Kritika #17

Khyira és Bells - A végzet kelyhe

Drága szerkesztőtársam, Khyira kérésére készítettem ezt a kritikát a blogjáról. Nagyon örültem a felkérésnek, így elöljáróban pedig csak annyit mondok, hogy kukkantson be hozzá és a barátnőjéhez mindenki nyugodtan! Nem fogják megbánni! És sajnálom, hogy késtem vele!

Kinézet: Nagyon nehéz a kinézetről úgy beszélnem, hogy ne ömlengjek, mint egy tizenhárom éves fangirl, aki élőben látja a kedvenc énekesét. Khyira munkáit azóta vagyok oda meg vissza, hogy ő is jelentkezett a DTD szerkesztőfelvételére. Ráklikkeltem a design blogjára, aztán áll koppan, Riri fordul le szépen a székéről. Imádom, ahogy a kidolgozott, díszes fejléceket összhangba tudod hozni egy egyszerűbb sablonnal, s olyan modulokat, kódokat is használsz, amik egyáltalán nem a már unásig ismertek. És itt sem kellett csalódnom. A fejléc gyönyörű, aprólékosan kidolgozott, a nyuszi visz rajta mindent *-*, a színek összeválogatása szuper, egyszerűen semmibe nem tudok belekötni. Esetleg annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy A kíváncsiak modult én megcserélném a Rendszeres olvasókkal, valamint a Kiemelt Partnereket is a chat alá tenném. Az összeválogatott zenék pedig nagyon tetszettek, megadták a hangulatot az olvasáshoz.

Nagyon örültem annak is, hogy a bejegyzések sorkizártra voltak állítva. Viszont ami itt eléggé szemet szúrt, az a párbeszédek félkövérsége, talán azért zavart, mert még egy helyen sem láttam ilyet. Általában akkor szokták a betűstílust megváltoztatni, ha pl. gondolatban beszélnek (ahogy Celestin szólt először Caiushoz), vagy valakinek van valami nagyon más a hangjában,  esetleg valamivel felerősítették (mint Dravisét a második fejezetben) – ilyenkor érthetőek voltak, de én a többinél valahogy feleslegesnek tartottam. Bár a figyelmet tényleg jobban megragadja.

Történet: Végre, ez a kritika indokot szolgáltatott ahhoz, hogy belekezdjek az olvasásba, hiszen már egy jó ideje szemeztem ezzel a bloggal. Nagyon megfogott, hogy nem volt prológus, helyette csak egy mindössze háromsoros idézet, ami sokkal jobban felkeltette a kíváncsiságom, mint azt egy oldalas bevezető tette volna. Rögtön klikkeltem is a háttérinfókkal kecsegtető oldalakhoz, gyors elolvastam Araddion világának leírását, valamint Caius és Shayn ismertetőjét is. Tudom, hogy sokan feleslegesnek tartják a szereplők bemutatását, de nekem kifejezetten tetszett mindkettejük bemutatója, hiszen a történet in medias ressel kezdődött, legalább tudtam, hogy mi merre hány méter.

A sárkányokat Angie Sage – Szeptimusz c. sorozata óta imádom, és nagyon megörültem mikor a fejlécen összeakadtam Celestinnel, hiszen nagyon kevés fantasy történettel találkoztam, amikben ezek a lények is szerepeltek.

Imádtam mind Caius, mind Shayn fejében lenni, érezni, amit ők is éreztek, morzsákat kapni a jövőből, a múltból, majd követni útjukat a jelenben – ó, de miért pont az első találkozásuknál lett abbahagyva?! Nagyon hamar megkedveltem mindkettejüket, habár számomra annyira különböznek, mint a mágnes két ellentétes pólusa. Ami ebben a néhány fejezetben feltűnt, hogy mennyire emberiek, reálisak mindketten, ami szerintem nagyon fontos a szereplőknél – ne legyenek tökéletesek, idealizáltak, igenis hibázzanak, legyenek olyan tulajdonságaik, amik nem túl pozitívak. Aki azonnal levett a lábamról, az Celestin volt, bár a színük más, de nekem egyből Eragon Saphirája jutott róla eszembe. Tökéletes párja lett Caiusnak, látszik rajtuk, hogy ők valóban ketten alkotnak egy egészet, és csak remélni tudom, hogy nem olyan sorsot szántok nekik, mint amilyen az apjaiknak rendeltetett.

Araddion világa is remekül ki lett dolgozva, látszik, hogy sokat foglalkoztatok vele, mind a felépítéssel, mind pedig földrajzi helyek neveivel – amik különösen tetszettek -, a képek és az egyes városok leírása alapján pedig nagyon várom, hogy még többet fedezzek fel belőle. (Személy szerint én szeretnék bepillantást nyerni Targallába és Nilenába, így első olvasásra azonnal megfogtak.) Összességében az egész világkép lenyűgöző lett, az pedig említésre méltó, ahogyan a történet során beszéltetek az egyes helyszínekről. Olyan természetességgel, hogy tényleg elhittem, ez a – bocsánat, hirtelen nem tudok rá jobb szót – mesevilág valóban létezik, s én is a részese vagyok.

Amit viszont sajnáltam, hogy a fejezetek – az én ízlésemnek legalábbis – rövidek voltak, nagyon szívesen olvastam volna még tovább őket. Néhány dolgot például szívesen olvastam volna kicsit jobban kifejtve, például Caiusék akadémiai éveit, az utazásukat Soltisba, vagy épp Shayn érzéseiből többet, mikor annyi év után újra képes volt tapintani. Érzelmek, tájképek – sok helyen hiányoltam őket.

Ami azonnal szemet szúrt, az a szemszögváltásokkal járó személyváltás is – Caius E/3-ban, míg Shayn E/1-ben van írva. Gyorsan hozzászoktam, de egy közös történet írásakor szerintem ajánlatos egységesíteni, hogy milyen személyben is történjen a „mesélés”. Bár az E/3-nak nagyon örültem, kevés helyen lehet ilyet olvasni, mindig felüdülés a sok E/1 után, hiszen mostanság már a könyvek többségét is ebben írják, s egyes helyzetekben igazi adu lehet, ha egyszerre több szereplő érzelmeit, helyzetét is be lehet mutatni. Még arra figyeltem fel, hogy Shayn fejezeteinek eleje múlt időben kezdődik, s egy-két bekezdéssel később már jelenben folytatódik, néhol pedig ismét visszaváltott múltba – főleg ott az első részek környékén. Ahogy láttam, a fejezetek felkerülésével ezeknek a váltásoknak a mennyisége lecsökkent, de néhol még így is zavaró volt. Azt tanácsolnám, hogy erre, valamint a szóismétlésekre figyeljetek, mert néhány helyen azzal is összefutottam – sok, alapos átolvasás után ezek a hibák könnyen javíthatók. Találkoztam még pár olyan szóval, ami elvileg összetett szó/egybe kell írni, de nálatok külön szerepelt, pölö: legalábbis – legalább is, főtér – fő tér, mindennaposak – minden naposak. Netes helyesírási szótárak sokat tudnak segíteni, és az ilyen szavakat Wordben egyszerűbb egybe írni, mert ha mégis külön kellene, úgyis aláhúzza, hogy javításra szorul – akárcsak a Blogger.

Láttam, hogy a párbeszédeket már említették egy hozzászólásban, csak annyit tennék még hozzá, hogy nekem úgy magyarázták, hogy abban az esetben, mikor a beszédet egy hozzáfűzés vagy magyarázat követi, de ezek után ugyanaz a beszélő szólal meg, azt nem kell új sorba kezdeni. Gondolok itt például erre:

Helytelen:

 - Megkeresem őt! – jelentette ki Caius.

 - Megkeresem és visszahozom. – pattant fel a székből…

Helyes:

- Megkeresem őt! – jelentette ki Caius. - Megkeresem és visszahozom. – pattant fel a székből…

Összességében imádtam olvasni, nagyon várom a folytatást - remélem, a cím jelentése is kiderül, mert fúrja az oldalam, mi is lehet az a kehely -, ez a blog igazi élményt nyújtott a sok sablon mellett, egy lenyűgöző fantasy történet van benne kialakulóban, csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon gratulálok hozzá, szereztetek egy új feliratkozót! Sok sikert a továbbiakban, csak így tovább!

xoxo

Riri