Üzenjünk hadat a sablonosságnak! #2 - LisBeth

Fel az eredeti sztorikkal!

Hatalmas kreativitásomnak köszönheti eme cikk a címét, hiszen ennek első része „Le a sablonos sztorikkal!” névre hallgat. Az előzőben inkább arról írtam, mik a sablonos történetek ismérvei, de hogyan próbáljuk elkerülni az unásig ismételt alaphelyzeteket most következik.

Cím

Miért olyan fontos? Azért, mert ez az első/második tényező, amit mindenki meglát. Ha valahol listaszerűen felsorolnak pár blogot, ahova érdemes benézni, akkor ezen a piciny szövegen múlhat, hogy bekukkantanak-e hozzád vagy sem. Megítélhetik látatlanban, jó lesz-e a történeted vagy felejtős, annak ellenére, hogy beleolvastak volna, sajnos ilyen ez a magyar mentalitás.

Elkerülendő címek:

·         Story of …

·         … naplója

·         Ha csak egy név a cím

·         Mindenki által ismert dalcímek – All of me, One Direction/5 Seconds Of Sumer nóták, Warrior (stb.)

·         … új élete

·         … (ország v. város neve) kirándulás/túra/nyaralás

·         … (szám) év … (ország v. város) cserediákként (egy példa, hogy értsétek – Két év Moszkvában cserediákként)

·         Vámpíros/vérfarkasos elnevezések

·         Elrabolva

·         The game/You changed my life (+ ezekhez hasonlóan elcsépeltek)

Az utolsó dolog, amire ezen alcím alatt kitérnék azaz, hogy egy magyar nyelvű blognak miért kell angol/német (stb.) címet választani? Soha sem értettem, mi a jó abban, ha valaki megmutatja a „hatalmas” nyelvtudását, s teszem fel, kitalál egy maximálisan egyszerű, más nyelven íródott szót/szöveget, melyet egy szótárból is ki lehet olvasni. Ezek azok a címek, melyeket a felsorolásban az utolsó pontnak választottam. Számomra ez a legnagyobb blog-cím hiba, amit a blogger valaha is látott.

Fejléc + design

Mitől jó egy fejléc laikus szemmel? Erre a legkézenfekvőbb válasz, attól, hogy profi. Igen ám, de ha valaki egyáltalán nem ért ezek szerkesztéséhez, nem biztos, hogy felismeri az összecsapott képeket. Tehát, egy igényesen elkészített fejlécen a szereplők alakja szépen, a test/haj vonalát követve van kivágva, s nincs „kockás” vonalvezetés. Itt feljöhet az a gondolat, hogy ha már az ember lánya Photoshop-polásra adja a fejét, akkor valószínűleg igényesen tud vágni, de sajnos ez nem törvényszerű. Mostanában rengeteg design-oldallal találkoztam, akik tényleg csapnivaló minőségű munkákat adtak ki a kezükből. Természetesen mindenki elkezdi valahol, de ha látja magán, hogy közel sem olyan jó, akkor legalább ne készítsen rendeléseket!

Ha már a kivágott karakterek adottak, akkor a többi kép/textúra beillesztésével még el lehet rontani egy fejlécet. A történethez illő darabokat válasszatok, vagy ha az elkészítő tett olyat bele, ami nektek nem tetszik, ne féljetek javítást kérni, hiszen nekik is az a céljuk, hogy elégedettek legyetek a munkájukkal, s egy hét után ne cseréljétek le a fejlécet. Én szinte mindig hangsúlyozom, hogy a kevesebb több, nem kell agyonszórni képekkel az egészet, hiszen akkor átláthatatlan és zsúfolt lesz. Szerintem egy igazán jó fejléc abban áll, hogy az első, amit észreveszel a főszereplő, hiszen tudod, hogy más nem tereli el a figyelmed róla.

Sok olyan oldallal találkoztam már, ahol minden a helyén volt, kivéve egyet. A címet próbáljátok mindig egy semleges helyre elhelyezni, nem oda, ahol már eleve minden kép összetalálkozik. A betűtípusa passzoljon az általatok kreált történethez, ezt értsétek úgy, hogy ne graffiti-re emlékeztető betűket válasszatok egy középkori sztorihoz.

Hogyan legyen az enyém a legszebb design? Sehogy. Egy történetes blognak nem a design körül kell forognia, hiszen nem azért kattint oda egy leendő olvasó, hogy a hiper-szuper-csilli-villi kinézeteteket tanulmányozza. E célnak megfelel egy igényes, s egyszerű darab is, mely ugyan úgy tükrözi az irományotok hangulatát, ahogy a fejléc. Érdemes a modul és a bejegyzések betűtípusát a fejléc címéhez igazítanotok, hiszen a visszatérő motívumok mindig jól esnek a szemnek. A színeket is a kezdő képecske alapján illik meghatározni, valamint a betűszínt is érdemes olyanra állítanotok, hogy kiemelkedjen a háttérszínből, de ne üssön el!

(Itt megjegyezném csak így zárójelesen, hogy én is azon emberkék csoportját erősítem, akik nem értenek a Photoshop-hoz, vagy bármiféle képszerkesztéshez. A többi édes szerkeszőtársam csoportbeszélgetései során kupálódtam ki annyira, hogy tudjam használni azt a szót – textúra.)

Alaptéma

A rossz alaptémákat már részletesebben is kiveséztem, tehát ezzel nem untatnám azokat, akik már olvasták azt a cikkem is, akik nem, azok megtehetik ezen a linken. (Tudom, hogy ez a link már a bejegyzés elején is szerepel, de az ismétlés a tudás anyja.) A véleményem eme témában nem változott azóta, úgyhogy ehhez nem is tudok sok új dolgot hozzáfűzni.

Engedjétek szabadjára a fantáziátokat, s alkossatok maradandót! Minél egyedibb az ötlet, annál sikeresebb lesz a történet. Ehhez a részhez én is csak elcsépelt tanácsokat tudok írni, hiszen a kreativitás a legfontosabb mindenekfelett (na, meg persze a helyesírás…)!

Ha több ötletetek is van, érdemes egyhez nyúlni, hiszen ha a nagyon nehezen összehozható dolgokból próbáltok egy egyveleget készíteni, valószínűleg a visszájára fog sülni, s nem egy kiemelkedően jó iromány lesz, hanem kiemelkedően rossz.

Vegyük alapul a Harry Potter-t megalkotó J. K. Rowling-ot. Úgy tudom, hogy semmi pénze nem volt, csak egy zseniális ötlete, s egy laptopja, amin egy ingyenes internetet adó kávéházban dolgozott, majd megszületett a mindenki által jól ismert sikerkönyv-sorozat. Miért? Mert egy egyedi, eredeti irománnyal állt elő, egy olyan témát dolgozott fel, amit még előtte senki sem ilyen sikeresen.

Helyesírás

Sokszor fáj a szívem, amikor olyan blogokra tévedek, ahol a helyesírási szótár valószínűleg az adott író felmenőinek is ismeretlen, mert olyan hibákat ejt, amit soha semmilyen körülmények között nem lehetne, ha valaki tényleg sikeres író akar lenni.

Hibák:

·         „remélem” és a „kérlek” szavak után vesszőt kell írni, mégis mindenki elhagyja.

·         „aki”, „ami”, „ahol”, „ahová”, „hogy”, „akkor” szavak is vesszőkötelesek.

·         néhány esetben a „hogy” és az „akkor” elhagyható, de a vessző maradandó!

·         „muszály” – kérlek, ne! Ezt a szót is rendszerességgel rontja a nép, pedig nem lenne szabad, helyesen írva – muszáj, s erre magyarázat is van. A német nyelvből a „muss sein”-ból került bele a szótárunka, az átvett szavakat, melyben „j” betű lelhető fel, minden esetben „j”-vel írjuk, nem pedig „ly”-nal.

·         szavak egybe/külön írása is sokaknak nehézséget okoz, erre sajnos nincsen semmilyen jó tippem azon kívül, hogy próbáld megjegyezni a dolgokat. Ha az igekötő a szó előtt áll – egybeírjuk (pl.: elmondta a megfejtést Ági), ha az igekötő a szó mögött van, különírjuk (pl.: a megfejtést mondta el Ági), ha pedig az igekötő és a szó közé ékelődik egy harmadik, akkor ismét külön írjuk mindhármat (pl.: a megfejtést el akarta mondani Ági).

·         a gondolatjel előtt, s az után is kell szóközt tenni, nem ér lespórolni semmit!

·         „mindíg” – helytelen! A szóban mindkettő „i” rövid – „mindig”, a beszédben is röviddel ejtjük, szóval nem értem, a probléma honnan fakadhat.

Nagyjából hirtelen ennyi helyesírási hiba jutott az eszembe, ami nagyon sok oldalon, sajnálatos módon megfordul. Ha tudjátok magatokról, hogy nem tökéletes a nyelvtanotok, fejlesszétek, olvasgassatok könyveket, igényes blogokat, továbbá, ha mégis írásra adjátok magatokat, akkor ezt a Word-ben tegyétek meg, hiszen piros és zöld hullámvonal is jelzi az esetleges hibákat.

Szóismétlések + tőmondatok:

Miért ismételgeti folyton minden kritikus, hogy figyeljek a szóismétlésekre és tőmondatokra? Már eléggé idegesítő! A válaszom, ahogy szerintem minden kritikaírónak az lenne, hogy „Mert zavaró.”

Mindenki az igényes történeteket kedveli, s ebbe az is beletartozik, hogy ismeritek a „szinonima” fogalmát és alkalmazzátok is, továbbá a tőmondatok is pont annyira kellemetlenek, mint az előbb említett tényező. Ha egyiket sem küszöbölitek ki, akkor egy „éretlen” bloggal találkozhatnak az olvasók.

„- A vérfoltok a házban, anyám vére. Kiskorom óta veri őt apám, régen engem is vert. De eljött az idő, amikor elkezdtem utcai harcokban részt venni. Ott kikupálódtam. Erős lettem és legyőzhetetlen. Minden meccs egyre többet ért. Az elején csak harcoltam, utána lett egy mentorom. A mentorom mindig licitversenyt rendezett. Megtanultam, hogy hogyan kell húzni az ellenfél agyát, hogyan kell pár ütést beengedni az ellenféltől, hogy az ellenfeleim elbízzák magukat és még több pénzt tegyenek fel az emberek, hogy később meg péppé verjem az ellenfelet. Ez nem az erőről szól, River. Hanem a technikáról és a logikáról.”

Ebben a részletben rengeteg szóismétlés és tőmondat van, direkt megpróbáltam minél többet felhalmozni, hogy megérezzétek, milyen az, amikor valaki nem használ szinonimákat.

„- A vérfoltok a házban, anyám vére. Kiskorom óta veri őt apám, régen engem is, de eljött az idő, amikor elkezdtem utcai harcokban részt venni, ott kikupálódtam, erős lettem és legyőzhetetlen. Minden meccs egyre többet ért, az elején csak harcoltam, utána lett egy mentorom, aki mindig licitversenyt rendezett. Megtanultam, hogy hogyan kell húzni az ellenfél agyát, hogyan kell pár ütést beengedni, hogy elbízzák magukat és még több pénzt tegyenek fel az emberek, hogy később meg péppé verjem az ringbe szállókat. Ez nem az erőről szól, River, hanem a technikáról és a logikáról.”

Ez pedig a „javított”, de valójában eredeti változat. (A saját történetes blogom-ról idéztem, hogy ne bántsak meg senkit.)

Kérlek, ne mondjátok, hogy nem élvezhetőbb a második verzió!

Karakter- és helyszínleírás

Miért olyan fontos, hogy a szereplők hol vannak, s milyen érzelmeik vannak? Úgyis kiderül a párbeszédekből… Egyszerű, senki sem olvas szívesen olyan történetet, ahol a szereplők lelkiállapotát csak párbeszédekből lehet megtudni, valószínűleg, akkor az egész könyvben nem is lenne semmiféle leírás. A karakter- és helyszínleírás továbbá segít megérteni az olvasóknak, ki, mit és miért tett, milyen gondolatok vezérelték őket.

Ha ezeket az írás-formákat elhagyjátok nyers és kevésbé élvezhető lesz a blogotok. Próbáljátok beleképzelni magatokat a karaktereitek helyébe, ti hogyan éreznétek, mit tennétek, s vessétek azt le papírra/számítógépbe. Mindenkinél fontos szerepet játszik az életben a mimika, mivel ez egy írott szöveg, ezért a közönség csak akkor tudja beleélni magát az eseményekbe, ha ti bemutatjátok őket. A filmekben is ugyan úgy vannak helyszín-és szereplőleírások, csak ott nem kell kifejteni őket, hiszen azt a saját szemetekkel látjátok.

A jobb oldali képet megpróbáltam nektek kétféleképpen megjeleníteni, az első a kevésbé profi/élvezhető, míg a második a nagyjából ideális példa. Nevezzük nevén a két főhősünket – Christian és Anastasia – a részlet pedig a lány szemszögéből lesz.

„Christian háttal a falnak nyomott. Bal kezét levezette az oldalamon, amit még egy vékony fehér anyag fedett. Megragadtam a hátát, s egy szempillantás alatt már ujjaim sötét hajkoronájában kalandoztak, a csókunkat egy pillanatra sem szakította meg.

Rám emelete Christian a tekintetét, s minden egyes négyzetcentimétert feltérképezett az arcomon. A pólóm alá csúsztatva két kezét pillanatokon belül megszabadított tőle, így már csak egy szál bugyiban és melltartóban álltam előtte. Ellépett az ágya felé, rántva engem is. Meglepetésemben az ágyneműjére hullottam, sötét hajam össze-visszarepült a levegőben, majd ahogy megérintette a hátam a szivacsot, szétterült körülöttem.”

Ebben a kis leíró szövegben semmit sem tudunk sem a fiú, sem a lány érzelmi hátteréről. Mivel Anastasia szemével látjuk az eseményeket, ezért ildomos lenne legalább az ő gondolataiból pár foszlányt leírni. Mivel csak a tettekre korlátozódtam le, ezért azt sem mutatattam be, milyen napszak van, vagy egyáltalán hogy néz ki a szoba, ahol vannak. Ha ezzel az információ „áradattal” kell elképzelni a jelenetet, akkor mindenki magára van hagyva, s nem az író által – a fejében – leforgatott eseménysort látjuk részletről részletre. Ez voltaképpen úgy hat, mintha egy filmet egy zöld háttér előtt készítenének el, s ki lenne írva, hogy „Használd a képzeleted a helyszínekhez!” – Kezeket fel, aki megnézné! Valószínűleg nem sokan vannak.

„Christian háttal a falnak nyomott, zihált, akár csak én. Nem nézett rám, de pontosan tudtam, a szemei vadul égtek a vágytól, hogy megkaphasson. Bal kezét levezette az oldalamon, amit még egy vékony fehér anyag fedett, a tőle kapott póló. Megragadtam a hátát, s egy szempillantás alatt már ujjaim sötét hajkoronájában kalandoztak, a csókunkat egy pillanatra sem szakította meg, nyelveink vad táncot jártak, néha egymással, olykor-olykor egymás ellen. A szobában sötét volt, életemben először jártam itt, mégis pár dolgot így az éj leple alatt is ki tudtam venni. Egy hatalmas fekete suba-szőnyeg borította a padlóját, meztelen talpaim alatt éreztem a szőrszálak puha simogatását, egy sötéten tornyosodó szekrény kapott helyet a jobb sarokban, míg az egyszerű franciaággyal szemben a falon egy TV lógott. A holdfény egyre jobban beszűrődött az elhúzott sötétítőfüggöny mellett, ahogy változtatta a helyét az éjszakában.

Rám emelete Christian a vibráló tekintetét, s minden egyes négyzetcentimétert feltérképezett az arcomon. Utáltam, ha ezt csinálja. A pólóm alá csúsztatva két kezét pillanatokon belül megszabadított tőle, így már csak egy szál bugyiban és melltartóban álltam előtte készen arra, hogy elveszítsem a gyermeki-énem. Csodálatosan festett, ahogy a kockás hasa kirajzolódott a homályban, ellépett az ágya felé, rántva engem is. Diadalittasan nézett, ahogy a meglepetésben az ágyneműjére hullok, sötét hajam össze-visszarepült a levegőben, majd ahogy megérintette a hátam a szivacsot, szétterült körülöttem.”

Amint érezhető volt, kétszer olyan sok ez a részlet, mint az előző verzió. Itt megpróbáltam minden tényezőnek megfelelni – helyszínleírás, érzelemleírás, gondolatok Anastasia-tól, napszak bemutatása. Egyszóval, minden, amit az előbb hiányoltam.

Remélem, segíthettem ezzel a cikkel mindazoknak, akik egy jó blogot szeretnének magukévá tudni,

Lis