Kritika #14

Kinézet: Mit is írjak, mit is írjak? Tetszik. Igazából határozottan bírom azt a lila színt, amely a bejegyzéseid hátteréül szolgál, és emiatt nagyon rendezett az összképed. A külső háttérrel már kissé hadilábon állok. Az én ízlésemhez mérten túlzottan pixeles, rossz minőségű a kép, és szerintem, ha kisebb lenne a mérete, nem lenne annyira széthúzva, felnagyítva, jobban mutatna. Sajnos határozottan romlik a minőség nagyítás során, és ha van rá lehetőség, érdemes egy nagy felbontású képet választani. (Vagy én imádom a patternek-et, amik a 100*100 px vagy picit nagyobb képecskék, melyeket mozaikszerűen lehet használni, mert mindenhol folytatólagosak… azoknak általában nincs ilyen problémájuk. :) ) A fejléccel kapcsolatban, annyit szeretnék csak hozzáfűzni a dologhoz, hogy szerintem szép lett. Nekem az egyetlen szépséghibája Harry átlátszósága. Ha ugyanolyan módon ki lenne emelve, mint Mad, akkor nekem jobban bejönne. És azért, mert szerintem a történet szempontjából ugyanolyan fontossággal bír, a kettejük kapcsolatán van a hangsúly, megérdemelné, hogy teljes pompájában látható legyen. Ezen kívül a háttér kellően mozgalmas, szóval, ha nem tetted volna átlátszóra, akkor tökéletesen kiegészítenék egymást. Számomra talán több mindent is jelentene. :)

Történet: Őszintén szólva egészen sokáig tartott mire a végére értem. Eléggé sok fejezet is van, illetve valamiért nem haladtam vele úgy, ahogy terveztem. A fogalmazásoddal szerintem nincs baj, sőt szerintem határozottan jó úton haladsz a profizmus felé. ^^ A helyesírásod jó és talán csak egy-két olyan kifejezés volt benne, amitől nem voltam túl boldog. Az egyik a „kellesz” szó használata. Tudom, ez eléggé elterjedt, leginkább Borsod-megyében, de ilyen szó nincs. Van kell, és van lesz, de kellesz nincs! A másik a „másat” szó volt. „… másat mondanék.” Helyesen „mást mondanék.” Lehet úgy tűnik, hogy próbálok hibákat találni, azonban ezek a ragozásbeli problémák engem kissé lelomboznak, ne haragudj. :/ Őszintén szólva pazarló luxusnak tartom, és leginkább lustaságnak, mikor van valaki, aki egyébként szépen ír, és ilyen hibákat vét. Mert őszintén szólva, a word aláhúzza színessel ezeket a szavakat, szóval láthatod, hogy mi nem jó. Ha nem ott írod, a böngésződ is megteszi mostanában már lépten-nyomon. Egyébként a történet olvasásánál nagyon örültem, hogy nem egy sablon dologba futottam bele. Bevallom töredelmesen, nem vagyok kifejezetten oda az 1D-ért, persze valószínűleg azért, mert én nem látok bennük potenciális férfi jelöltet. Számomra a férfi kategóriát egyikük sem testesíti meg, de hát ugye ízlések és pofonok. :) Jó volt, hogy nem volt benne az egész együttes, hogy egy idilli – ám mégis fájdalmakkal teli – életet mutattál be először, és külön tetszett, hogy nem egy rajongó lány fut össze a fiúkkal véletlenül Londonban.
Amit negatív dologként megemlítenék ezzel pedig ösztönözve a későbbi írásaiddal kapcsolatban:
- Nekem határozottan hiányzott, hogy nem jártál utána dolgoknak. Ezalatt értem mondjuk a szülők halála esetén fellépő dolgokat. Miután elolvastam a blogod, őszintén szólva, az volt az első dolgom, hogy rákerestem arra, hogy mi történik akkor, ha egy gyermek elveszíti a szüleit, mi kell ahhoz, hogy árvaházba kerüljön stb. Nem igazán értettem, hogy ha van még élő családtagja, rokona, akkor miért is nem hozzá került Mad, és miért egy árvaházba?! Persze lehet hogy ezekre megvan a reális magyarázatod, csak még most nem igazán derült ki. Én örülnék, ha legközelebbi blogodat már úgy olvashatnám, hogy minden háttér információ meg van adva.
- A másik, hogy az érzelmeket nem igazán éreztem helyénvalónak. És itt most arra gondolok, hogy meghaltak a szülei. Ott marad egyedül - és nem éreztem, hogy annyira nagyon megviselné. Oké, voltak benne nagy horderejű dolgok, pl. az öngyilkossági kísérlet, de az is azért, mert a rokona beszólt, hogy neki kellett volna meghalnia. Ha az én szüleim meghalnának, biztos, hogy napokig élőhalottként járkálnék, sírnék, zokognék, és nem viselném ilyen egyszerűen és úgymond könnyedén. Ezen kívül, én nem tartom túl reálisnak, azt a fajta viselkedést, amit Maddal szemben tanúsítanak. Szóval, ha nekem lenne egy keresztgyerekem és valami tragédia történne a családjában, egyértelműen mellé állok és támogatom, és nem fogok egy 16-17 éves lányt arról győzködni, hogy inkább neki kellett volna meghalnia. Oké, a felnőttek nem mindig kellően empatikusak a fiatalokkal szemben, de ezt azért túlzásnak vélem. Azt is elhiszem, hogy vannak gonosz, velejéig rossz emberek, de ha már mondjuk a kedves nénikéje nem lett a gyámja valami oknál fogva, akkor ugyan ne mondja meg, hogy a legjobban gyászoló elmehet-e a saját szüleinek temetésére. És persze lehet, hogy csak nálam túl szép az élet, és velem nem történnek ilyenek, mert valakivel biztos megesik… de én ezt nem látom reálisnak.
Amiért viszont külön dicséret jár, az a negatív karakter megformálása. Édesem! Nem kellenek jó karakterek, nem kell szenvedtetés, egyszerűen csak csinálj még olyan jellemeket, mint az a picsa! Abszolút eltaláltad, elhittem mindent, amit mondott és csinált. Engem is felidegesített, hogy hogy lehet valaki ilyen… úgyhogy imádtam! :)

Összességében annyit szeretnék mindehhez hozzáfűzni, hogy tudom, hogy vannak dolgok, amiket kiemeltem, és amikkel nem értettem egyet. Viszont hiszem, hogy már nem kell sok idő és a legjobbak között leszel. Én nagyra értékelem, ha valaki kreatív, és nagyon nagy piros pont, hogy a Harry gyereket úgy keverted bele a történetbe, hogy nem ismert, hogy nincs 1D, hogy élvezhető, hogy nem sablonos. Személy szerint nagyon sok sikert és olvasót kívánok neked, és kérlek fogadj meg egy tanácsot! Mindig olvasd el sokszor, amit írsz, hogy kiszűrd a hibákat, és ha olyan dolog a téma, járj utána, olvass utána! Nem csak a minőségen javít, hanem életszerűbb lesz, hihetőbb lesz, reálisabb lesz – ezáltal pedig könnyebb hasonulni a szereplőköz! :)

Ölel: Khyira