2015. 07. 19.

LisBeth újult erővel tér vissza - Kritikák


Kedves Álmodozók!

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, aki már régebben rendelt tőlem kritikát és még csak most hoztam meg őket. Eddig inaktív állapot volt a kritika kérések mellett, de ez nem jelentette azt, hogy a megrendeléseket töröltem. A mostani rendelések nem sorrendben jönnek, mert mindenkinek írtam egy levelet, hogy továbbra is igényt tartanak-e a kritikámra vagy sem, tehát a visszajelzések sorrendjében fognak kikerülni a blogok
E becses bejegyzéstől kezdve én is újra aktív leszek, tehát rendelhettek tőlem is.





Kinézet és első benyomás a blogról:

Őszintén szólva sem a fejléctől, sem a design-tól nem vagyok elragadtatva, számomra mindkettő eléggé egyszerű. Természetesen nem azt mondom, hogy mind a kettő túldíszített legyen, de az egyik szerintem lehetne egy picivel „figyelemfelkeltőbb”.

Fejléc: Maga az ötlet tetszik, amit a fejléccel csináltál (gondoltál), de a kivitelezés már nem annyira. Ez a kis kép arra szolgál, hogy egy első (nagyon felületes) benyomást kapjunk a blogról, a főszereplőkkel karöltve, viszont szövegnek éppen elég a cím (néha még egy-egy szó szétszórva, melyek jellemzik a blogot). Ha mégis megtartanád azt az egy mondatot, semmiképpen se legyen ilyen hangsúlyos, mert nem ez a legfontosabb pontja a fejlécnek.
Maga a desgin-ról nem igazán tudnék sokat mondani, hiszen az elején már elmondtam, hogy szerintem, mi a hiba. Valami misztikusabbat, titokzatosabbat el tudnék képzelni mind design-hoz, mind fejléchez.
A fülszöveget jól megalkottad, csak szerintem túl hosszú és az ízelítő lényege az, hogy rövid és velős legyen. Az utolsó bekezdést egy az egyben kivenném és tökéletes lenne a blog leírása.
A plakátod teljes mértékben tetszik, egyetlen apró hibája, hogy nem lehet megnyitni, hogy nagyban is megnézhessem, de ezt könnyen áthidalhatod, akár egy linkbeszúrással is.

Összességében: számomra egy kicsit „szürke” a kinézete, feldobnám valamilyen színnel és egy új desgin-nal.

Értékelés: 10/7.5

Történet:

Maga a történetet már vártam, hogy elkezdhessem. Megfogott a leírás és egy egyedi irománynak tűnt az elejétől fogva és nem csalódtam a prológus elolvasása után sem.
Az előszó úgy jó, ahogy van, bár sokan mondják, hogy az efféle bevezetőknek rövidebbeknek kell lenniük, mint a többi fejezet, én nem teljesen értek egyet, hiszen szerintem az a lényege, hogy kedvet csináljon az olvasáshoz, akár hosszú, akár nem.

Őrületes, milyen jól formálod a mondatokat, igazi csiszolatlan gyémánt vagy! Ha nem adod fel az írást, még egy sikeres íróhölgy is válhat belőled, már ha nem csak hobbiként szeretnéd megtartani ezt a pályát a jövőben.
A történeted olvasása közben szinte észre sem vettem, hogy nem egy könyvet tartok a kezemben. Nincsenek szóismétléseid, sem helyesírási hibáid, szóval minden tökéletes egy apró kivétellel. Ahogy a gondolatjel előtt, úgy utána is van szóköz.

Összességében: tökéletesen nincs mit javítani, csak így tovább!

Értékelés: 10/10

Összesen: 20/17.5










Kinézet és első benyomás a blogról:

Fejléc: a színe tetszenek, de a megmunkálása már nem annyira. Számomra túl dinamikussá sikeredett a kép, valamint középről azt a rózsát egy az egyben kivenném. Nekem sem az összemosások, sem a szereplők kivágása nem tetszik, továbbá a címet egy kevésbé mozgékony háttér elé helyezném el.
A desgin első ránézésre nagyon tetszik, kifinomult, de mégsem túl egyszerű. Remek munka, bár ahogy látom a fejléc lila, míg a háttér sötétkék, ezt egységesíteném lilára, hiszen a fejlécnek az a meghatározó színe.
A történet modult én hosszabbra hagynám, hogy ne kelljen ennyit „tekerni” lefele, picit illúzióromboló. A szöveget nagyszerűen formáztad meg, pont annyit árultál el, amennyit kell. Egy aprócska hibára hívnám fel a figyelmedet, mégpedig: „és” szóval nem kezdünk mondatot.
Trailer: az oldalsávban a videót vagy az információs boksz föle/alá tenném, de semmiképpen sem hagynám ott, ahol most van. Először egyáltalán nem tetszett a zene, viszont miután végignéztem az egész trailer-t, jó választásnak tűnt. Egy kicsit unalmas volt és elnyújtottnak hatott a majdnem 2 és fél perc, bőven elég lett volna másfél is.
Tetszik, hogy rendezett a szereplő oldal. Nagyon szép a betűtípus és a betűszín, amivel a szereplők neve írva van. Az is jó ötlet, hogy a további szereplőket is felsoroltad a lap alján.
Külön szuper, hogy a párhuzamos világokat felsoroltad és bemutattad egy külön menüpontban, így már az elején megtudhatjuk, mivel állunk szemben.

Összességében: szép blog, szép design-nal, a fejlécben apró hibák vannak, amik kiküszöbölhetőek.

Értékelés: 10/8

Történet:

Prológus: őszintén szólva egyáltalán nem fogott meg. Leírtad, hogyan keletkezett Valhalia, ámbár én úgy gondolom, ez nem volt megfelelő „témaválasztás” egy prológushoz. Szerintem akkor jó egy bevezetés, amikor az író úgymond az eseményeket indítja el, s nem egy leírást alkalmaz. Ezt a prófécia részhez ötletesebb megoldást is el tudtam volna képzelni, mert az tökéletes, ahogy és amit leírsz, csak nem ezzel kellett volna kezdeni.
Már a prológusnál is látszott, hogy nagyon szépen fogalmazol, továbbá fantáziáért sem kell a szomszédba menned.
Hihetetlen részletességgel és odafigyeléssel írod le Gwen és Tiana szemszögét/életét is, de ez az erény a hátrányoddá is válhat könnyeden. Néha úgy tűnik, elveszel az aprólékosságban, s olyankor unalmas lesz egy-egy bekezdés.
Az összes eddigi fejezeten végigfutott bennem az-az érzés, hogy nincs meg a kellemes aránya a leíró szövegeknek és a párbeszédeknek, szerintem próbáld a leírás bizonyos részeit kivenni vagy párbeszéddé alakítani.
Amint látom, nem igazán lesz a közel jövőben sem olyan fejezet, melyben mind a kettő szemszög megjelenne, pedig ez által az olvasó könnyedebben össze tudná hozni a két világot.
A bekezdéseidet nem feltétlen kellene beljebb kezdeni, mert egy idő után zavaróvá válik, hiszen sok van belőle. Szerintem vagy a bekezdések számát csökkentsd, vagy a sor elején kezdj mindent.

Összességében: szépen fogalmazol, részletgazdagon írod le az eseményeket.

Értékelés: 10/9

Összesen: 20/17








Kinézet és első benyomás a blogról:

A blogod már első blikkre is egyedi, hiszen nem fent van a fejléced, hanem oldalt. Nekem ez elnyerte a tetszésem, továbbá a színhasználat is tetszik, de maga a kép annyira már nem.
Fejléc: szerintem túl sok a virág alul, ezt mindenképpen csökkenteném. Mivel a történetnek két főszereplője van, ezért én mindkettőt feltüntetném. Az írógép gondolta tetszik, de azt az „elhagyatott” szobát nem igazán értem, bár az is lehet, hogy csatlakozik a történethez és akkor nyilván megvan a helye.
Zavaró hogy a képernyő teteje nem látszik rendesen (lehet, hogy csak az én laptopom mutatja úgy), valamint az sem szép látvány, hogy jobb oldalt mozaikként ott van megint a fejléc.
A fülszöveg első pillantásra is hosszúnak tűnt és ezt továbbra is tartom. A második mondatot egy az egyben ki lehetne venni, úgy megfelelő lenne. Maga a szöveg megalkotása nem sikeredett rosszra, viszont annyira jóra sem. Ha egy kicsit titokzatosabbá formálnád, nagyobb kedvet csinálni a leendő olvasóidnak.
Az oldalsávban az „Oldalak” bokszot egészen a „Fülszöveg” alá tenném.
Trailer: tö-ké-le-tes, a zeneválasztás fantasztikus, pont erről a titokzatosság, amiről a fülszövegben írtam, ez akart lenni.
Tetszik, hogy a szereplőktől vett idézettel jellemzed az egyes karaktereket, én is pont ezt használtam, ezért hatalmas pacsi jár.

Összességében: a blog kinézete egyedi, a desgin jó, csak apró hibákat fedeztem fel.

Értékelés: 10/8.5

Történet:

Prológus: egyedi és pont ez fogja meg az embert, jól sikerült, de nem profi. Próbáld meg bekezdésekre tagolni, mert elég zavaróan összefolyik a szöveg, valamint az „aki”, „ami” (stb.) szavak előtt mindig vessző van, ezt ne felejtsd le.
Az alaptörténetedet nem mondhatnám valami egyedinek, hiszen van pár olyan blog, mely a szupersztárok titkos életét boncolgatja. Az írásoddal viszont bármivé formálhatod a gondolatod. Próbálj meg az apró/nem apró hibák kiküszöbölésére odafigyelni, itt gondolok mind a helyesírásra, mind a szóismétléseidre. Akárhol írsz (Word, Blogger), aláhúzza, ha valamit helytelenült írtál és általában a programnak van igaza. Továbbá ilyen célokra vannak béták is, akiket felkérhetsz, nagy segítséget nyújthatnak és akár ötletekkel is szolgálhatnak.
Túl sok „érdektelen” információt osztasz meg az olvasóiddal. Természetesen, az ismert embereknek interjúkra, dedikálásokra, meetingekre és minden ilyesmikre kell járniuk, de te ezeket túl hosszan írod le és unalmassá válik egy idő után. Ha mindenképpen szeretnél megosztani efféle dolgokat, meg lehet, csak ne egy fél fejezet szóljon róluk.

Összességében: izgalmasabb fejezetekkel, javított helyesírással sokkal jobb lenne a blogod.

Értékelés: 10/8

Összesen: 20/16.5

8 megjegyzés:

  1. Drága LisBeth!
    Nagyon szépen köszönöm a kritikádat és megpróbálom megfogadni a tanácsaidat. Igazad volt az unalmas részekkel kapcsolatban, erre most már jobban fogok figyelni. És egy bétát is felkeresek, hogy kiküszöböljem a helyesírási hibákat. <3

    Ölel,
    Anastasia B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anastasia!

      Örülök, hogy hasznodra vált a kritikám, érdemes volt elkészíteni!:)

      Sok puszi és ölelés,
      Lis

      Törlés
  2. Kedves LisBeth én régebb kértem kritikát és mikor kerestem nem találtam sehol :(

    VálaszTörlés
  3. Kedves LisBeth!
    Nagyon szépen köszönöm a kritikádat, az észrevételeidet és hogy időt szántál a blogom olvasására! :) Igyekszem a párbeszédeket és a leírásokat valahogy egyensúlyba hozni és nem elveszni a részletekben. A bekezdés beljebb kezdése egy fogalmazásban/történetben pedig formai követelmény, már a gimiben is így kellett elemzéseket írnunk, ezen már csak a megszokás miatt sem szeretnék változtatni. :)
    Még egyszer köszönöm a véleményedet, igyekszem megfelelni az említetteknek.

    Ölel,
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Riri!

      Remélem, hasznodra váltam, és igen, tudom, bár nálunk sosem volt szabadott ennyi bekezdést használni, mindig szóltak ezért, de természetesen ez semmit sem von le az élvezhetőségből, csak amolyan észrevétel volt!:)

      Sok puszi és ölelés,
      Lis

      Törlés
  4. Drága Lis!
    Nagyon szépen köszönöm a kritikát!

    Ölel téged: Emma W.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Emma!

      Igazán szívesen írtam.:)

      Sok puszi és ölelés,
      Lis

      Törlés