Kritika #15

Elnézést az eltűnésem miatt, de olyan szinten besűrűsödtek a napjaim, hogy jóformán aludni se volt időm. De most igyekszem bepótolni az elmaradást! 

Nadia Elson - Bittersweet [Louis Tomlinson fanfiction]

Kinézet: Hmm… Lila. Mostanában egy csomó blog alapszíne a lila. De nem baj, szeressük a lilát! ^^ Szerintem azzal, hogy megemlítem, a designod Briana T. csinálta, mindent elmondok az oldal kinézetéről. A tőle megszokott igényes, gyönyörű munkával találtam szembe magam, a legapróbb kis részletet is hatalmas gonddal és odafigyeléssel dolgozta ki, kezdve a háttérrel és a fejléccel, folytatva a sablonnal, befejezve a modulsávval. Egyetlen szóval kifejezve: csodaszépésimádom (igen, ez egy szó volt). Külön kiemelném, hogy figyeltél arra, hogy minden oldal- és modulcímed angol legyen (hogy teljes legyen az összkép, a Ha könyv lenne… szöveget is átírnám erre a nyelvre, mert kicsit bezavar a magyarral). Valamint az is tetszett, hogy a női szereplőid nem az 1D ficekhez dukáló sablon lányok lettek, hanem olyanok, akikkel nem gyakran lehet összefutni a bloggervilágban – nekem legalábbis Georgie Henleyvel nem sokszor, Miranda Kerrel pedig még egyáltalán nem találkoztam.

Amivel kezdenék valamit, az a masnis Fel gomb. Nagyon cuki, de a mérete nekem kicsit nagy, olvasás közben többször is elvonta a figyelmem a jelenléte. Vagy keress egy kisebbet, vagy hagyd el, egy kis felgörgetés még egyetlen olvasónak sem okozta a vesztét – ha sokat kell felmenni egy fejezet után, az azt jelenti, hogy nem három-négy oldalban intézted el az adott részt, hanem tényleg szántál rá időt. A másik a láblécben lévő két modulod, a Top Five és a Gugli Fordító, mindkettő felesleges. Bár lent vannak, így sok vizet nem zavarnak, de azért… A Google meg amúgy is legendásan hülyén fordít.

És majdnem elfelejtettem: a bejegyzéseket állítsd sorkizártra, úgy sokkal jobban fognak mutatni!

Történet: Erős vagyok, harcos vagyok, 1D ficet olvasok... Ami legelőször feltűnt a történeted kapcsán, az a prológus, ami NEM PROLÓGUS! Nézz bele egy könyvbe, azokban a prológus egyrészt jóval hosszabb, másrészt vagy a történet előzményeit mondja el benne az író/írónő, vagy kiragad egy későbbi kulcsfontosságú jelenetet, amiről az elején még semmit nem sejteni. Amit te írtál, az fülszövegnek, amit egy könyv hátulján olvasni, tökéletes, de semmiképpen sem nevezhető prológusnak!

Úgy összességében mit is éreztem, ahogy olvastam a történeted? Mintha egy hullámvasúton ülnék, sok-sok hullámheggyel és hullámvölggyel… Nagyon sokszor vártam egy-egy jelenetnél azt a pluszt, a repülés érzését, végül mégsem kaptam meg. Ezt most kifejteném…

Adott a szokásos helyszín – London -, a szokásos tizenéves – tizenhét – főszereplőnk, akinek szokásosan meghalt az egyik szülője – anyja -, szokásosan autóbalesetben. Számomra már unásig ismert történet volt, az első fejezetek egyikénél még te is elismerted, hogy a történeted sablon. Ami nekem már az elején kissé hihetetlenül hangzott, hogy az apja Sophie-t okolja az anyja haláláért. Nem tudom, ki hogy van vele, de elégszer tapasztaltam már, hogy egy haláleset összehozza a családot, főleg, ha ilyen közeli családtag távozik el – hiszen már csak egymásra vannak utalva. Ami szerencsére eltért a megszokottól, hogy a mostohaanyjával és a mostohahúgával nagyon jó kapcsolatot ápolt - az ő, valamint a keresztanyu karakterét különösen kedveltem. A következő bibim az übergyorsan alakuló szerelmi szállal volt. Kevesebb, mint hetvenként órája ismerte Louis-t/Eriket, de máris fülig bele volt zúgva, aztán – mikor kiderült a „turpisság” – egy fél pillanat alatt megutálta. És mikor már elkönyveltem magamban, hogy Louis tényleg gyökérként viselkedett Sophie-val és Eleanorral is, a következő fejezetben, mint derült égből villámcsapás, meg is bocsájtott neki, s közölte a keresztanyjával, hogy Louis Tomlinson kábé a legőszintébb és legdrágább lény kicsiny bolygónkon. Nekem ez nagyon elsietett volt, főleg úgy, hogy a jó öreg kémiát sem éreztem kettejük között. Meg ott volt az a dolog is, hogy a tizenkét millió lakossal rendelkező London - mondjuk - hatmillió nőneműje közül pont egy kávézó szürke, egyszerű kis pincérlányát szemeli ki magának egy híresség, akinek barátnője is van! Akárcsak a többi ehhez hasonló 1D-s történetben, ez a fogás még mindig elég elképzelhetetlennek tűnt – szép álom, de azért na.

Amit viszont értékeltem, hogy a többi négy srác nem csókolgatta még Sophia lába nyomát is, hanem néha igenis szívatták és szórakoztak vele. Talán ez volt az, ami a leginkább realisztikusnak volt mondható a történetedben. Az is tetszett, ahogyan Soph és Louis kapcsolatát az Alkonyathoz hasonlítottad, bár én magam megtéptem volna Bellát a sorozatban, élveztem az ezzel kapcsolatos sorokat olvasni, ott tényleg úgy éreztem, hogy igen, ilyen érzelemnyilvánítást akarok - sokkal nagyobb adagban!

A sztoriról összegezve annyit, hogy eléggé el lett kapkodva ez az egész szerelmes dolog mindkét szereplő részéről. Alig ismerték egymást – bár az első találkozásuknál majdnem mindent kitálaltak -, mégis hipp-hopp, jött a kicsi Cupido és bumm! Kellemes kis love story lehetett volna belőle, ha a kapcsolatuk alakulása, az érzelmek nagyobb hangsúlyt kaptak volna. Nem vagyok én a kis sablonos, két-oldal-után-tudom-a-végét történetek ellen, ha jól, helyesen és kifejtve vannak megírva. Itt ezen szerintem változtatni kellene.

Következő pont: főszereplők. Oké, őszinte leszek: Sophie-val nem bírtuk egymást, nagyon nem. Az én felfogásom szerint túl depis volt, pesszimista, néha hiszékeny, és képes volt egy tizedmásodperc alatt személyiséget váltani. Értem én, hogy tragédia érte, de egy erős nő utána képes rendezni az életét, nemcsak úgy vegetálni a hétköznapokban. Susan, Leah és Hannah tényleg próbáltak neki segíteni, jobbá tenni a mindennapjait, de mintha nem is értékelte volna a gesztust. Azokban a jelenetekben tudtam vele azonosulni és kedvelni, mikor Louis-val volt, olyankor képes volt levetkőzni a rossz tulajdonságait, hogy átváltozzon egy igazi tinilánnyá, aki élvezi az életet. Igen, ezt a Sophie-t talán tényleg megszerettem volna.

Amit nekem is fura volt, hogy Louis-t – eltekintve a kis Erikes akciójától – viszont tényleg bírtam, pedig általában az 1D-s történetek férfi főszereplői azok, akiket széles vigyorral csapnék agyon az identitászavaruk miatt. Ez az új érzés tetszett, végre valaki elérte, hogy ne utáljam szerencsétleneket. És azokat a jeleneteket is szívesen olvastam, mikor a fiúkkal volt együtt, hosszú idő óta ez volt az első blog, ahol nem egy csapat tizennégy éves meleg kisgyerek szintjére voltak beprogramozva.

Az utolsó, amit megemlítenék, az az írásmódod. Boldog voltam, mikor láttam, milyen hosszú fejezeteid vannak, hogy nincsenek telenyomva képekkel, sőt, még a leírásoktól sem riadsz vissza. Ez volt az egyik legnagyobb pozitívum, amit olvasás során többször is elkönyveltem magamban. A történet vezetése el lett kapkodva, ez tény, de az tisztán látszott, hogy foglalkozol vele, s akkor is hoztad a fejezeteket, mikor nem kaptál x kommentet egy után. Ez a mai bloggervilágban elég ritka, így tényleg öröm volt olvasni a plusz kis megjegyzéseid is a fejezeteknél. 

Látszik, hogy gazdag szókincsed van, ám ezt mintha nem mernéd kihasználni, újra és újra belefutottál ugyanazokba a gondolatmenetekbe, egy-egy helyzetet ugyanúgy mutattál be. Végig éreztem, hogy ennél jóval többre lennél képes, így nem is értettem, miért nem engedtél teret annak, ami ott lappang benned. Emiatt akadtak jó néhány helyen szóismétléseid, volt, hogy egy bekezdésen belül vagy háromszor-négyszer felhasználtad ugyanazt a szót.

Például:

„A kávézóba érve Hannah néni egyenesen a nyakamba vetette magát az egész kávézó tekintetét magunkra vonva. Furcsa lehetett ahogyan a kávézó tulajdonosa…”

Eltekintve attól, hogy ebben a mondatban még vesszőhiba is volt, szerintem valahogy így ki lehetett volna kerülni az ismétléseket:

„A Starbucksba érve Hannah néni egyenesen a nyakamba vetette magát, ezzel magunkra vonta az egész kávézó tekintetét. Furcsa lehetett, ahogy a tulajdonos…”

A másik, amire felfigyeltem, azok az előbb említett vesszők voltak. Olvastam olyan mondatot is, ahol vagy négy soron keresztül nem raktál be egyet sem, nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egyetlen levegővel kéne olvasni az egészet, szünet nélkül. Valamint, mikor valakit megszólítunk, előtte vagy utána – attól függ, hogy a mondat elején, esetleg a végén mondjuk ki a nevét/becenevét – mindig kell vessző!

Például:

 Helytelen: „Te mi a fenét csinálsz itt Tomlinson?” és „Kérlek Louis…”

 Helyes:  „Te mi a fenét csinálsz itt, Tomlinson?” és „Kérlek, Louis…”

A harmadik, amit észrevettem, hogy rengetegszer írtad azt, hogy Louis kuncogott. Nem! Nem és nem! Egy férfi ne kuncogjon! Az a lányok művészete, nem a másik nemé. Nevessen, röhögjön, hahotázzon, de semmiképpen se adjon ki olyan hangot, mint egy szédült rajongó, ha meglátja a kedvenc színészét!

Az utolsó, amit kisebb hibaként könyveltem el magamban: párbeszédek után a gondolatjelek előtt és után MINDIG kell szóközt rakni. Ez amolyan írott formai követelmény egy történet esetében.

Példa:

 Helytelen: - Kérlek, Louis, térj a lényegre-vágtam a szavába türelmetlenül…

 Helyes: - Kérlek, Louis, térj a lényegre – vágtam a szavába türelmetlenül…

Még gyors annyit, hogy bár helyesírási hibát nem találtam, volt jó néhány elgépelés, ezekre ügyelj! Olvasd át jó alaposan kétszer-háromszor a fejezeted, mielőtt feltöltöd, ezeket csak így lehet korrigálni.

Nem mondom, hogy utáltam a történeted, bár nem is lett a szívem csücske. Tényleg szívesebben olvastam volna benne több érzelmet, lassúbb vizű szerelmi szálat, több csavart. A fogalmazásod alapján érzem, hogy sokkal többre vagy képes, szóval csak további sok sikert szeretnék neked kívánni! Ha jobban odafigyelsz az írásmóddal kapcsolatos részekre, valamint több színt viszel az amúgy hétköznapi történetbe, a sablonos valója sem rettentene el annyi embert, hidd el - a kis romantikus lelkemnek kifejezetten tetszett volna! Ne félj bánni a szavakkal és az érzésekkel, használd őket!

Remélem, nem bántottalak meg a kritikámmal. Igyekeztem őszintén, de nem bunkón kifejteni a véleményem, és építő jelleggel megírni, nem az volt a szándékom, hogy megsértselek vele!

Még egyszer, további szép sikereket!

xoxo Riri