2015. 12. 09.

* Folyamatos szerkesztőfelvétel *

SZIASZTOK!

Nem régiben vesztettük el néhány szerkesztőtársunkat, ezért a blogunkon megcsappant a designerek, és a kritikaírók száma. Arra jutottunk, hogy ennek kiküszöbölése végett ismételten indítunk egy szerkesztőfelvételt, ám ezúttal a jelentkezés és a szerencsés bloggerek/bloggerinák kiválasztása merőben más lesz, ugyanis nem lesz határidőhöz kötve. A célunk ezzel, hogy tehetséges és a feladathoz felnőtt emberek közül válogathassunk és véletlenül se csússzunk le senkiről azért, mert nálunk éppen nem zajlik ehhez hasonló esemény. Fontos tudnivaló, hogy nem a jelentkezők közül a legjobbak mellett fogunk dönteni, hanem akik ténylegesen a legjobbak a választott kategóriájukban. A pályázók számára feladatokat raktunk össze, amikben igyekszünk kisebb és nagyobb akadályok elé állítani őket, hogy minden hibájukról és tehetségükről tudomást szerezhessünk, hogy aztán ez alapján el tudjuk határozni magunkat. De hogy melyek is ezek a kategóriák és mik a feladatok? Ha úgy gondolod, hogy van saját véleményed, amit szépen, érthetően meg tudsz fogalmazni, van benned segítő szándék a kezdő írók számára, akkor neked a cikk/kritika/interjú/ajánló-s részleg van fenntartva. Könnyedén kiigazodsz egy képszerkesztőprogramon, nem esel kétségbe, ha egy igényes, szép fejlécet kell készítened a blogodra, esetleg egy egész designt és szeretnél segíteni olyanokon, akinek nem adatott meg ez a tehetség? A blogunk fejléc/design/könyvborító részlegének pont rád van szüksége. De hogy ezt velünk is el tudd hitetni a lentebb leírt feladatok megoldására lesz szükséged.
Előfordulhat, hogy egyik kategóriába sem tudod besorolni magadat, de úgy érezd, hogy különleges adottságod van valami más terén? Ne félj levelet írni nekünk!

KÖVETELMÉNYEK:
  • Legyen szabadidőd, és tudj foglalkozni a bloggal! (ne vállald el úgy a dolgokat, hogy tudod, nem lesz időd elkészíteni a rendeléseket)
  • Legyél érett,  komolyan állj a dolgokhoz! Nem szeretnénk, ha elbohóckodnátok a feladatokat.
  • Légy kreatív, legyenek saját, egyedi ötleteid, amiket meg is tudsz valósítani.
  • Legyél közvetlen, barátságos, hogy könnyedén be tudj illeszkedni a már összeszokott csapatunkba. Nem kell félni tőlünk, nem harapunk. 
  • Tudj csapatban dolgozni, ha esetleg úgy hozná a sors, hogy valamit nem egyedül kell megoldanod.
  • Legyél önálló, ne futamodj meg az első akadály előtt, ami eléd gördül!
AMIKET AZ E-MAILBAN EMLÍTS MEG:
  • Bemutatkozás - Avagy hány éves vagy, miért szeretnél közénk tartozni, mióta vagy tagja a bloggernek, mióta csinálod azt, amit. és stb...(amiket fontosnak találsz megemlíteni)
  • Blogger profilodat.
  • A korodat.
  • Hogy melyik posztra jelentkezel.
  • Hogy miért téged kéne választanunk.
FELADATOK

Szeretném leszögezni, hogy amelyik posztnak nincs külön feladata, akkor arra jelentkezni nem lehet. Tehát, ha valaki csak könyvajánlót és például interjút tud írni, az nem elég. Aki tud kritikát és cikket alkotni, az gondolom az előbbieket is összetudja hozni.

  • KRITIKA/CIKK:
Írj egy blogspottal kapcsolatos, egyedi cikket, amiben kifejted a véleményedet, egy számodra fontos dologról! Ne legyen sablonos és túl rövid! 
    Írj kritikát az általunk kiválasztott két blogról melyet emailben kapsz meg tőlünk! A kritika legyen lényegre törő és őszinte! Legalább 800 szó hosszúságú legyen (Nem arra gondolunk, hogy számoljátok meg szavanként, a wordben megtudjátok nézni pontosan)
    • FEJLÉC
    Kétféle feladatban is megmérethetitek magatokat. Elétek rakok egy rendelést, amilyet én is szoktam kapni, vannak akik bővebben kifejtik milyen képre lenne szükségük, de néha az is előfordul, hogy néhány mondat alapján kell elkészítenem
    Nos, lássuk...

    1. feladat

    Kedves szerkesztő! 
    Láttam a blogotokon a munkáidat, és meg kell mondanom, hogy gyönyörűek lettek, a szám is tátva maradt. Elhatároztam, hogy tőled rendelnék a saját blogomra is, gondolom nem fogom megbánni.

    A fejlécemre Iga Wysocka kerüljön főszereplőként, valamint még Harry Stylest is szeretném látni a háttérben valahol, mivel ő a másik legfőbb szereplő a blogomban.

    Mindig is úgy gondoltam, hogy a blogomat leginkább a hideg, sötét színek jellemzik, ezek közül is inkább a sötétkék, illetve a kékeszöld. Örülnék, ha a fejléc is hidegséget, titokzatosságot tükrözne, nem csak a szín.

    Rövid tartalom: Harrynek kiskorában volt egy barátnője, akivel rengeteg időt töltött. Mikor a kislány egy titkot akart neki megmutatni, baleset történt. Harry mindvégig azt hitte, hogy Emma halott, viszont egy napon visszatért a gimnáziumba, kitörölt emlékekkel. Sokáig tartott kideríteni, milyen borzalmas dolgot műveltek a lánnyal.

    A blogom címe: Forgotten Moments

    A fejlécen mindenképp legyen egy sötét erdő, ami félelmet idéz elő.

    Előre is nagyon szépen köszönöm, ha elkészíted! :)

    2. feladat

    Szia! Egy fejlécet szeretnék a blogomra
    A főszereplő: Lua P
    Színvilágnak pedig a halvány rózsaszínt képzeltem el.
    Blog címe: The dreams never come true
    Kössz!

    • DESIGN
    Ha a design részlegre is jelentkezel, akkor a fent említett fejlécekhez(magad választod, hogy melyiket szeretnéd) kell elkészítened a blog külsejét, amit majd linkelsz nekünk az e-mailedben.
    1. feladat

    Természetesen a design színeit is ugyanúgy képzeltem el, akár a fejlécét. A lényeg, hogy kicsit legyen változatos, mert nem szeretem az egyhangúságot.

    Szeretném, ha kitennéd ezeket a modulokat: Oldalak, Chat, Cserék, Információk, A történet, Feliratkozók, Blogarchívum. A sorrendet rád bízom, mivel amit én csinálok, abba mindig belekötnek, szóval te tudod mi mennyire fontos.

    Legyen középre igazítva a modul és a bejegyzéscím. Valami új kurzort s betehetsz, ami legjobb esetben egy háromszöget ábrázol, vagy valami kis nyilacska. Nagy kérés lenne ha az "A történet" modult, valamint a Chatet és az információkat valami egyedi szövegdobozba tennéd? Illetve a menüt is valami szép, nem túl unalmas dolognak képzeltem el. Tehát nem olyat, ami minden második blogon van. A többit rád bízom, a lényeg, hogy szép legyen az összhang. 

    2. Feladat

    A lényeg, hogy minden összhangban legyen. Bízom benned, az összes designod, amit láttam tetszett, ezért nem félek az eredménytől. Tedd ki a modulokat, amiket fontosnak tartasz. Használj sok kódot, ami egyedivé teszi.

    A bejegyzés hosszúságától nem kell megijedni!
    Várjuk a leveleiteket,
    DTD csapata

    1 megjegyzés: