Forget |
Kinézet:
Na, hol is kezdjem? Amikor először megpillantottam a kinézetet, úgyhiszem még a lélegzetem is elakadt. És, hát egy biztos, hogy tőlem nem hallani sokszor ilyesfélét. És előre látom ez nem lesz valami hosszú kritika, mert nagyon kevés kivetni valót találtam. Az oldaladon a elnyomó részben lila, valamint szürke, és nagyon kevés arányban fekete dominál. Úgy véltem felfedezni -eddigi tapasztalataim alapján-, hogy a lila nagyon közkedvelt szín a bloggerek körében, én általában úgy nevezem "sablonszín", de ez az árnyalat egyáltalán nem a gyakoriak közé tartozik, és egy biztos, az az, hogy iszonyat szép. A szürke tökéletesen megy hozzá, és természetesen a fekete is. Szóval ezt kitűnően megoldottad. Na, de térjünk rá a klisés dolgokra, és kezdjük is a fejléccel.
Hűha, most vegyes gondolataim vannak a fejléceddel kapcsolatban. Most azt próbálom eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem! Eddig egál van. Akkor kezdjük azokkal a dolgokkal, amelyek elnyerték a tetszésem. Az szent, hogy nagyon egyedin van felépítve, ilyennel még egyszer sem találkoztam, és van benne fantázia. A kivágás is nagyon szép, és az összemosás is, de nekem túlságosan üresnek tűnik, mivel én nem vagyok nagyon jártas a témában így nem nagyon tudom mi van rá pakolva, de én akkor is üresnek látom. Szerintem csak a lány képe, valamint egy másik kép van rá helyezve és egy pár textúra. Ami még szemet szúrt az a cím alatti...semmi. Oké ezt most nem tudtam normálisan megfogalmazni, elnézést, de tényleg nincs ott az égvilágon semmi sem. Szerintem egy textúra elkélt volna oda. Az a vágás a lány fejénél pedig nagyon különös, de a lehető legjobb értelemben. Olyat sem láttam még nagyon fejléceken.
Simple sablon tökéletes, a háttérrel sincsenek különösebb gondjaim, minden olyan letisztult. Nyugodtságot közvetít a kinézet, és egyben nyugtalanságot is. De a designt nézve a történet nem egy tündérmese lesz, nemde?
Amit egy kicsit furcsálltam -előre is leszögezném, hogy ez nem a kinézethez vonatkozik-, hogy a prológust nem magyarul írtad, de az első fejezet címet már igen. Szóval tudom ez lényegtelen dolog, de gondoltam csak úgy megemlítem.
Oldalak vannak, minden fontos ott van; szereplők, fejezetek, főoldal. Ámbár én nem szeretem, ha vannak szereplők -sokkal jobb, ha az ember saját maga képzelheti el a karaktereket-, azért örülök, mert megtudhattam róluk egypár adatot. És még egy lényegtelen dolog, hogy a főszereplőt Faith-nek hívják! :3
Együttvéve egy nagyon szép kinézetet hoztál össze, kisebb-nagyobb hibákkal. Gratulálok hozzá! :)

Modulsáv:
Rendkívül rendezett a modulsávod, nagyon tetszik a szövegdoboz is. Minden fontos dolog ki van rakva, modulpont is nagyon bejön nekem. Szóval ide nincs is mi mást fűznöm! :) Remélem nem bántottalak meg semmivel sem, ha akkor bocsánat, mert nem állt szándékomban, hisz ez csak az én sajátos kis véleményem! :)
És, mivel csak a kinézetről kértél kritikát, így csak arról írtam! :)

További kellemes, sikerekben gazdag blogolást! :)
Faith Sun
Nagyon szépen köszönöm a fáradozást és köszönöm az építő kritikát. :) További jó munkát kívánok neked xx, Helena Z.
VálaszTörlés