszom".
  kóvászolni – újabb akció, hogy megpróbáld lekörözni Kazinczyékat (de a fülszöveg után erre számíthattam is, már a zenebűvölő kifejezésben láthatóak voltak az ilyesféle ambícióid). Tehát ilyen szó sincs. Kolbászolni vagy talán bóklászni.
   Alariccal – nagyon remélem, hogy Alariknak ejted a nevet, így tehát a toldalék is ehhez hasonul. Alarickal.
   fél éjfél – fél tizenkettő, harminc perc/fél óra múlva éjfél, stb. Végtelen a lehetőségek tárháza, de ezt inkább kerüld, ugyan nem helytelen nyelvileg, de én még anyanyelvű magyart, aki így mondaná, nem láttam.
  már vagy’ fél órája dumálunk – volt, hogy fejezeteken keresztül, mindenféle logikus ok nélkül mindenhova ilyen aposztrófot tettél. Értem, hogy nagyon menci, de kevés helyen van rá szükség. Például ha azt írtad volna, hogy már majd' fél órája dumálunk, akkor indokolt lett volna, mert a majdnem szlengesített verziója a majd', de a vagy esetében nem látok okot az aposztrófhasználatra.
   nem-e akar – általános iskola, harmadik osztály, nyelvtan óra. Szó szerint idézek az akkori füzetemből (nagyon belénk erőszakolták ezt a mondatot): az e kérdőszócska mindig az ige után kerül, elé pedig kötőjelet rakunk. A kötőjel oké, de akárhogy bandzsítok, az akar marad az ige.

   tiszta vizek lettünk – azt hiszem, Elsa (majdnem egy kritikán keresztül sikerült magamban tartanom, de most már muszáj elmondanom, hogy nekem mindig a OUAT-os, Frozenből vett Elsa ugrik be róla) mondta, és azért elég abszurd, hogyha csak úgy vízzé olvad, szerintem vizeseket akartál írni.

   nem úgy tekintenek rá, mint a lányuk megrontójára – A mintnek két jelentése van: az egyik az összehasonlítás (Pisti kövérebb, mint Lacika), ilyenkor kell a vessző, a másik pedig ez az eset, talán úgy lehetne mondani, hogy szimplán hasonlítás, ilyenkor pedig nincs vessző. Ezt úgy tudod ellenőrizni, hogy a mintet kicseréled a -ként ragra, amit a megfelelő szóhoz kapcsolsz. Tehát: nem a lányuk megrontójaként tekintenek rá. Az első esetben a -ként raggal ez nem működik (a Pisti Laciként kövérebb nem értelmezhető).

  Van egy és nevű kötőszó, te is használod, de nem mindig helyesen. Az egyik funkciója, hogy mondatrészeket köt össze, ekkor nem indokolt vesszőt tenni elé. Például: almát és körtét eszem. A másik eset, amikor tagmondatokat választ el egymástól. Például: almát eszem, és körtét veszek. Jelen esetben a vessző két oldalán lévő tagmondatok önmagukban is értelmesek, saját állítmányuk van.

   Egy ideig jól csináltad ezt a pont van a párbeszédbeli mondat végén-dolgot, aztán sokáig nem, majd megint igen, majd megint nem, majd megint igen, szóval úgy össze-vissza, ezért inkább tisztázzuk. Két eset van: az első, amikor kitesszük a pontot, így a gondolatjel utáni mondat nagybetűvel kezdődik. Például: – Nem tudom. – Beletúrtam a hajamba. A másik esetben viszont nincs pont, és kisbetű következik: – Nem tudom – túrtam bele a hajamba. Szerintem érezhető a különbség, és teljesen logikusan működik a dolog, de ha nem világos, nyugodtan kérdezz.

   Amúgy ezeken kívül többnyire rendben volt, néha kihagytál névelőket, meg ilyesmi, de nem volt ez rossz.

10/8

9. Egyéb

   Rengeteg gifet használsz. Amit amúgy meg tudok érteni, mert én is voltam már úgy vele, hogy basszus, ez annyira jellemzi a sztorit, ez meg passzol az adott jelenethez, és végül vagy negyven gifet lementettem, de nagyon-nagyon zavaró olvasás közben, tereli a figyelmed, és nem, nagyon nem jó ez így. Szerintem magadtól is le tudnád írni az eseményeket vagy az arckifejezéseket. Nem akarok össze-vissza kombinálni, de talán a sok illusztráció az oka annak, hogy nem érzed annyira szükségét a leírásoknak. Pedig íróként bizony csak szavak állnak rendelkezésedre. Néhol meg amúgy spoileresek is a gifek, például, ha nincs ott az a mozgókép, én valószínűleg nem számítottam volna a csókra, így viszont lelőtted a poént.

   A címet... Szóval arról az elején mondtam, hogy tetszik, mert ez egy jó kis szó, de nem igazán értem az értelmét, vagyis hogy hogy kötődik a sztorihoz. Persze, még nem jársz a végén, és ez még kiderülhet, csupán egyelőre úgy látom, hogy nem választottál igazán jól.

Amúgy így minden egyéb nagyjából rendben van – a részekre nem kell nagyon sokat várni, a blog tök aktív, megbecsülöd az olvasóidat, meg úgy tényleg így a külsőségek nagyon okék.

10/6

10. Összesen

  Minden adottság megvan ahhoz, hogy jó blogot írj, kiemelkedő blogot. A design csodálatos, beleszeretek az oldalba, ahogy ránézek. A történet alapja nem egy irdatlanul egyedi dolog, de baromi élvezetes sztorit lehetett volna belőle kihozni, főleg, hogyha foglalkozol a rengeteg pici, de érdekes mellékszállal, és kicsit előre tervezel. A stílusodban is megvan a lehetőség – például lenyűgöző a természetessége, de néha már túl egyszerű a fogalmazásod –, és kicsit jobban oda kéne rá figyelni. Szintén nagyobb hangsúlyt kéne fektetned a leírásokra, a párbeszédeid viszont páratlanok. A karaktereiddel sem ártana foglalatoskodni, egyeseket személyiség-terápiára küldenék, mert lehetetlen őket szeretni, másokat pedig ki kéne hozni a két dimenzó fogságából, és egyedi tulajdonságokat aggatni rájuk. Tényleg: sokkal több figyelemmel tényleg igazán jó, élvezhető blogod lehetne!

100/63

Ez egy olyan nagyon erős közepes, amiből nem is olyan nehezen nagyon erős négyest – már-már ötöst – csinálhatsz.