Cím: Psycho
Író: Eleanor Blue
Link: Psycho
Megjegyzés: Érdekel egy depressziós, szomorú, mégis félelmet keltő történet? Érdekel hogy a lány, aki csak tűr, miközben szenved, milyen kiúthoz fog folyamodni? Érdekel, hogy a mexikói srác aki nem is olyan jó ember mint amilyennek hiszed, mit fog elkövetni? Érdekel, vagy sem? Hát döntsd el te magad és tarts az izgalommal teli, "Psycho" névre hallgató blogra, mely az ügyes kezű Eleanor Blue fejéből pattant ki!
A történetről:
"A fények megvilágítanak. Egy pillanatra behunyod a szemed. Összeszorítod a fogaid. Beharapod az ajkad. Hallgatsz. Elmosolyodsz. Tűrsz. És nem mutatod, hogy fáj." - Madeleine Clovell.
Részlet az első fejezetből:
ISMERD MEG AZ ÉLETEM
-Madeleine! – pirított rám Anya, ahogy leértem a nappaliba. Apa táskái már a hallban pihentek, szép rendbe sorakozva. – Azt hittük, már le sem jössz.
Keserűen elmosolyodtam, de nem volt igazi. Láttak már összetörni, pofont kaptam érte. Rám kiabáltak, hogy egy lány nem csinál ilyet. Ilyet csak a depressziós emberek csinálnak, hogy sírnak.
Nekem még sírnom sem volt szabad.
-Apa, mikor indulsz? – fordultam felé mosolyogva, amit viszonzott.
Viszonzott mosoly, sohasem igazi. Vagy legalábbis apa esetében nem, mert tudom, hogy nem szeret engem – ezt megnyilvánulásaiból szűrtem le, amiket felém mutatott. Lehet, hogy ez a mosoly csak egy intelligens vigyorgás volt.
-Rád vártam – szűrte fogai között, vigyorát az arcán tartva.
-Ó, sajnálom! – mondtam együtt érzően. Persze, nem azért mert annyira sajnáltam. Erre neveltek, nem akartam rögtön egy pofonnal kezdeni a napomat. – Cs-csak kicsit nehezen keltem, n-nem volt könnyű éjszakám.
-Ne dadogj! – szólt rám erélyesen, mire az ajkamba haraptam, és lehajtottam a fejem. – Úgy emlékszem, azt mondtam neked, hogy a tökéletes lányok nem dadognak. Vagy nem?
Csak Apa, én közel sem vagyok tökéletes, fogd fel kérlek!
Aprót bólintottam.
-De, igazad van – suttogtam.
Anya közben figyelt minket. Nem hogy megvédett volna, hagyta Apát, hadd kiabáljon velem, hadd tiporja porig az önbizalmamat.
-Szerintem indulnod kell.. – szólt közbe Anya idegesen, mire Apa feszülten bólintott.
Éreztem, hogy közelebb lép hozzám, féltem, remegtem, hogy behajtja rajtam az előbbi dadogásomért járó ütést. Ehelyett egy apró puszit nyomott homlokomra.
-Szia, Madeleine – suttogta, szájával még mindig izzadt bőrömön időzve.
Elléptem tőle, még sohasem voltam ennyi ideig Apa közelében.
- Szia, Apa.
JÓ OLVASÁST!
xX Ever
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése