Blogajánló#11

Blog: I Need More

Író: Briana T. 

Bevezető

Tisztában vagyok a szükségleteimmel. Érzem legbelül, és igen, van, hogy kivetítem másra. Valakire, aki nem is tudja, mi az, hogy ölelés vagy, szeretet. Elképzelni sem tudja, mit jelent számomra mindez, ám én tudom és nekem borzasztóan fontos. Csak egy gyenge pillanat kell, hogy el tudjam hitetni magammal, amit kapok, az elég. Közben meg tudom, hogy ő a felét se tudja megadni annak, ami elég lenne. Ad valamit, de nem azt, amire vágyom. Kapok valamit, de nem elégít ki. Nem elég, mert nem erre van szükségem, ennek ellenére valamiért mégis, időről-időre képes vagyok abban a hitben éltetni magam, hogy jó lesz. Majd ez lesz "az", közben meg már az első pillanatban érzem, hogy nem elegendő, soha nem lesz elég mert ez csak egy varázslat. Határozatlan ideig tartó varázslat, ami majd váratlanul illan el, mégis valami miatt még mindig hiszek benne, hogy ez most más lesz. Saját ábránddal töltöm tele. Csak épp akkor leszek bajban, mikor kiderül, a képzeletemnek halvány köze sincs a valósághoz. 

Szeretem Nathant, mégsem gondolom azt, hogy mindent képes lennék megtenni csupán az ő személyéért, a gond az, hogy fordítva viszont nem így van. Neki én vagyok a legfontosabb, ami iszonyatosan bánt. Mindig ez történik. Ilyen érzéketlen lennék? Nem érzem kettőnk közt azt a testi, lelki vonzalmat, a szenvedélyt, ami folyamatosan szóba kerül, ha szerelemről beszélünk. Amikor mellette vagyok szüntelenül érzem, hogy többre van szükségem, sokkal többre, mint amennyit valaha is megtudna adni nekem - itt nem a kézzel fogható dolgokra gondolok. Képtelen vagyok szerelembe esni, nem megy. Hiába minden erőfeszítés. Mégsem lépek, egyszerűen nem tudok őszinte lenni hozzá. Nincs merszem lépni, képtelen vagyok, mert szeretem őt annyira, hogy ne törjem össze belülről megannyi apró darabkára. Pontosan tudom, hogy az én érzelmeim meg sem közelítik azt, amit ő táplál irántam. És abban is biztos vagyok, hogyha utólag derül ki mindez, akkor még nagyobb heget ejtek majd törékeny lelkén. Mindenképp abba kell hagynom, hiszen nem élhetjük le hazugságban a hátralévő életünket. Hamis csókokkal, ölelésekkel ajándékozom meg, amit teljes mértékben megérdemelne, csak ne lenne ott az a mindent elrontó HAMIS szó. Képtelen vagyok folytatni ezt, nem akarok többé gyilkos lenni, nem tehetem őt tönkre. Ő sokkal többet érdemel ennél, egy százszor jobbat tőlem.

A legeslegnagyobb baj, én sem tudom mi az a megfoghatatlan dolog, ami hiányzik, ezért mástól sem várhatom el, hogy tisztában legyen vele. Vajon képes leszek valaha szembenézni a valósággal? 

Összetalálkozok azzal a személlyel, aki megtudja adni nekem mindazt, ami létfontosságú számomra?

RÉSZLET

1. fejezet: Érzéketlen 

- Miért olyan nehéz eltenni azt a rohadt cipőt? - ordít utánam hisztérikusan, eközben pedig hallom, ahogy kinyitja a szekrényt. Az erkélyen a korlátnak támaszkodom, kiveszem a zsebemből a cigis dobozomat, amiből kihúzok egy szálat és meggyújtom. Mélyen beleszívok és hagyom, hogy a nikotin átjárja az egész testem, aminek kellemes, nyugtató hatásától megborzongok. A hűvös, őszi szél bele-bele kap a hajamba, ami egyre inkább kezd irritálni. New York ezen része nem a legszebb, de mégis szerethető. A kilátás nálunk körülbelül annyit jelent, hogy bámulsz egy kopár mellékutat, ahová egyetlen fát sem tudtak bezsúfolni, nehogy valaki örömét lelje a nézelődésben. Elég nyugodt a környék, autók csak ritkán járnak erre, viszont gyalogosok szép számmal. A terület egyetemeire, főiskoláira járó tanulók legnagyobb része itt vett ki lakást, mivel elég olcsón hozzá tudtak jutni és még panaszkodásra sincs különösebb okuk. Két egyetemistának nincs elég pénze kibérelni egy luxusházat, ezért megelégszik egy ilyennel, sőt büszke rá, hogy megtalálta. A nyitódás hallatán magam mögé kapom a tekintetem, Nathant pillantom meg.

- Sosem fogsz leszokni – húzza el a száját, mikor tudatosult benne. Egyetértően bólogatok, ami következtében rosszalló pillantásokat vet felém. Sűrű pislogással jelzem, hogy nem tehetek róla, ekkor pedig nevetni kezd. Kezeinket összekulcsolja, majd magához húz, és egy hosszas csókot nyom ajkamra, viszonzom, de nem hunyom le szemeim. Ugyanakkor úrrá lesz rajtam a bűntudat, és a szégyen. Meddig fogom még őt hitegetni?Undorodom magamtól. Lesütöm a tekintetem, és elfordulok, hogy ne kelljen gyönyörű íriszeibe néznem. Hatalmasat nyelek, majd a szobába indulok, miután elnyomom a csikket. Erőteljesen becsapom magam után az erkélyajtót, Nath pedig közvetlenül utánam ki is nyitja, és végignézi a kirohanásomat. A kirohanásomat, aminek nem ő az oka, mégis azt gondolja, saját magát hibáztatja, s nem tudok ellene mit tenni.