2014. 02. 09.

Búcsú egy ideig - Dare to Dream

Kedves feliratkozók, s akik eddig a percig nyomon követték a blog eseményeit! 


Bevallom semmikor sem gondoltam volna hogy ilyen hamar veszünk búcsút majd az oldaltól, sőt sosem képzeltem volna hogy be fogjuk zárni, közös megegyezés alapján. Nem vagyok jártas ebben, hisz még sohasem búcsúztam senkitől, s hogy a többiek nevében is írnom kell kissé nehéz. 
Szóval, eljött a pillanat mikor tényleg úgy gondoltuk hogy nekünk elég volt, belefáradtunk és jót tenne "pár " hónap pihenés. Úgy érezzük ránk fér, és szükségünk van rá, hogy egyszer majd teljes lelkesedéssel, örömmel és felfrissüléssel térjünk vissza hozzátok. Az pedig hogy most bezárjuk a Dare to Dream blogot, el sem hiszitek mennyire rossz érzés nekünk. Legfeljebb nyárig pihentetni fogjuk, utána pár nappal biztosan visszatérünk majd, de mostanában nem fogtok látni az oldalon semmit sem. 

Rettenetesen hálásak vagyunk, amiért már a blog kezdetekor támogattatok, hisz akkor még csak ketten voltunk /Briana T, és én Ever/ . De akkor, mikor létrehoztam, tisztán emlékszem mindössze 7 feliratkozó volt, most meg 152 ami hihetetlenül nagy szám, legalább is részemről, a leghihetetlenebb az egészben az, hogy mindezt 5 hónap alatt sikerült összehoznunk, de nélkületek sehol sem lennénk. 
Köszönjük nektek azt a tömérdek támogatást amit átadtatok nekünk, s a rengeteg kedves szavat amivel a munkáinkat, s az oldalt dicsértétek. És köszönünk mindent a sok türelmetlen rendelőnek, lopónak és sürgető embereknek is egyaránt. <3<3<3 

2013. Október - 2014. Február 

Dare to dream csapata Xx 

7 megjegyzés:

  1. Sajnálom,hogy szümnetel a blog, de nektek is kijár a pihenés. Nagyon szerettem/ szeretem/ szeretni fogom a blogotokat, hiszen nagyon sok hadznos dolgot adtatok nekúnk kérőknek és olvasóknak. Remélem nyáron kipihenve is felfrissülve érkeztek majd vissza, addig is nagyon várlak titeket! Kellemes pihenést!

    1000x ölel benneteket>> ~Laure Hiányozni fogtok!!! :-)

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, hogy beráztok! Nagyon tetszik mindegyikőtök munkája, ritka az ilyen design blog. Szorítok, hogy visszatérjetek, mert a Dare To Dream egy olyan dizi blog (volt), amire nekünk szükségünk van. :( Sajnálattal olvastam a posztot.

    ui.: Khyira-nak nagyon hálás vagyok a fejlécért, hamarosan a blogomon is viszont láthatja! <3

    Pusz mindegyikőtöknek,
    xx Mischa Ventura

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy itt hagytok minket... Imádtam a blogot és a munkáitokat.

    Kicsit pofátlanságnak tartom én is a kérdét, de muszáj feltűnnek: az eddiggi rendeléseket megcsináljátok? Már régóta várom türelmesen a fejlécen Khyrától.

    Nagy ölelés, jó pihenèst!

    VálaszTörlés
  4. * feltennem.... Bocs tönkre megy a billentyűzet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg le van mentve a várakozóknak a kérése nálam, úgyhogy én elkészítem azokat. :)
      Mindenesetre, biztos ami biztos alapon a dobo.kata85@gmail.com címre dob mindenki üzit, aki rendelt tőlem és még nem kapta meg? Emberből vagyok, szóval sosem lehet tudni alapon inkább legyen meg ott is! :)

      Törlés