2013. 10. 19.

Kritika#2 #3

Guardian Angel or Not?

Kinézet: A fejléceddel semmi bajom. Nekem nagyon tetszik, szeretem az ilyen színeket. Ami leginkább megfogott benne, az az, hogy nem egyszínű. Látszik hogy szürkés, néhol pedig észrevehetők rajta, más színek is. Tükrözi a történetet, tényleg nagyon szép munka. Talán azok a kis foltok ott felül, zavarják a szemem. Ettől függetlenül csodás, nem kapkodtad el, a sarokba az egyik rózsa homályosabb, de alig vehető észre, nekem mégis kiszúrta a szemem. Szép munka.
A modulok, elképesztők. Nem is tudnék min javítani, talán csak az oldalmegjelenítésen, amit feljebb tennék, a chat - et pedig lejjebb, s a képet tenném legalulra. Dicséret érte, a háttér passzol a bloghoz, ahogy a színek is. A modul címek egy icipicit zavarnak amiért ilyen kicsik, de mint említettem, nagyon tetszik!

Történet: A bevezető alapján észrevettem, hogy nem egy fanfiction - nal van dolgom. Alapjáraton tetszik a történet, de remélem nem haragszol meg ha azt mondom, nem olvastam még el. Bele - bele kukkantottam egy - egy fejezetbe, de nem olvastam végig, amiért millió bocsánat. Helyesírási hibát nem találtam benne, a vesszőkkel, s a pontokkal tisztában vagy, no meg ne felejtsem ki, hogy engem megfogtál az írás stílusoddal, nincs probléma vele. Szép a fogalmazásod, és a helyesírásod is.


Smile
Kinézet: A fejléced nem tetszik. Azért, mert üres, és olyan mintha csak egy képet illesztettél volna be. Ráadásul ott felül - mivel a fejük nincs meg - nincs rendesen kivágva, s olyan, mintha nem is átlátszó lenne. A háttered sem tetszik, kissé csicsás, és bántja a szemem. Az oldallapok szintén átlátszóak, de ami nem tetszik benne, hogy ilyen vastag. Mint a modulok is. A címekkel van baj, de a többi nagyon tetszik. Én felülre tenném a rendszeres olvasókat, de ha neked így jó, akkor meg sem szólaltam. Tetszik a blogod, de amiket leírtam azok nem igazán fogtak meg.
A történetről azért nem írok, mert nem  is történet. Alapjáraton véve, tetszetős. :)



Remélem senkit sem bántottam meg semmivel! :) xo 

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a kritikát! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!:)

    Köszönöm a kritikát, legközelebb megpróbálok ezekre figyelni!:)

    Üdv.: aviviii

    VálaszTörlés