2015. 07. 19.

Újra itt! - Renee J.

Kedves Álmodozók!


Az utóbbi időben -több okból kifolyólag- eltűntem a felszínről, de most készen állok hatalmas erőbedobással folytatni ott, ahol abbahagytam!
Továbbra is rendelhettek tőlem kritikát, de emellett most egy új lehetőséggel rukkolok elő, ezzel kapcsolatban pedig készítettem egy cikket.
A rendeléssel kapcsolatban minden szükséges információt megtaláltok a "rendelés menete" menüpontban.

Renee J. 
EGY BÉTA SZEREPE A BLOGGERVILÁGBAN

  • Ki az a béta?
A „béta” szó sokak számára ismeretlen lehet, korábban én is sokat gondolkoztam jelentésén.
Bétázásnak azt a műveletet hívjuk, amikor egy arra vállalkozó ellenőrzi a munkát, amit az készített, aki kikérte a véleményét. Ennek következtében a bétázó tanácsokkal látja el az írót, kijavítja esetleges hibáit. Összegezve, azt a személyt, aki ellenőrzi az író munkáját, tanácsokkal látja el, és elmondja véleményét, bétának nevezzük.


  • Hagyjam, hogy egy idegen kezébe kerüljön a munkám?
A kulcsszó a „bizalom”. Bizalom az író és a béta közt. A béta még azelőtt elolvassa az író által megfogalmazott bejegyzést, mielőtt az nyilvánosságra kerülne.
Sajnos ilyen esetben nem lehet tudni, hogy kiben bízhatunk meg. Valószínűleg akadnak olyanok, akiknek a bétázással kapcsolatban negatív véleményen vannak egy rosszul választott bétázó miatt. Sajnos előfordulhat, hogy az, amivel az író oly sokat dolgozott megtetszik a bétának, és ennek következtében a bizonyos fejezet kikerül a saját blogjára, mintha Ő fáradozott volna vele.
Azonban annak, hogy nem egy ismerős ír véleményt a munkánkról előnye is van. Ha legjobb barátunkat kérjük meg, hogy ossza meg velünk gondolatait, hajlamos lehet elfogultan véleményezni munkánkat, esetleg nem meri megmondani mi az, amit ő másképp csinált volna. Ezzel ellentétben, ha nem egy közeli ismerőst kérünk fel a bétázásra, nem érzi szükségét, annak, hogy –a hibák ellenére- magasztalja munkánkat, így őszintébb és annál hasznosabb véleményt nyilvánít majd.


  • Több szem többet lát!
Mindenkinek volt már része bétázásban élete során. Anyukánk ellenőrizte az elkészített házi feladatunkat, tanárunk a versenyre szánt munkánkat, és még sorolhatnám.
Jelen esetben lehet, hogy te ezerszer is átnézted az általad elkészített fejezetet, igyekezszel kiszúrni a hibákat, de én úgy gondolom, megéri elküldeni valakinek, aki lehet, hogy külső szemmel hamarabb észreveszi azokat a hibákat, amik a te figyelmedet elkerülték. Ennek ellenére egyik blog sem tökéletes, nem találkoztam még olyannal, ahol sok-sok gondosan megírt fejezetet követően ne fordulna elő egy-két elírás, amit esetleg maga a béta sem vett észre.  
Miben különbözik ez a kritikától?
Kritika a már véglegesített munkáról készül, ekkor a kritikaíró már csak a jövőre nézve ad tanácsot, az adott munkán már nem lehetséges változtatni. Ugyanakkor a bétázást követően, tanácsokat megfogadva még lehetséges a változtatás.
Vannak olyan blogok, ahol minden fejezet felkerülése előtt ugyanaz a béta ellenőrzi a bejegyzést, míg a kritikaírás csak egyszer történik, amikor az író úgy érzi története megérett a kritikára. (Véleményem szerint béta ellenére is lehet kritikát kérni, sokan azt hiszik, a kettő kizárja egymást.)


  • Szabályok
Szabályok leginkább a bétázóra vonatkoznak. Az alapvető szabály, hogy nem jelenítheti meg sajátjaként az író által megfogalmazott fejezetet, viszont ha ezt mégis megteszi, az író teljes joggal háborodik fel cselekedetén. Szerény véleményem szerint, ha valaki ilyet tesz, nem kétség, hogy megérdemli azt, hogy soha többet ne rendeljenek tőle se kritikát, se bétázást.
Egyéb szabályok közé tartozik, hogy az író munkáján nem lehet változtatni, még akkor sem, ha úgy gondoljuk pont az az egy mondat hiányzik a szövegből, ami kipattant a fejünkből. Ugyanakkor, ha az író úgy akarja, kijavíthatjuk a helyesírási hibákat, elírásokat, esetleg változtathatunk a mondatvégi írásjeleken.
A béta nem változtathat a történeten, a cselekményt mindig az író találja ki, esetleg kikérheti a béta véleményét, de nem köteles megfogadni annak tanácsait. Lehet, hogy a béta nem tudja időben átnézi a munkánkat, pedig a fejezetet adott időben már publikálni kellene. Nos, ezzel kapcsolatban ajánlott egyeztetni a bétával, ha sürgősen kell a jóváhagyása, figyelmeztesd rá! Ugyanakkor érdemes néhány nappal a véglegesítés előtt elküldeni, nem szükséges, hogy kész legyen, így könnyebb változtatni a hibákon.


  • Miért érdemes bétázást kérni?
Végezetül pedig itt a nagy kérdés: miért érdemes bétázást kérni?
Ha nem vagy benne biztos, hogy tökéletes az általad írt fejezet, küldd el egy bétának, ő őszintén megmondja a véleményét, és ha úgy adódik, hogy neki sem tetszik a munkád, még nem késő újból nekifutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése