2015. 07. 28.

Kritikák - LisBeth





Kinézet és első benyomás a blogról:

Hogy őszinte legyek nem igazán nyerte el a tetszésemet a kinézet.
A fejléc szerintem nem éles és ez engem nagyon zavar, továbbá ezek a levélszerű benyúlások sem valami szépek.
A háttér túl mozgékony, ezért a fejlécről is és a bejegyzésekről egyaránt elveszi a figyelmet.
A cím betűméretéhez képest túl nagy a dátum, valamint az ilyen „Kattints, ide a továbbolvasáshoz!” mód sem jött be igazán soha.
Fülszöveg: már ránézésre is túl hosszú, a történetet tényleg csak pár mondatban kell összefoglalni, a regényírás maradjon a fejezeteknél. A fülszöveg első kis része tökéletesen elég lenne ízelítőnek, a többit kitörölném egy az egyben. Ne felejtsd el, hogy itt is fontos a helyesírás, tehát „ami”, „aki” (stb.), „hogy” előtt mindig minden körülmények között vessző van.
A menü részben egyáltalán nem értem, miért van kék szín, hiszen se a piroshoz, se az okkersárgához nem illik.
Legenda: a leírások magukban jók lennének, ha nem lennének nyelvtanhibák. Szinte az összes lehetséges helyen elhagyod a vesszőket, amiket márpedig ki kell rakni, fusd át még egyszer az egészet.
Trailer 1: a zene elnyerte a tetszésemet, illik a blog arculatához, a legtöbb gif fekete-fehér, de van pár színes is, én ezt egységesíteném a szebb hatás érdekében. Szerintem túl sok ismert embert vágtatok össze egy ilyen rövidke klippbe (Johnny Depp, Angelina Jolie, Gossip Girl, Harry Potter, Selena Gomez stb.), mégsem ez a legnagyobb hiba, hanem a nyelvtan. Rövid „ü”-vel írtátok a hűséges szót, ami úgy helytelen, ha nem vagy biztos, hogy kell írni egy szót, keress rá Google-on vagy ha simán beírod a Word-be, akkor egyből piros hullámvonallal aláhúzza.
Trailer 2: erről semmi rosszat nem tudok elmondani, a két főszereplőről szól, jó zeneválasztás, tökéletes fülszövegek, szuper!

Összességében: szerintem egy teljes design-átalakítás emelné a blogod fényét.

Értékelés: 10/7


Történet:

Az alapgondolat tetszik, a megvalósítás kevésbé. Szépen írsz, a fogalmazási módod sem rossz, de azok a fránya szóismétlések nagyon leveszik az igazi sikert. Ha megírtad a fejezeted Word-ben, akkor olvasd vissza, hogy elkerüld az ilyen hibákat.

„Megcsikordult az ajtó. Anya lenyomta a kilincset és benyitott. Arcán még mindig (így hónapok elteltével is) ott volt az anyai féltés arckifejezése. Ijedt kifejezés ez. Értetlen, de érteni akaró. Ilyen arccal néz rám anya. Minden reggel. Nagy barna szemei, ha lehet ilyenkor még nagyobbak.”

Próbáld meg a gyakran ismétlődő szavakat szinonimákra cserélni, nem szégyen, ha nem jut eszedbe semmi, amivel leválthatnál egy szót, írd be a Google-ba és rengeteg találatot ki ad.

A tájleírások nagyon jól mennek, az ember szinte beleélni magát a történésekbe. Troian remek választás volt Isane karakteréhez, pontosan egy ilyen személyt tudnék neki elképzelni, valamint a kitalált név is remekül passzol hozzá, sokszor van, hogy nem, de ez nálad nincs így!

Összességében: egy kis fejlődéssel remek blogot fogsz majd a magadénak tudni, csak büszke lehetsz a történetedre!

Értékelés: 10/8

Összesen: 20/15






Hope Christina – Run away from life






Kinézet és első benyomás a blogról:

Fejléc: végre egy világos fejléc! Nagyon szép ez a világos kékes-menta szín, továbbá a munka is igényes, amit látom, te készítettél, gratulálok hozzá, tehetséges vagy. Ashley bal oldalánál van két lány, ezeket teljes mértékben kitörölném onnan és a helyükre tenném a blog címét. Ezáltal a fejléc is szellősebb lenne, valamint a cím is elkerülne a szinte legzsúfoltabb helyről.
Design: egyszerű, de nagyszerű! Nem látok, mi kivetnivalót benne, attól függetlenül, hogy nem a te kezed munkáját dicséri 100%-osan a mű, szuper lett. Illik a fejléchez, nincsenek ki-kikacsingatások oda nem illő színekhez.
A bejegyzéshez, magához talán annyit tudnék hozzáfűzni, hogy próbáld meg hanyagolni a fekete betűszínt és valami sötétszürkét nézz helyette, úgy maga a fejezetek is kissé világosabbak lehetnének.
A fülszöveget nagyon jól indult, de apró hibák csúfították ennek ékét. Az első apróság, hogy a kezdőmondatod nem felkiáltás, simán kijelentés, ergo nem kell felkiáltó jel a végére. „Ám a valóságba”, kellene egy „n” betű a szó végére, hiszen ez egy helyhatározó, tehát „Ám a valóságban” lenne a helyes. A „palota”, az „óceán” és a „mikor” szavak többször is előfordulnak, ami egy ilyen tényleg kis rövidke bemutatónál eléggé szóismétlésnek hat, helyettesítsd ezeket szinonimákkal. Az utolsó kis kötözködésem pedig az lenne – „és” szóval nem kezdünk mondatot.
Számomra első blikkre eléggé sarkal a Barbie-hercegnős és a társai féle történetekhez, természetesen nem azt mondom, hogy nem lehet egyedi, de az ilyeneket már mind ismerjük.
Azt, hogy Ashley Benson-t választottad a szerepre, jól tetted, bár nem tudom, mennyire egyedi ő maga a blogspot-on. A történetbe eddig teljesen jól el tudom képzelni, ártatlan, szőke hajú, kék szemű leányzó. Amikor lejjebb tekertem bevallom őszintén nagyot csalódtam, hogy Harry Styles neve villant fel a képernyőn. Igaz, még nem tudom, One Direction-ös mivoltában jelenik-e meg, de mindenképpen felkavart. Mindig kihangsúlyozom, ne válasszunk két ismert embert főszereplőnek, szerintem mindenképpen egy picivel is, de alább megy a blogról alkotott első vélemény.
Trailer: nagyon tetszett egészen másfél percig, a képösszevágások zseniálisak, a zene szuper jó, ha minden tökéletes, mi a baj? Az, hogy a leíró mondatokban nem csak nyelvtan hibákat találtam, hanem nem is elég izgalmasak, nem hívogatnak, nem adnak kedvet a történet elolvasásához. Titokzatosabb megfogalmazási mód mindig dob egyet a trailer-eken. Továbbá az egész kisfilm is túl hosszú lett, a másfél-két perc szerintem az ideális idő. Az sem vált előnyére, hogy „szinkronként” férfi és női hang is feltűnt, érdemes lenne egynél megmaradni (a nőinél).

Összességében: szép fejléc, szép design-nal kell ennél több?!
                                                                 
Értékelés: 10/9


Történet:

Előre is elnézést kérek, hogy nem lesz egy hosszú kritika, hiszen csak a prológusod van meg.

Már a második mondatban találtam hibát, ugyan azt, amit a fülszövegben is sérelmeztem. Helyhatározókkal úgy látszik, hadilábon állsz.

„A vacsora előtti sétámat tettem meg a palotába, végignézve ezredszerre is a falon lévő régi képeket.”

Az első mondatrészben a „palotába” szó, csakugyan „n”-nel a végén lenne helyes, hiszen, ahogy már említettem helyhatározó, a mondat csak akkor lehetne helyes, ha a palotába vezető úton lennének a képek, de a szövegkörnyezet miatt kiderült, hogy az épületben sétál Tiana.

„Lefele menet a lépcsőn, próbáltam koncentrálni és biztonságosan leérni a hosszú márványlépcső tetejéről, az aljára. A palota, a maga 7 szintjével, hatalmasabbnak bizonyul, mint ahogyan ezt kintről lehetne látni. Hosszú lépcsőfokokon vezetnek fel minden este a hálószobámba és másnap kísérnek le reggelizni.”

Az aláhúzott szavak szóismétlést takarnak, próbáld meg helyettesíteni őket jelzőkkel akár. (Valamint az első „lépcső” szó után nem kell vessző). Az első mondatot meg lehetne úgy is oldani, hogy „Lefele menet próbáltam koncentrálni és biztonságosan leérni a hosszú márványlépcsőn.” – „a tetejéről az aljára” felesleges, hiszen már pár helyen megemlítetted, hogy fentről megy le a leányzó, „lefele menet”, „leérni” mind az előbbi észrevételt tükrözi, nem kell feleslegesen harmadjára is leírni a cselekedetet.

Olvasd újra az egész prológusod, mert számtalan szóismétlés van, s ezek kimásolásával nem szeretném húzni az időt, ha mégsem menne a megtalálásuk, kérj fel egy bétát.

Már a bevezetőben kiszökött Tiana, nem húzod az időt, az biztos. Szerintem a gyors távozás előtt még jobban bemutathattad volna az örömeit, szenvedéseit a palotában, én később tettem volna a szereplőt a kastély falain kívülre.

Összességében: szóismétlések, szóismétlések hátán, próbáld ezeket elkerülni.

Értékelés: 10/7

Összesen: 20/16
 

4 megjegyzés:

  1. Kedves LisBeth! :)

    Köszönöm a kritikádat, mindenképp kijavítom a hibákat!
    Legközelebb próbálok még jobban figyelni a szóismétlésekre és a helyesírásra (nem hiszem el, komolyan próbálkozok! :D)!
    Emelet köszönöm azt is, hogy elfogadtad a blogomat, hisz tényleg - még ha rengeteg hiba is volt benne - nehéz dolog lehetett, egy normális kritikát kihozni belőle!
    Nem csalódtam, még így is sikerült egy nagyszerű véleményt megformálni!

    Millió csók és köszönet: Hope Christina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves!

      Elhiszem, hogy próbálkozol, tudom, milyen nehéz is ez, hiszen én is vezetek egy saját blogot, az ember nem igazán veszi észre azokat a hibákat, amiket egy külsős igen. Tanácsként, talán annyit tudnék még mondani, hogy ne aznap publikáld a fejezetet, amelyik nap megírtad, hanem másnap, miután még egyszer átolvastad.

      Sok puszi és ölelés,
      Lis

      Törlés
  2. Szia! Köszönöm a rám szánt időt és a kritikát, de sajnos nem tudok mindennel egyetérteni. Inkább nem fejtem ki hogy ne bonyolódjunk vitába, de ennél történetre fókuszálóbb kritikára számítottam, hiszen a trailert például nem én csináltam ahogy fel is van tüntetve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves HannaVirág!

      Ez természetes, hogy nem értünk mindenben egyet, különböző emberek vagyunk, s a kritika is csak egy vélemény.
      Sajnálom, hogy nem vagy teljesen elégedett és igen, a trailer-t nem te készítetted, ahogyan a blogod kinézetét sem, de azokat is bele kellett vennem, hisz nem jelezted, hogy csak a történetre lennél kíváncsi. :)

      Sok puszi és ölelés,
      Lis

      Törlés