2015. 02. 21.

Üzenjünk hadat a sablonosságnak! - LisBeth

A bejegyzés címéből egyértelműen látszik, hogy ez a cikkem a sablonos blogokról, illetve ennek kiküszöböléséről fog szólni. Fontosnak tartom, hogy a sablonos motívumokat segítsem elhárítani, vagy éppen izgalmasabbá tenni, különben mit sem ér ez a cikk.
Senki sem szeret ugyanolyan történetek olvasni napról-napra.
De ki mondja meg, hogy mikor, mitől lesz egy blog sablonos? A válasz erre egyszerű: senki.
Ahogy minden egyes ember más, úgy az ízlés is, amit Ők képviselnek, s az is, hogy ki, mit talál hasonszőrűnek.
Ebben a bejegyzésben azokat az alaptörténeteket próbáltam nektek összeszedni, melyek tényleg nagyon sokszor megfordulnak/tak már a blogspot-on, továbbá egyéb blogoldalakon.

Lista a sablonos alaptörténetekről:

Egy hétköznapi lány/fiú kiköltözik egy nevenincs városkából egy metropoliszba, ahol összetalálkozik egy hírességgel.
     a. A híresség lekezelően viselkedik vele egész idő alatt, míg az adott alanyunk megpróbált folyton a kedvében járni több, kevesebb sikerrel. A végén mégis sikerül megkedveltetnie magát mind az olvasóval, mind a híres emberrel, összejönnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
     b. Az alanyunk viselkedik lekezelően a világsztárral, míg az utóbb említett megtesz mindent azért, hogy a kevésbé híresebb szereplővel megkedveltesse magát, s megmásítsa a benne kialakult "seggfej" híresség képét. Természetesen a sztár eléri azt, amit el akart, s boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Rokon/barát elrángatja a hétköznapi szereplőnket egy híres ember/csapat koncertjére/filmbemutatójára. Az alanyunk utálkozva állja végig az eseményt, míg a vele lévő barát/rokon nyál csorgatva élvezi a dolgokat. Az esemény lezajlása után rejtélyes módon vagy a hírességek öltözőjében kötnek ki, vagy összefutnak velük, amint az utcán sétálnak haza.
     Alpontokért olvasd el az eggyel feljebb lévő "a" és "b" pontot.

Hétköznapi lány/fiú alanyunk anyja/apja híres menedzser. Egy nap otthon fogadja ügyfeleit, s az ügyfél/ügyfelek egyik tagja és az alanyunk között szikra robban. Nehezen birkóznak meg a szerelmükkel, mert az alanyunk sok utálatot kap a híresség rajongóitól. A szerelem mindent kibír, így sok nehézség árán is, de boldog életet fognak leélni egymás karjaiban.

Új fiú/lány jön az évfolyamba/egyetemre.
     a. Az újonnan érkező furcsa, senkivel nem köt barátságot, talán még veszélyes körökben is mozog, mindenki kerüli őt. A főhősünk, aki meglátja az újonnan jött fiúban/lányban a különlegességet, megpróbál közelebbi viszonyba férkőzni vele. Először az újonc lepattintja, de a kitartó munkájának beérik a gyümölcse, s hipp-hopp egymásba szeretnek.
     b.  Az újonnan érkező fiú/lány ripsz-ropsz az évfolyam/egyetem sztárjává válik, mindenki utána áhítozik, de neki csak a szürke, cseppet sem helyes srác/ szép lány tetszik meg. Sok nehézség árán, de megszerzi, akit kinézett magának, s mindketten mámorban úsznak, mit sem vetve a rosszalló pillantásokra.

A hírességet száműzték egy hétköznapi iskola falain belülre. Egyből az iskola középpontjába kerül, mindenki megszereti, saját nemével összehaverkodik, míg az ellenkező nemből mindenkinek rá fáj a foga. Alanyunk mit sem vet a sztár iskolatársára, de amikor kiderül, hogy több közös órájuk is van, be kell látnia, hogy nem is olyan rossz ember mint, ahogy képzelte. Pár napon belül igazi álompárrá avanzsálódnak, s a kereszttüzek viharában is kiállnak egymás mellett, hogy együtt éljék le életük hátralévő 70 évét.

Alanyunk egy vérfarkas/vámpír (stb.) karjaiban találja magát, de ezt Ő még nem tudja. Rejtélyes halálesetek, eltűnések. A főszereplőnk nyomozni kezd, s egy nap rájön, szerelme titkára. Megharagszik, hogy miért nem mondta el neki ezt a fontos információt. Nem bírják az életet egymás nélkül ezért vagy vérfarkas/vámpír (stb.) lesz a hétköznapi alanyunkból, vagy egymás megsebzése nélkül próbálják folytatni közös életüket.

Mi a teendő a sablonossá válás elkerülésének érdekében?

Próbáld meg egyedivé tenni az alkotásod saját ötletekkel! Akár könyvekből is lehet ihletet meríteni, amit, ha egy picit átformálsz, máris beilleszthetsz a történetedbe.
Próbálj minden fejezetbe izgalmat csempészni, s ha a legfeszültebb pillanatban fejeződik be a bejegyzésed, akkor a kedves olvasóid tűkön ülve fogják várni az újabb részt. Garantált siker!
Feszültség mellé a fordulat is jó megoldás lehet, így kiszámíthatatlanná teheted a történeted, s ez az egyik legnagyobb kincs a blog-világban.

Ti mit adnátok még hozzá a sablonos részhez, illetve vannak egyéb jó tanácsaitok leendő bloggereknek/bloggerináknak?:)

Sok puszi és ölelés,
Lis

1 megjegyzés:

  1. Én még azt tenném hozzá, amikor a fiú/lány beleszeret a legjobb barátjába,...
    a) ...aki nem viszonozza az érzelmeit, de nagy nehézségek, valamint a fiú/lány "diszkrét", bátortalan csábítási törekvései és átsírt éjszakái után mégiscsak összejönnek.
    b) ...aki viszonozza az érzelmeit, de egyikük sem meri bevallani a másiknak, csak kerülgetik egymást heteken, hónapokon, rosszabb esetben éveken keresztül, míg egyszer csak véletlenül, vagy mert végre rászánták magukat, de bevallják egymásnak érzéseiket, és boldogan élnek, amíg az egyikük félre nem lé... khm... amíg meg nem halnak.

    VálaszTörlés