2014. 12. 13.

2. kritika - Fantasy Girl (Renee J.)


Kinézet

Fejléc: eszméletlen gyönyörű, teljes mértékben tükrözi a történetet, és annak hangulatát. Szépek a fejlécen szereplő képek, minden jól látható, eszméletlen szép az összhatás. Nyugodt szívvel mondhatom rá, hogy tökéletes, de mivel ilyet nem szokás –és szerény véleményem szerint nem is szabad mondani, inkább kritikus szemeimmel keresek rajta néhány hibát.A címet személy szerint máshol helyeztem volna el, mondjuk egy üres területre ahol jobban látható.Ha hosszú perceken keresztül képesek vagyunk kibogarászni a hibákat, akkor talán még egy szembetűnő lehet, ez nem már, mint a fejlécen szereplő emberkék kivágása, de ez már csak szőrszálhasogatás

Design: remek választás volt ez a színkombináció, mint már mondtam, kitűnően illik a blog hangulatához. A modulokban az égvilágon semmi hibát nem találtam, az elrendezés is tetszik. Viszont, ha belépünk a bejegyzés alatti megjegyzésekbe a kommentelő neve alig észrevehető, beleolvad a háttérbe. Ez viszont elég zavaró lehet, érdemes változtatni rajta

Történet 

Szöveg: őszintén, sokszor átolvastam a fejezeteket, figyelmesen kutattam hibák után, de a fogalmazás érthető, pontos és választékos a helyesírás pedig hibátlan. A szöveg stílusa is teljes mértékben jó, az írásjelek elhelyezése is megfelelő. Majdnem egy évnyi kritikaíró tapasztalatom után szégyellem magam, de semmi kivetnivalót nem találtam

Cselekmény: tetszik a rejtélyes írásmód, felkelti az olvasó érdeklődését. Mindig azt vallottam, hogy az adott blog bejegyzései vagy legyenek rövidek, vagy hosszúak, de semmiképpen sem amolyan „összecsapok gyorsan egy részt, és kirakom, hagy olvassák az feliratkozók”.  Tetszik, hogy nem írtad le kerek-perec a történet alapjait, hanem az olvasónak idővel rá kell jönnie mindenre –ezt nagyon szépen levezetted 

4 megjegyzés:

  1. Kedves Fantasy Girl! Mérhetetlenül boldoggá teszel ezzel a kritikával. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki azt fogja mondani, hogy ,,idővel TÖKÉLETES lesz."


    Eddig csak próbálkoztam, rengeteg próba történetet írtam, várva az igazira, de egyszer sem mondták nekem, hogy mennyire jó, amit írok. És ez már a negyedik visszajelzés, amit kapok. Volt kettő a barátnőimtől (egyikük tényleg nagyon kritikus), és két blogger véleményét is olvashattam. Nagyon szépem köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Carlie!

      Örülök annak, hogy tudtam egy olyan kritikát írni, amivel meg vagy elégedve -mert bevallom nem számítottam rá, hogy tetszeni fog-, teljes mértékben ez a véleményem. Azt pedig mondanod sem kell, hogy rengeteget próbálkoztál már, mivel ez látszik, szóval megérte! ;)

      Törlés
  2. Úgy vélem, nem kellene szégyellned magad. Egy kritikus nem attól lesz jó, hogy mindenkit lehúz, vagy mindenben talál hibát. Attól lesz valaki jó, ha a nagyszerűre azt mondja, nagyszerű, ha az elmegyre azt mondja, elmegy, ha a rosszra azt mondja, hogy rossz, és persze az ezek közötti átmeneteket, átfedéseket. Kifejezetten örültem, hogy végre egy ilyen kritikát is olvasok, és hogy megismertettél velem egy új, tökéletes blogot, történetet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy hasonló véleményen vagy mint én! Úgy gondolom, hogy a kritika írás lényegében egy véleménynyilvánítás, viszont mindig is úgy véltem, hogy ha már kritikát írok legyen benne valami említésre méltó észrevétel, de ha egy blog jó, akkor aztán minden erőmet beleadhatom, de értelmes tanácsot nem tudok alkotni, mert minden úgy jó, ahogy van.
      Elég kritikus vagyok, és a történetet úgy olvastam el, hogy az írót jó tanáccsal tudjam ellátni. Ha viszont olvasóként figyelem meg a történetet, a hibák NEM MINDEN esetben lehetnek szembetűnőek,gondolok is a rossz helyesírásra, vagy helytelen fogalmazásra.
      Minden esetre örülök, hogy általam megismerkedtél a történettel. Ezek szerint nem elfogultság amit leírtam. :)

      Törlés